Az országgyűlési képviselők választásáról szóló, 2011-ben elfogadott új törvényt a megalkotása óta számos kritika érte úgy politikai szereplőktől, mint alkotmányjogászoktól vagy nemzetközi szervezetekről. Ezek a bírálatok elsősorban a gerrymanderingre, a választási rendszer aránytalanságára és a politikai szerkezetre gyakorolt hatására, illetve a külföldön élők vagy tartózkodók választójogának gyakorlására vonatkoztak. A kormánypártok ezekre a véleményekre a lózungok mellett általában azzal válaszoltak, hogy de legalább a kormányzóképességet megfelelően szolgálja az új rendszer: stabil kormánytöbbséget hoz létre. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy ez csak addig igaz, amíg a centrális erőtér működik. Ha fennmarad a magyar politikai szerkezet háromosztatúsága, de szűkül is a Fidesz és az ellenzék közötti olló, az könnyen világos többség nélküli parlamentet eredményezhet.

A magyar választási rendszer meglehetősen bonyolult módon alakítja át a szavazatokat mandátumokká. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár két szavazatot adhat le: egyet a lakóhelye szerinti egyéni választókerület jelöltjeire, egyet pedig az egyik országos listára. Az egyéni választókerületben nem a győztesre leadott szavazatok, valamint a győztes jelöltnek a második helyezetthez képesti többletszavazatai is felkerülnek az országos listára. A százhat egyéni választókerület között ráadásul a történeti adatok alapján vannak olyanok, ahol a kormánypártok, vannak ahol a baloldali pártok és vannak ahol a radikális jobboldal arányaiban erősebb az országos támogatottságánál. Az egyes pártok országos támogatottságából ezért csak bonyolult modellezéssel lehet következtetni arra, hogy hány mandátumot szereznének. A kormányalakításhoz viszont nem a szavazatok, hanem az országgyűlési képviselői helyek többségére van szükség.

A tapasztalatok szerint ugyanakkor a magyar választási rendszer viszonylag jól modellezhető: meglepő állandóságot mutatnak az egyes szavazókörök abból a szempontból, hogy a politikai erők az országos átlagukhoz képest arányosan milyen támogatottsággal bírnak. Mindaddig, amíg a pártok mögött álló választói koalíció nem változik meg radikálisan, igazából csak számítási teljesítmény kérdése, hogy akár sok változó alkalmazásával is megbecsülhető legyen, hogy adott országos párttámogatottsági eredmények mellett milyen megoszlása lenne a mandátumoknak. Jelen sorok írója immár négy parlamenti választás előtt modellezte a várható eredményt. Arra ugyan nem alkalmas egy ilyen becslés, hogy egy-egy egyéni választókerület eredményét pontosan előrejelezze, de arra igen, hogy kellően sok lefuttatás után elfogadható pontossággal a parlament összetételét megbecsülje.

Az alábbi modellezés néhány előfeltevéssel és több változóval dolgozik. Feltételezi, hogy a baloldali pártok az LMP kivételével valamilyen módon közösen indulnak a választásokon, illetve hogy a támogatottságuk így meghaladja majd a Jobbikét. Változóként tekint a modellezés egyrészt arra, hogy az LMP bejut-e a parlamentbe, másrészt hogy a Jobbik a 15%-25% közötti sávban milyen eredményt ér el. Ebből a két változóból becsüli meg, hogy a Fidesz és a közösen induló baloldali pártok között mekkorának kell lennie országosan a szavazatok százalékban kifejezett különbségének ahhoz, hogy a Fidesz vagy a baloldal többséget tudjon szerezni az Országgyűlésben. Természetesen a modellezés jellegéből fakadóan az eredményeket nem lehet tizedszázalékos pontosságú előrejelzésnek kezelni, de nagyságrendileg minden bizonnyal jól lövik be a parlamenti többség megszerzéséhez szükséges szavazati arányt.

A modellezés eredménye szerint ha az LMP megugorja a parlamenti küszöböt, és a Jobbik 20%-ot szerez. akkor a Fidesznek 2,6%-ot kell rávernie a baloldalra ahhoz, hogy 100 mandátumot szerezzen, míg a baloldali pártoknak 7%-kal kell legyőznie a Fideszt az abszolút többséghez. A meglepően asszimetrikus küszöbérték abból adódik, hogy az egyéni választókerületek kialakítása egyértelműen a Fidesz számára kedvező: a két oldal közötti országosan azonos eredmény mellett hússzal több egyéni győzelmet arat alapforgatókönyv szerint a jelenlegi kormánypárt.

Ha az LMP nem szerzi meg a listás szavazatok legalább 5%-át, akkor valamelyest szűkül az abszolút többség megszerzéséhez szükséges szavazatszám, az összkép azonban lényegét tekintve nem változik. Ebből következően igazából a Jobbik szereplése az, ami döntően meghatározza a kormányalakításhoz szükséges győzelem minimális mértékét. Mindez nem is meglepő: ha a radikális párt gyenge középpárti támogatottsággal bír, akkor nem tud az egyéni választókerületek eredményébe érdemben beleszólni, ha viszont erős középpárttá növekszik, akkor már elkezd egyéni mandátumokat szerezni, nehezítve ezzel a Fidesz vagy a baloldal abszolút többségének megszerzését.

Az igazán érdekes viszont az ezekben a modellezési eredményekben, hogy milyen széles az a sáv, amikor sem a Fidesz, sem a baloldal nem szerez abszolút többséget a választáson – függetlenül attól, hogy a kormánytöbbség megszerzése a gerrymandering miatt a Fidesz számára még így is egyszerűbb. Egy gyengébben szereplő Jobbik mellett is a Fidesz 1.2%-os győzelmétől a baloldal 6.6%-os diadaláig terjed a világos többség nélküli parlament létrejöttének lehetősége, erős radikális párt esetén pedig hiába győz akár 5%-kal a Fidesz a választásokon, egyedül mégsem tud kormányt alakítani. Könnyen előállhat így a jövőben olyan helyzet, amikor az adott, 2011-es politikai erőviszonyokra méretezett választási rendszer a saját megalkotói ellen fordul.

 

(Módszertani megjegyzés: a modellezés a 2014-es szavazóköri adatok alapján a Fidesz, a baloldali pártok, a Jobbik és az LMP esetében adottnak veszi az adott egyéni választókerületben elért listás százalékos eredmény és az országos listás százalékos eredmény hányadosát, továbbá az adott választókerületi százalékos részvétel és az országos százalékos részvétel hányadosát. Ezek alapulvételével egy tételezett országos részvétel és az egyes pártok országos százalékos támogatottsága alapján +-10%-os véletlen eltéréssel adott eredmény mellett ötvenszer szimulálja a leadott szavazatok számát, majd abból a választási törvény szerint számol mandátumokat, amelyek átlagos értékeit veszi aztán alapul. Az egyéni választókerületi szintű listás szavazatok alkalmazását múltbeli tapasztalatok támasztják alá: sokkal pontosabb mandátumbecslést tett lehetővé ezek alkalmazása az egyéni jelöltekre leadott szavazatok helyett. A modell nem számol a magyarországi lakcím nélküliek szavazataival és a kisebbségi kedvezménnyel.)