A migrációs válsággal, a ‘betelepítési’ kvótával és a népszavazással összefüggő kormányzati kommunikációs kiadások összesen 15 milliárd forint környékén állhatnak jelenleg. Ez több, mint amit Nagy-Britanniában a júniusi Brexit-szavazás előtt kampányra költöttek. Nem csak a Leave és a Remain kampány költségeit haladja meg külön-külön, hanem azok együttes kiadásait is.

Még most sem tudjuk, hogy mennyi közpénz megy el a kvóta-, migráció- és idegenellenes kormányzati propagandára a vasárnapi népszavazásig, de a közbeszerzési adatokból és részlegesen teljesített adatigénylések alapján teljesen reális Harangozó Tamás szocialista politikusnak a saját adatigénylésére adott kormányzati válasz alapján közölt, a népszavazás megrendezésének költségeit bele nem számítva 15 milliárd forint körüli becslése. A kormányzat által eddig publikált adatok alapján szűk 12 milliárd ment eddig kormányzati médiakampányokra a témában.Ebben azonban nincsenek ott a médiavásárlást nem igénylő tételek, főként a kormány által közvetlenül kiküldött brossúrák, levelek előállítási és postaköltsége. Ám örömmel közölhetjük, hogy kicsi országunk ismét erőn felül teljesített: a brit uniós kilépésről szóló népszavazás kampányköltségeit ugyanis már most meghaladtuk.

Az összehasonlítás persze csak gondolatkísérlet, már csak azért is, mert azt jövő hétfőn talán még a most lakossági fórumokon kampányoló fideszes politikusok egy része is elismerné, hogy a Brexit-népszavazásnak valamivel nagyobb volt a tétje és a világpolitikai jelentősége. Az összevetést emellett nagyban nehezíti, hogy Nagy-Britanniában viszonylag részletes szabályok vonatkoznak a népszavazási kampányok finanszírozására. Így a brit kormány – a kilépéspártiak által eurofilnek bélyegzett és keményen támadott, főként egy minden brit háztartásba kiküldött brossúrában materializálódó – tájékoztató kampánya a hivatalos népszavazási kampány előtt véget ért. Tehát a döntően magánadományokból folytatott brit kampányt vetjük össze a szinte teljes egészében közpénzből finanszírozott magyarral.

Mindezeket figyelembe véve is érdekes tény a magyar számok fényében, hogy az adományok regisztrálására nyitva álló öt hónap alatt összesen 33 millió fontnyi magánadományt gyűjtöttek a brit választási bizottság adatsora szerint a népszavazási kérdésben állást foglaló szervezetek. Ebből néhány millió fontot aztán a szervezetek végül nem költhettek el, mivel mindkét oldalon csak egyetlen, hivatalos kampányszervezetként kijelölt szervezet léphette át a 700 ezer fontos költési limitet, azonban mindkét tábor hivatalos kampányszervezete kapott még 600-600 ezer fontnyi közpénzt a kampányára. A 33 milliós adományösszeg tehát nagyságrendileg valószínűleg a kampányban ténylegesen elköltött összegnek is megfelel, mert bár elvileg a bejelentkezett szervezetek 700 ezer fontig, a be nem jelentkezett szervezetek pedig 10 ezer fontig saját forrásaikból is kampányolhattak, de mindkét kampány meghatározó szervezetei kifejezetten erre a célra jöttek létre, így saját forrásuk eleve nem lehetett.

Viszont a brit költések közt is van ám olyan tétel, amit csak becsülni lehet: a politikai pártok is kampányolhattak, de csak választási eredményükkel arányos költési korlátok közt. Ugyanakkor a kormánypártok közül a kérdésben megosztott konzervatívok ezt pártként egyáltalán nem tették meg, a többi párt pedig bejelentkezett ugyan valamelyik oldalra, de adományt nem gyűjtött és állami támogatást sem kapott rá, úgyhogy a kampányuk saját forrásaikból ment. Az erre vonatkozó adatokat nem kellett nyilvánosságra hozniuk, de a kampányban egyedül igazán aktív UKIP nem költhetett a törvény szerint 4 millió fontnál többet. Ezt ugyanakkor ugyanilyen feltételek mellett, és persze költési limit nélkül a magyar politikai pártok is megtehetik – és meg is teszik, hiszen például a Fidesz és a KDNP is saját erőforrásait használja a helyi programokra vagy a szavazásnapi mozgósításra -, úgyhogy ezt az amúgy is mindkét ország esetében ismeretlen tételt az összevetésben figyelmen kívül hagytuk.

Az előbb említett 33 millió font viszont  középárfolyamon még mindig csak 11,6 milliárd forint ma, és a népszavazás előtti 400 forintos átlagos forintárfolyamon számolva is csak 13,2 milliárd. Ha a szűken vett brit kampányköltéshez hozzáadjuk a kormány 10 millió font körüli népszavazási költéseit, akkor jutunk el nagyságrendileg a magyar kormánybüdzséhez. Azaz a most vasárnapi népszavazás tárgyához kapcsolódó kormányzati üzenetekre az elmúlt hónapokban körülbelül annyi pénz ment el, mint amit a kilépéspárti és a maradáspárti politikusok és civil szervezetek, plusz a Cameron-kormány összesen költött el a június 22-én végül többségükben a kilépés mellett döntő brit szavazók meggyőzésére.

Végül néhány tény a két kampány társadalmi hátteréhez: Magyarország lakossága 9,9 millió fő, ennek kevesebb, mint 1,5%-a külföldi állampolgár, Nagy-Britanniáé 64,1 millió fő, ebből 12,5% a külföldiek aránya. A brit egy főre eső GDP a magyarnak több mint másfélszerese. Szóval lehet, hogy Cameron kritikusai szerint a Brexit-szavazás is arról szólt, hogy az idegengyűlölet minden eddiginél erősebb felkorbácsolásával szerezzen a politikai elit saját kudarcait is leplezve némi politikai tőkét, de magyar léptékkel mérve szinte alig volt benne kampánypénz.