A koronavírussal kapcsolatos viták pánikkeltéstől mentes részéhez tennénk hozzá – az eddigi terjedés adatait és az egyes államok arra adott különböző válaszainak a hatásait elemezve – négy, a sajtóbeszámolókban többé vagy kevésbé elsikkadt szempontot.

1. A vírus már szinte mindenütt ott lehet, így egyre kisebb a jelentősége egy-egy igazolt eset hátterének

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Egyre több a jele annak, hogy a vírus a fejlett világ számos pontján hónapok óta szabadon, a hatóságok által ismert fertőzési láncokon kívül is terjed. Erre utalnak a vírus különböző mutációinak genetikai elemzései, másrészt pedig az is, hogy immár nem csak az ismerten fertőzött területekkel közvetlen közlekedési kapcsolatban álló területeken észlelnek nagyobb számú fertőzést. Folyamatosan nő azoknak a betegeknek a száma is, akiknél nem tudják egyértelműen visszavezetni Kínára (illetve az elmúlt hetekben már Olaszországra, Iránra, Dél-Koreára) a forrást. Hogy ezt világjárványnak nevezi-e a járványügy, az szinte mindegy, de ahogy a nálunk jelenleg ismert három importból a forrás egynél Irán, egynél Olaszország, egynél meg valószínűleg Franciaország, úgy fel kell készülni bárhonnan érkező, sőt, egy ideje már az országban lappangó vírusokra is.

Mivel számos fertőzött tünetmentes vagy nagyon enyhe tünetekkel ússza meg a betegséget, eddig is magas látenciával számoltak a szakértők. A mostani helyzet ennél abban jelent többet és mást, hogy immár nem csak az összes tényleges fertőzött száma bizonytalan a járvány által már súlyosabban érintetett országokban és régiókban, hanem abból sem lehet kiindulni, hogy ahol egyelőre a hivatalos adatok nem mutatnak magas fertőzöttséget, ott az valóban nem is áll fenn. Ez a jelenség egyébként egyszerre jó és rossz: ha a tényleges halálozási arány így végül alacsonyabb lesz a járvány végére, akkor az eddigi feltételezésekhez képest inkább igazuk lehet azoknak, akik szerint „ez is csak olyan, mint egy erősebb influenza”, viszont így természetesen a vírus terjedésének korlátozására számos eszköz, így például a beutazási korlátozások alkalmazása már nem vagy jóval kevésbé lesz alkalmas. Emellett számítani kell az esetszám gyors megugrására is: február 20-án az olaszok például még csak három fertőzöttről, míg tegnap, mindössze 18 nappal később már 9172 fertőzöttről és 463 halottról tudtak.

A halálozási arányra vonatkozó számok egyébként nemcsak azért számítanak egyelőre csak durva becsléseknek, mert a járvány még folyamatban van, hanem azért is, mert az egyes államok adatközlései számos okból összevethetetlenek. Nem csak az összes fertőzött száma múlik azon, hogy tesztek milliói állnak-e rendelkezésre vagy egy sem (mint több afrikai országban), hanem még a halálozási adatokat is nagyban befolyásolja, hogy minden, a COVID-19-cel fertőzött, de más betegség miatt is kezelt beteget a vírus halálozásához számolnak-e vagy egyet sem. Éppen ezért az egyes országok adatai egymással csak korlátozottan összevethetők, így következtetni elsősorban egy adott ország adatainak időbeli alakulásából lehet.

2. Megelőzni az európai terjedést feltehetően senki sem tudta volna

Leginkább lélekben tudunk felkészülni a vírus további terjedésére, a hatóságok ugyanis ezek megelőzését akkor sem tudnák hatékonyan elvégezni, ha a legfelkészültebbek lennének a világon. A hírek tele vannak azzal, hogy hol mi ment félre a Szent László Kórházból először hazaküldött iráni csoporttársaktól az első iráni fertőzöttnek felírt antibiotikumig. Ezek a malőrök nyilván nincsenek rendben, egyben a jövőre nézve kicsit sem biztatók. Igazság szerint azonban a vírussal kapcsolatos eddigi tapasztalatok alapján ott, ahol fertőzési gócra még nem utal semmi, de már van ismert fertőzött, a kontaktkutatás valamennyi bénázás (és egy-két elkerülhető plusz fertőzött) mellett is általában hatékonyan tudja megállítani a további terjedést. Persze csak akkor, ha végül aztán fáradságot nem kímélve és alaposan elvégzik.

Ehhez képest a világban az eddigi összes durva fertőzési góc úgy alakult ki (egy Seattle melletti nyugdíjasotthonban, egy 15 ezer fős német kisváros karneváli felvonulásán, egy ugyanekkora olasz kisváros SZTK-jában, egy koreai keresztény szektában, egy temetésen egy apró baszkföldi faluban, eleve ugye Vuhanban, stb.), hogy az esetekről sok nappal, néha hetekkel később, százas nagyságrendű fertőzésgyanús eset után szereztek tudomást a világ legjobban felkészült járványügyi hatóságai is. Hogy hol van ilyen kitörés és hol nincs, abban szinte csak a szerencsének van szerepe, mert amikor megtörténtek, akkor az általános óvatosságon túl semmi nem utalt arra, hogy megtörténhetnek.

Kádár népeként ne várjuk tehát, hogy az állam megóv, ettől a vírustól az eddig látottak alapján egyik állam sem tudna teljes biztonságban tartani minket. Szappan, kézfertőtlenítő, gyanús tünetek esetén a továbbfertőzés azonnali akadályozása (azaz minimum önkéntes karantén), ezt lehet csinálni helyette, meg nem csodálkozni, hogy egy köhögésre önmagában nem fog az egészségügy tesztet csinálni. A xenofóbiát meg ebben a témában akár le is lehet tekerni: az csak a véletlen műve, hogy iráni egyetemista ment először orvoshoz fertőzöttként itthon, tényleg szinte bárki lehetett volna az első eset, hiszen éppen akkor ért ide a vírus hivatalosan, amikor az biztosra várható volt a környező országok adatai alapján. Nyilván az is fontos, hogy az iráni egyetemistáknál rendes – ne csak az első fertőzött iráni csoporttársaira, hanem minden, velük érintkező személyre kiterjedő – tesztelés legyen, azonban a járvány lefolyása szempontjából ennél is sokkal fontosabb, hogy a magyar egészségügy hatékonyan felismeri-e majd akkor is a COVID-19-et, amikor nem mondja a beteg, hogy ez valószínűleg az lehet. Márpedig erre szükség lesz.

Olyan nincs, hogy Észak-Olaszország az egyik góc, mi meg simán megússzuk.

3. Ahol kevés a kimutatott fertőzött, ott tényleg nincs még járvány vagy csak nem teszteltek még eleget

Az eddigi hazai fertőzésekben közös, hogy mindhármat úgy detektálta a magyar járványügy, hogy a betegek tudták, hogy van náluk kockázati tényező és elmondták az orvosoknak. Az első betegek azonosításáig az országban összesen elvégzett mintegy kétszáz vírusteszt többsége is így, önbevallás útján készült, jórészt az aktuálisan ismert fertőzési zónákból hazatért, a vírusra utaló tüneteket mutató honfitársainkról. Ez önmagában számos ok miatt ésszerű lépésnek volt tekinthető az első fertőzések kimutatásáig: a teszt nem olcsó, önmagában egy tünetmentes személyen elvégzett negatív teszt még nem zárja ki a fertőzést, emellett elsősorban azok fertőznek, akik tünetet is mutatnak. Ugyanakkor a magyar egészségügy által is követett WHO protokoll szerint nem csak azoknál a tüneteket mutató személyeknél kell elvégezni a tesztet, akik fertőzött területen jártak, hanem azoknál is, akik fertőzöttel érintkezhettek. Márpedig abban, hogy kit tekint ilyennek a gyakorlat, az egyes országokban igen jelentős eltérések látszanak. Az egyik véglet egyértelműen Kína és Dél-Korea: az előbbiben több tízmillió, de az utóbbiban is több százezer vírustesztet végeztek el az elmúlt hetekben, de Olaszország is tesztelte – most úgy tűnik, sokra ezzel nem menve – heteken át a tüneteket nem mutató kínai beutazókat is. Köztes megoldásokat követett az európai országok többsége: a múlt hét elejéig, azaz addig, amíg náluk még sem volt jele az országon belüli terjedésnek, Ausztria kétezer, az Egyesült Királyság 13 ezer tesztet végzett el. Magyarország számos más országgal – például az utóbbi napokig csak néhány száz tesztet elvégző Egyesült Államokkal – együtt a másik véglethez tartozott, és csak igen szűk körben tesztelt.

Mostantól természetesen számíthatunk arra, hogy a magyar gyakorlat megváltozik, hiszen a regisztrált esetek a fertőzésveszélyt is igazolják legalább az érintettek környezetében. Ugyanakkor viszont az eddigi kevés teszt miatt jóval kevesebb információnk van a helyzet alakulásáról, mint a nagyságrendekkel több tesztet elvégző országoknak, ami újabb bizonytalansági faktort hoz be a helyzetbe. Emellett önmagában a kötelező feladat, a megbetegedések alapján azonosított potenciális fertőzöttek tesztelése is komoly szervezést igényel, pedig ez az, amiben nemigen van most hibalehetőség.

4. A folyamatok arra mutatnak, hogy itthon is számolnunk kell komoly korlátozások elrendelésével

Az egészségügyi rendszerek valódi tesztje akkor jön, ha ismert lesz legalább egy góc, tömegesek lesznek a fertőzések. Európában Olaszország jár itt, illetve majdnem egy tucatnyi ország ennek a határán. Az sajnos jól látszik, hogy az európai országok fertőzési adatai trendjüket tekintve együtt, illetve egymást követve mozognak. Nekünk – ha a kevesebb tesztből fakadó bizonytalanság mögött nem lapul túl sok ismeretlen ügy – jó esetben akár hetekkel több időnk lehet eddig mondjuk az ezer fertőzött fölött járó Franciaországhoz és Spanyolországhoz mérve, de talán csak négy-öt nap az időelőnyünk a százötven fertőzött fölött járó Ausztriához képest.

A leginkább aggasztó körülmény jelenleg az, hogy nincs olyan európai ország, amelyik az új esetek számának jelentős és tartós csökkentéséről tudott volna beszámolni az elmúlt két hétben, miközben a kontinensen regisztrált fertőzöttek száma átlépte a 15 ezret. Az egyedüli jó hír az, hogy egyelőre Olaszországhoz hasonló ütemű növekedést egyelőre „csak” Spanyolországban mutat az esetszám.

A fő kérdés tehát az, hogy az eddigi intézkedések és a polgároknak a közvetlenebb veszéllyel járó nagyobb tudatossága képesek-e hatékonyan akadályozni az újabb fertőzési gócok kialakulását. Ha igen, akkor Európa elvileg kezelheti a helyzetet az eddigi eszközrendszerrel, ha nem (azaz most is alakulnak ki új gócok, csak nem tudjuk még, hogy hol), akkor viszonyt a terjedés lassítása helyett komolyabb korlátozások kerülhetnek napirendre.

Kína és Dél-Korea megmutatta, hogy a mozgás szigorú korlátozása hatékonyan akadályozza a terjedést: bár Vuhanban még most is napi több tucat új megbetegedés van a hónapok óta fenntartott karantén mellett is, de már jó ideje nem több ezer. Az első körben elrendelt olasz intézkedések hatása is látszik:a február 22-én lezárt, az olaszországi járvány fészkét képező településekről jelentett új fertőzések száma úgy csökkent, hogy eközben a le nem zárt területeken elszabadult a járvány.

Nem hisszük, hogy a világ bármely kormánya elkerülhetné a most Olaszországban bejelentettekhez hasonló, iszonyatos gazdasági és komoly társadalmi költséggel intézkedéseket, ha rosszabbra fordulnak a dolgok. Nem mintha nem lenne esetleg rideg számítás alapján gazdaságilag ésszerű egyes országoknak „lábon kihordania” a fertőzést, de egy gyors lefolyású járvány úgy terhelné túl elkerülhető haláleseteket okozva az egészségügyi rendszereket, hogy azt aligha tolerálnák az érintett társadalmak. Itt abban tudunk reménykedni, hogy akár a tavaszi jó idő miatt, akár másért, de visszaszorul a vírus terjedése még azelőtt, hogy az egész kontinensen le kellene zárni nagyobb területeket vagy meg kellene bénítani a társadalmak mindennapi életét.

(A térkép innen van, az adatok pedig innen származnak.)