Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost

Sehol a világon nincs olyan, hogy a minisztériumok egy országban szétszórva működnek. Nem baj, nálunk lesz. 

Tegnap Orbán Viktor – a miniszterek feladatait meghatározó statútumrendeletek késedelmes kiadása miatt pár óráig hivatalosan is irányítási káoszban lévő – kormánya két tagjának megmondta, hogy  el kell költözzön Budapestről. A feladatkiosztás szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter legkésőbb 2016. március 15-ig „tekinti át annak lehetőségét”, hogy a HM Székesfehérvárra, az FM pedig Debrecenbe költözzön. Ezév végéig pedig Lázár János fogja a frissen hozzákerült vidékfejlesztési  államtitkárság kecskeméti elhelyezését megvizsgálni.

Az agrártárca és a vidékfejlesztési államtitkárság kiválasztását még értjük is: persze akkor már szebb lenne egy-egy nógrádi vagy zempléni zsákfaluba költöztetni őket, hisz ezzel legalább ebben a két faluban biztosan sikeres lenne a vidékfejlesztés. A honvédelemnél nyilván az lehetett a szempont, hogy a katonai támaszpontok úgyis vidéken vannak, de ott speciális probléma, hogy messze nem csak az irodakapacitást kellene megteremteni ahhoz Fehérváron, hogy a HM belvárosi épülettömbjéből a minisztérium részét képező honvéd vezérkar átköltöztethető legyen. Talán még a BM-et lehetne ennél is nehezebb lenne elköltöztetni.

A vizsgálatot szeretnénk saját eszközeinkkel már a legelején segíteni. Mindenek előtt: arra számos példa van, hogy a főváros egészét költözteti – általában etnikai vagy védelmi okokból – máshová egy állam: legutóbb, 2006-ban Palau helyezte át fővárosát Kororból Ngerolmudba, de a német szövetségi adminisztráció Berlinbe költözése óta 2005-ben Myanmar, 1997-ben Kazahsztán, 1996-ban Tanzánia és 1992-ben Nigéria is fővárost váltott. Jóval ritkábban, jellemzően szövetségi államoknál előfordul, hogy több főváros van, de a kormányzati székhely még itt is egységes: Hollandiában Hága, Chilében Santiago, Dél-Afrikában Pretoria, Boliviában La Paz az adminisztratív főváros.

Olyat azonban, amilyet mi kormányunk szeretne, azaz, hogy az egyes ágazatok stratégiai irányításáért felelős minisztériumok ne egy városban, hanem az országban szétszórva működjenek, még sehol sem valósítottak meg. Pedig nyilván vannak máshol is erős vidéki polgármesterek a kormánypártokban. Úgyhogy lehet, hogy a kormányzat központi igazgatásának decentralizálása már önmagában sem olyan nagyon jó, a hatékony működést elősegítő ötlet, mert akkor talán valaki már rájött volna előttünk, hogy ez így jobb. Még a magyar történelmi példa sem az igazi: az  1918-ig – érthető okból – Bécsben működött, a Király Személye Körüli Minisztérium volt az eddigi egyetlen, a fővároson kívüli minisztérium.

 

vonattal közúton szirénával
Budapest-Debrecen        2:42        2:14       1:30
Budapest-Székesfehérvár        0:46        0:45       0:30
Budapest-Kecskemét        1:17

1:06

      0:45

Kecskemét-Debrecen

2:12 2:32

2:00

 

Az viszont biztos, hogy a lehetőségek áttekintésének a fenti táblázattal kell indulnia. Az ugyanis egyértelmű, hogy már a mindennapi koordinációs feladatok normális működtetéséhez is napi átlagban kormánytisztviselők ás állami vezető tucatjainak kell majd ingáznia, ami viszont a tömegközlekedés mai állapotában a viszonylag kicsi távolságok ellenére sem egyszerű feladat. Kormányülések, államtitkári értekezletek, tárcaközi személyes egyeztetések, kötelező továbbképzések, szakmai vizsgák, parlamenti bizottsági ülések ugyanis továbbra is Budapesten lesznek.

Emellett hiába a lendületes politikai szándék a földművelésügy és a vidékfejlesztés elválasztására, de a két terület ezer szálon kötődik egymáshoz, így a Kecskemét-Debrecen viszonylatra is nagyobb kontingenssel kellene számolni. A legérdekesebb kérdés azonban az, hogy az agrártárca által irányított, a fővárosban maradó többi hatósággal szoros napi szintű együttműködésben dolgozó hatóságok központja megy-e Debrecenbe, és akkor a hatósági munka helyett lesz utazgatás, vagy marad Budapesten, ami  a politikai irányítást lehetetleníti el. Egy ilyen reform legnagyobb kérdése azonban nem is ez, hanem, hogy lehet-e például Debrecenből normálisan irányítani a dunántúli megyei földhivatalokat, miközben az ország egyetlen olyan pontja jelenleg, ahonnan bárhova el lehet jutni egy nap alatt aránytalan nehézség nélkül, az – tetszik, nem teszik – a főváros.

Kíváncsian várjuk a vizsgálatok eredményét. Az ellenkező bizonyításáig azonban fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy ez egy jelentős nagy baromság.

Megosztás