Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Megint panaszkodunk

Alkotmányjogi panasz a (még mindig a) magán-nyugdíjpénztárban maradóknak.

A magánnyugdíj és az Alkotmánybíróság eddig nem volt nyerő kombináció, de aki nem vesz lottót, az nem is fog nyerni.

A nyugdíjrendszer korábbi második pillérjének immár harmadik üteménél tartó szétverése a valóságnak egy, a jog és erkölcs által meg nem érintett távoli zugában zajlik. A törvények – és velük sajnos az alkotmányosság – nem elvekhez, hanem a költségvetés akut és fokozódó bevételnövelési kényszeréhez igazodott, így valószínűleg a folyamatot még maguk a döntéshozók sem látták előre.
A fejlődési ívben a „pénz kell” (a tagdíj 14 hónapos átirányítása) és a „sok pénz kell” (a „pénztárválasztás szabadságának megteremtése”) után már csak a „kell a maradék is” szakasz maradt hátra: 2012. március 31-ig ismét vissza lehet lépni a nemzeti szolidaritásba, ha megtakarításainkat a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba utaljuk. Aki nem lép, az most éppen azzal a szankcióval kell, hogy számoljon, hogy azonos járulékfizetés mellett is csak az állami nyugdíj 75%-át kapja meg. Szerintünk ez az új konstrukció is alkotmányellenes, ezért alkotmányjogi panaszt írtunk, amit 2012. március 31-e után bárki benyújthat, aki tag maradt.

Az alkotmányjogi panasz érvelése a következő:

1. Sérti a tulajdonhoz való jogot, valamint az emberi méltóságot és a diszkrimináció tilalmát, hogy a magán-nyugdíjpénztárban maradók számára teljes összegű járulékfizetés mellett is csak 75%-os járulékszerzési időt ismer el a törvény. A pénztártagok január 1-je óta ugyanazon a jogcímen ugyanannyi nyugdíjjárulékot fizetnek meg, mint a többi wannabe nyugdíjas, ám ezután az idő után kevesebb nyugdíj jár.

2. Sérti a tulajdonhoz való jogot, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert ellehetetlenítette a törvényi szabályozás, és így könnyen lehet, hogy csak veszteségesen kezelhető tovább a vagyon.

3. Sérti a tulajdonhoz való jogot, hogy az átlépésre a törvény határidőt adott, hiszen az átlépésről való döntés során úgy kell a tulajdon feletti rendelkezésről dönteni, hogy a kellő információkat – pl. lehet-e fenntartható pénzári működés – senki nem szerezhette meg.

Az alkotmányjogi panasz a http://www.alkotmanyjogipanasz.hu címen, a közzétett panaszok között elérhető, bárki számára ingyenesen letölthető és szabadon felhasználható. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy az alkotmányjogi panaszok benyújtásához a törvény a jogi képviseletet kötelezővé teszi.

Megosztás