Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Legalize it!

A Kormány legalizálni akar. Nem, ez a blogbejegyzés nem a könnyű drogokról vagy a prostitúcióról fog szólni, hanem arról, miként próbálja utólag jogszerűvé tenni a köztársasági elnök és a miniszterelnök egyes törvénysértő intézkedéseit.

A miniszterelnök úgy döntött, egy államtitkár nem elég a Miniszterelnökségre. Előterjesztést tett ezért az államfő felé, hogy az három miniszterelnökségi államtitkárt nevezzen ki. A jogszerűségen őrködő köztársasági elnök  képét intenzíven építő Áder János ezt annak ellenére zokszó nélkül megtette, hogy a vonatkozó törvény csak  a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, illetve a minisztériumokban működő, a minisztert helyettesítő államtitkár jogintézményét ismerte.  Vagyis nem lehetett volna a Miniszterelnökségre egy államtitkárnál többet, például három államtitkárt kinevezni.

A törvénysértő helyzet azonban mégsem marad majd tartós, és ezúttal sem a valóság alkalmazkodik a törvényhez. Két hét után ugyanis a problémát a kormányzat is felismerte, ezért utólag éppen hozzámódosítani készül a törvényt a jogsértő kinevezésekhez: beilleszti a törvénybe a sima miniszterelnökségi államtitkár tisztségét is.

A jogállam lényege, hogy a jogszabályok a hatalmon levőket is kötik. Semmibe nem került volna ezt a törvénymódosítást pár héttel korábban elfogadni, vagy legalább Szíjjártó Péter és Győry Tibor államtitkári kinevezését a módosítás hatályba lépéséig fiókba tenni. A hatalmi akarat azonban lerázta magáról a jog béklyóit. Bár lehet, hogy örülünk kéne, hogy legalább még azt fontosnak tartja a kormányzat, hogy utólag legalizálja saját törvénysértéseit. Ez annyit legalább bizonyít, hogy a kormányzás másodlagos célként törekszik a jogszerű működésre is. Ha azonban valami sürgős vagy fontos, az így is keresztüljuthat a rendszeren. A formai szempontok komolyan vételét jelző eddigi három politikai vétó sem zabolázta meg az Országgyűlést: az elnöki aláírást váró új járási törvényhez például pontosan olyan zárómódosítót fogadtak el a múlt héten Kósa Lajos javaslatára, mint ami az eddigi három vétóból kettőt megalapozott.

Megosztás