A feles alkotmányozás másnapján, avagy a káosz forgatókönyve
A feles alkotmányozást támogató, azaz egy kormányváltás esetén az alkotmányozó többséggel nem rendelkező jelenlegi ellenzéki pártok számára az Alaptörvény korrekcióját...
Jelentjük, a nemzeti átnevezési ügyek jól állnak: 22 nemzeti hivatal, egy év alatt 8 nemzeti törvény.
A komoly kérdések mellett a teljes kép meglátásához néha megéri foglalkozni a kevésbé komolyakkal is: a hivatalban lévő kormány ismert átnevezési lendületét mi mindenképpen ilyennek tekintjük, még akkor is, ha ebben a léptékben a levélpapírok, névtáblák, honlapok, iratminták, telefonkönyvek és névjegykártyák cseréje, de akár a jogszabályok, alapító okiratok vagy a törzskönyvi nyilvántartás módosítgatása összességében már összköltségvetési szinten is érzékelhető kiadást jelent.
A Nemzeti Ügyek Kormánya a nevezéktanban igen aktív: az állam megnevezésének a törvényektől az utolsó SZMSZ-ig hullámzó átnevezése mellett (amely amúgy a Hatályos Jogszabályok Elektronikus Gyűjteményét felváltó Nemzeti Jogszabálytár alapján is ellenőrizhető módon még korántsem teljes a miniszteri rendeleti szinten) a másik kiemelt ágazat az állami szervek átnevezése. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy annyira egyedi elnevezést kapjon, mint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bázisán létrejövő Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagy – a Wekerle Sándor Alapkezelőből megalakult – Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Támogatáskezelő (röviden EMET, pont mint Emmett doki a Vissza a jövőbe trilógiából). Így a legtöbb új név, egészen pontosan az elmúlt két évben a költségvetési törvényben nevesített szervek közül az alábbi 22, ugyanazt a megoldást, a [nemzeti + feladatkörre utalás + szervtípus] sémát használja. Ezzel persze önmagában semmi gond, így ezek is csatlakoznak a már eleve így elnevezett tucatnyi szervhez, ám mivel (minthogy egy állami szerv önmagában a jelzővel aligha tehető nemzetibbé) az átkeresztelés volumene talán túlzás, pláne ott, ahol amúgy ezt még feladatváltozás sem támasztotta alá. Egyben ezzel lassan túlesünk a kritikus tömegen: még egy-két átnevezés, és az lesz a kínos, ha egy tárca nem tesz hasonló javaslatot, és lehet majd tippelni, hogy mondjuk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Mentőszolgálat vagy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vajon meddig húzza még.
|
nemzeti név |
régi név / jogelőd |
az átalakulás időpontja |
|
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság |
Országos Rádió- és Televízió Testület, Nemzeti Hírközlési Hatóság |
2010. szeptember 1. |
|
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet |
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. |
2010. szeptember 1. |
|
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala |
Magyar Szabadalmi Hivatal |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Adó- és Vámhivatal |
az APEH és a VPOP |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Védelmi Szolgálat |
Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Innovációs Hivatal |
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Külgazdasági Hivatal |
ITD Hungary Zrt. |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Sport Intézet |
Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal |
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet |
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet |
2011. január 1. |
|
Nemzeti Együttműködési Alap |
Nemzeti Civil Alapprogram |
2012. január 1. |
|
Nemzeti Eszközkezelő Zrt. |
nincs |
2012. január 1. |
|
NMHH Nemzeti Filmiroda |
KÖH Filmiroda |
2012. január 1. |
|
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság |
adatvédelmi biztos |
2012. január 1. |
|
Nemzeti Környezetügyi Intézet |
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság |
2012. január 1. |
|
Nemzeti Munkaügyi Hivatal |
Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet |
2012. január 1. |
|
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal |
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal |
2012. március 1. |
|
Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet |
VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet |
2012. április 1. |
|
Nemzeti Választási Bizottság |
Országos Választási Bizottság |
folyamatban |
|
Nemzeti Választási Központ |
Országos Választási Iroda |
folyamatban |
|
Magyar Nemzeti Levéltár |
Magyar Országos Levéltár |
folyamatban |
Amennyire le van maradva ezen a téren az egészségügyi igazgatás, annyira elöl jár az oktatás, amit a 2010 óta – kissé talán szerénytelenül – számozott Nemzeti Tanévnyitók mellett egy másik versenyszám, a törvények címének teljesen funkciótlan nemzetiesítése abszolút győzteseként ünnepelhet. A nemzeti köznevelési és a nemzeti felsőoktatási törvény szintén egy trendet követ: eddig – ahogy az oldalt látható táblázat mutatja – egy-két törvényünk volt nemzeti, de az áttörés tavaly itt is megtörtént. Mindenesetre ez a megoldás egyelőre nem vált tömegessé, így valószínűleg nem kell még számítanunk a nemzeti hulladékgazdálkodási vagy a nemzeti büntetés-végrehajtási törvényre.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A feles alkotmányozást támogató, azaz egy kormányváltás esetén az alkotmányozó többséggel nem rendelkező jelenlegi ellenzéki pártok számára az Alaptörvény korrekcióját...
A kormány a saját rendszerében nem hibázott a veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályának meghosszabbításakor. Kár, hogy ez a rendszer olyan feleslegesen bonyolult,...
Az emberminisztérium az iskolákra és óvodákra vonatkozó koronavírus protokoll keddi, az emelkedő fertőzésszámokra reagáló szigorításában azt írja elő, hogy „az...
Tart ugyan még a büntetőeljárás, de már ott járunk, hogy szinte minden politikai párt szigorítana a gyermekpornográfia büntetésén, miközben a...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!