Bezárás
alkotmányjog

Nemzeti Hip-Hop

Jelentjük, a nemzeti átnevezési ügyek jól állnak: 22 nemzeti hivatal, egy év alatt 8 nemzeti törvény.

A komoly kérdések mellett a teljes kép meglátásához néha megéri foglalkozni a kevésbé komolyakkal is: a hivatalban lévő kormány ismert átnevezési lendületét mi mindenképpen ilyennek tekintjük, még akkor is, ha ebben a léptékben a levélpapírok, névtáblák, honlapok, iratminták, telefonkönyvek és névjegykártyák cseréje, de akár a jogszabályok, alapító okiratok vagy a törzskönyvi nyilvántartás módosítgatása összességében már összköltségvetési szinten is érzékelhető kiadást jelent.

A Nemzeti Ügyek Kormánya a nevezéktanban igen aktív: az állam megnevezésének a törvényektől az utolsó SZMSZ-ig hullámzó átnevezése mellett (amely amúgy a Hatályos Jogszabályok Elektronikus Gyűjteményét felváltó Nemzeti Jogszabálytár alapján is ellenőrizhető módon még korántsem teljes a miniszteri rendeleti szinten) a másik kiemelt ágazat az állami szervek átnevezése. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy annyira egyedi elnevezést kapjon, mint  a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bázisán létrejövő Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagy – a Wekerle Sándor Alapkezelőből megalakult – Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Támogatáskezelő (röviden EMET, pont mint Emmett doki a Vissza a jövőbe trilógiából). Így a legtöbb új név, egészen pontosan az elmúlt két évben a költségvetési törvényben nevesített szervek közül az alábbi 22, ugyanazt a megoldást, a [nemzeti + feladatkörre utalás + szervtípus] sémát használja. Ezzel persze önmagában semmi gond, így ezek is csatlakoznak a már eleve így elnevezett tucatnyi szervhez, ám mivel (minthogy egy állami szerv önmagában a jelzővel aligha tehető nemzetibbé) az átkeresztelés volumene talán túlzás, pláne ott, ahol amúgy ezt még feladatváltozás sem támasztotta alá. Egyben ezzel lassan túlesünk a kritikus tömegen: még egy-két átnevezés, és az lesz a kínos, ha egy tárca nem tesz hasonló javaslatot, és lehet majd tippelni, hogy mondjuk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Mentőszolgálat vagy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vajon meddig húzza még.

nemzeti név

régi név / jogelőd

az átalakulás időpontja

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Országos Rádió- és Televízió Testület, Nemzeti Hírközlési Hatóság

2010. szeptember 1.

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

2010. szeptember 1.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Magyar Szabadalmi Hivatal

2011. január 1.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

az APEH és a VPOP

2011. január 1.

Nemzeti Védelmi Szolgálat

Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata

2011. január 1.

Nemzeti Innovációs Hivatal

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal

2011. január 1.

Nemzeti Külgazdasági Hivatal

ITD Hungary Zrt.

2011. január 1.

Nemzeti Sport Intézet

Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet

2011. január 1.

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet

2011. január 1.

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet

2011. január 1.

Nemzeti Együttműködési Alap

Nemzeti Civil Alapprogram

2012. január 1.

Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

nincs

2012. január 1.

NMHH Nemzeti Filmiroda

KÖH Filmiroda

2012. január 1.

Nemzeti Adatvédelmi és

Információszabadság Hatóság

adatvédelmi biztos

2012. január 1.

Nemzeti Környezetügyi Intézet

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság

2012. január 1.

Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet

2012. január 1.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal

2012. március 1.

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési

Intézet

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet

2012. április 1.

Nemzeti Választási Bizottság

Országos Választási Bizottság

folyamatban

Nemzeti Választási Központ

Országos Választási Iroda

folyamatban

Magyar Nemzeti Levéltár

Magyar Országos Levéltár

folyamatban

Amennyire le van maradva ezen a téren az egészségügyi igazgatás, annyira elöl jár az oktatás, amit a 2010 óta – kissé talán szerénytelenül – számozott Nemzeti Tanévnyitók mellett egy másik versenyszám, a törvények címének teljesen funkciótlan nemzetiesítése abszolút győzteseként ünnepelhet. A nemzeti köznevelési és a nemzeti felsőoktatási törvény szintén egy trendet követ: eddig – ahogy az oldalt látható táblázat mutatja – egy-két törvényünk volt nemzeti, de az áttörés tavaly itt is megtörtént. Mindenesetre ez a megoldás egyelőre nem vált tömegessé, így valószínűleg nem kell még számítanunk a nemzeti hulladékgazdálkodási vagy a nemzeti büntetés-végrehajtási törvényre.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom