Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Lázár távolról is tud vezetni

lazar-janos-audiMától eddigi megbízatásait megtartva Lázár János vezeti az Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is. Törvénysértő módon.

Hogy hogyan lehet valaki egyszerre a Miniszterelnökség államtitkára, kormánybiztos és egy központi hivatal, az NFÜ vezetője? Két válaszunk is van: törvényesen sehogy, illetve egy tízsoros kormányhatározattal.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetéséért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1480/2013. (VII. 26.) Korm. határozatban a Kormány lényegét tekintve azt csinálja, amire saját szervezetét tekintve mindig joga van: szervezetet alakít át, az eddig miniszteri irányítás alatt álló NFÜ-t a fejlesztési ügyek központosításának következő állomásaként szervezetileg a Miniszterelnökség alá húzza be. Ám attól, hogy magára az átalakításra megvan a kormányhatáskör, a választott megoldás még lehet jogsértő – és itt az is.

Lázár János ugyanis államtitkár, aki most az általa vezetett Miniszterelnökségen belül kap egy négyfős titkárságot arra, hogy vezesse az NFÜ-t is. Ez már önmagában is érdekes, hiszen vezetni a magyar közjogban csak olyasmit lehet, amiben benne ülünk, kívülről irányítani lehet, de attól még a vezetést el kell látni valakinek. Nem így Lázár János és az NFÜ viszonyában: ahol pár hónapja még Petykó Zoltán kormánytisztviselő dolgozott Németh Lászlóné szakminiszter irányításával, ott  mostantól a közvetlen miniszterelnöki irányítás alatt álló Lázár János hozza majd a döntéseket, azaz a két ágazati felelős helyébe a kormány egészének politikai vezetői lépnek.

Azt, hogy ez nagyon nem illeszkedik semmilyen ésszerű igazgatásszervezési elvbe, azzal Lázár, de feltehetően a miniszterelnök is tökéletesen tisztában van, mint ahogyan az is valószínű, hogy ez hidegen hagyja őket. A jogi követelmények és a valóság összefésülésének szándéka azonban látszik azért, hiszen az államtitkár nem csak úgy simán lett az NFÜ elnöke, hanem kormánybiztossá nevezték ki, ami mindig be szokott jönni akkor, amikor valami kevéssé ortodox szervezeti megoldást kell személyekhez szabni.

Most azonban ebből is kilóg a lóláb: a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról  szóló törvény szerint kormánybiztossá a Kormány feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki valaki. Márpedig az NFÜ (közvetett módon történő) irányítása ugyan valóban kormányhatáskör a jogszabályok alapján, a vezetése azonban nem a Kormány, hanem az NFÜ elnökének hatásköre. A helyzeten persze még ront, hogy államtitkárság és a kormánytisztviselői megbízatás meg összeférhetetlen, így Lázár János NFÜ elnöksége a választott formától függetlenül sem lehet törvényes.

Kormánybiztosnak amúgy a Kormány irányítása alá tartozó szervek vezetői felett adhatóak törvényesen irányítási jogkörök, úgyhogy kínálkozott volna jogszerű megoldás a politikai szándékhoz. Azaz ha lenne az NFÜ-nek elnöke, akkor őt irányíthatná Lázár kormánybiztosként, de ettől még nem lenne az NFÜ vezetője. De az is jogszerű megoldás lenne, ha az NFÜ-ből egy valódi fejlesztési minisztériumot szervezne a kormányzat. Hogy mégsem ezeket a megoldásokat választották, az fontos jele annak, hogy a döntések központosítása, a kézi irányítás hatóköre elért arra a szintre, amit jogszerű köntösbe már nem lehet és nem is akar senki bújtatni. Mindenesetre nem szeretnénk majd annak a bírónak a helyébe lenni, aki olyan perben ítélkezik, ahol az NFÜ által kötött támogatási szerződések érvényességét Lázár törvénysértő kinevezése miatt kérdőjelezik meg.

 

Megosztás