Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

A BKK megalkotta a tökéletes adminisztratív terhet

A Budapesti Közlekedési Központ bevezeti a BKK ügyfélkártyát, amely „a használni kívánt arcképes igazolvány számának feltüntetésére alkalmas kártya”. Minden érintettnek szívből gratulálunk! 

Azt hittük, hogy az Index tárgybeli, amúgy informatív cikke kihagyott valami fontos információt, ami majd értelmet ad annak, hogy miért kell kettőről háromra emelni a bérlettel történő utazáshoz szükséges dokumentumok számát, de csalatkoztunk a reményeinkben.

A BKK honlapján megtalálható tájékoztató alapján is egyértelmű ugyanis, hogy május 13-tól tényleg minden bérletvásárláskor meg kell adni egy arcképes igazolvány számát. Ez ugyan az utólagos ráíráshoz képest többletteher, de – ha a BKK számos nagyvárossal szemben Budapesten fenntartja, hogy bérleteket csak személyre szólóan ad ki – legalább a cél elérésére alkalmas valamennyire. (Más kérdés, hogy a cél, azaz az utasok azonosítása mennyire nélkülözhetetlen: tartunk ugyanis tőle, hogy az ebből fakadó többletadminisztráció elsősorban nem a magasabb bevétel miatt, hanem azért éri meg a cégnek, mert a fogyasztói árkiegészítéshez, illetve az önkormányzati támogatáshoz prezentálnia kell az így szerzett adatokat.)

Azt azonban tényleg nem tudjuk mire vélni, hogy ha már nem az utasok életét egyszerűsítve (például egy feltölthető és elektronikusan érvényesíthető személyes elektronikus kártyával) vezeti be a közlekedési vállalat az előzetes azonosítást, akkor miért akarja magát és az utasokat szivatni addig, amíg saját maga nincs felkészülve a váltásra? Május közepétől ugyanis a vadiúj automatákból és a egyes bérletvásárló helyekből vásárolt bérleteken előnyomtatva szerepel majd a megadott arcképes igazolvány azonosító, azonban ott, ahol még nincs nyomtató, ott – nem, nem a bérletre, hanem – egy külön BKK ügyfélkártyára vezetik rá a bemondott igazolványszámot. Ennek célját idemásoljuk szó szerint: a pénztáros „ezzel biztosítja azt, hogy a következő havi bérletvásárlásnál, amikor a helyben nyomtatás már várhatóan minden pénztárban működik, az igazolványszám kötelező megadására az ügyfél felkészülten érkezzen”.  Töltessünk ki és tartsunk tehát magunknál egy újabb iratot csak azért, hogy legközelebb felkésztültek legyünk a pénztárnál. Hibátlan.

Mégis megéri majd annak is ügyfélkártyázni, aki amúgy nyomtatós helyen áll sorba, hiszen „így nemcsak a saját, hanem akár az egész család bérlete is megvásárolható majd, ugyanis a kártyán akár négy igazolványszámot is fel lehet tüntetni”. Ez volt az a pont, amikor végleg összetört bennünk valami. Ezek szerint ugyanis a BKK valószínűleg úgy érti, hogy másnak meg se vehetjük pénztárostól a bérletet, hiszen a plusz három főt az ügyfélkártya esetében különben nem tekintené civilizációs vívmánynak. Viszont ennek már csak azért sincs értelme, mert az automata ugyan sok mindent tud a BKK közleménye szerint, de az igazolványt nem ellenőrzi, úgyhogy onnan meg bárkinek vehetünk bérletet.

Értelmetlen adminisztrációs teherként meg a személyes (ügyfélkártya esetén négy főig családi) bérletvásárlással nemcsak az a gond, hogy van, aki nem tudja használni az automatát, és nem is tud sorban állni, viszont mégis utazna. Sőt, nem csak az, hogy vannak négy főnél nagyobb családok, illetve közösségek (pl. cégek), akik egyben szeretnének bérletet venni. Hanem az is, hogy semmit nem segít az ügyfélazonosításban sem: minthogy az ellenőrnek továbbra is egyszerre kell felmutatnom az igazolványt és az igazolványszámra kitöltött bérletet, az egésznek az ég egy adta világon semmi értelme nincsen.

Frissítés: Vitézy Dávid évi 2-3 milliárdos kárt okozó, másként el nem hárítható csalásokkal indokolta az intézkedést, bár azt maga is összekötötte a csalások elhárítására az igazolványszám bediktálásánál sokkal alkalmasabb bérletpapír-váltással. A felesleges terhek szempontjából jó hír viszont, hogy – szemben a BKK honlapján még mindig ezzel ellentétes információt tartalmazó tájékoztatóval – szerinte nem lesz kötelező kiváltani az ügyfélkártyát, azt csak segítségként kapjuk (nyilván arra az esetre, ha nem tudnánk megjegyezni vagy máshová felírni az igazolványszámokat). Persze ez a gyakorlatban nyilván úgy fog kinézni, hogy a pénztáros vagy automatikusan tölti és adja az ügyfélkártyát, vagy megkérdezi az utast, hogy kér-e, amire az nem meri majd azt mondani, hogy nem, mert ki tudja, hogy mire kell ez még. Meg hát ettől nyilván nem fognak kevesebbet gyártani belőle.

Abban a nem lényegtelen kérdésben, hogy személyesen igazolni kell-e az igazolványszámot vagy elég bemondani, nincs újabb infónk, úgyhogy jelen állás szerint majd a pénztárosi gyakorlat eldönti.

 (A kép a BKK megosztó személyisége miatt nyugalmazott tájékoztató figuráját ábrázolja.)

Megosztás