Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Melyik az a munkahely, ahova két évig nem jársz be, és csak utána rúgnak ki?

Természetesen az Országgyűlés Európai Ügyek bizottsága, ahol 2014 szeptembere óta Farkas Flórián 62 ülésből egyetlen miniszteri meghallgatáson vett részt, de ott sem kérdezett semmit. Nem sokat javít a helyzeten, de legalább az adófizetőknek jó hír, hogy az időközben miniszterelnöki biztossá avanzsált, így eleve csökkentett parlamenti tiszteletdíjon lévő  képviselő passzivitása szinte akciós áron volt a költségvetésnek. 

Tegnapi hír, hogy a Fidesz-frakció visszahívta az Európai Ügyek bizottságában betöltött tagságából az általa korábban vezetett Országos Roma Önkormányzat körüli botrányokba rendesen belebukni ugyan nem tudó, de egy poszttal ismét szegényebb Farkas Flóriánt, mivel a politikus „az elmúlt két évben alig vett részt” a bizottság munkájában. Kíváncsiak voltunk, hogy mi lehetett az a képviselői munka, amit kevésnek találtak, és az amúgy szervezett, fegyelmezett és dolgos mameluksereg benyomását keltő Fidesz-frakciót új, példátlanul türelmes oldaláról ismertük meg:

Erős csúsztatás ugyanis az, hogy Farkas alig vett részt az elmúlt években a bizottság munkájában. Lényegesen közelebb van a valósághoz az az állítás, hogy egyáltalán nem vett abban részt. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint ugyanis az addig tartott bizottsági üléseken átlagos részvételi statisztikát hozó képviselő 2014. szeptember 15-én az olasz nagykövetnek az olasz uniós elnökséggel kapcsolatos meghallgatását némi késéssel még végigülte, de ezt követően több mint egy évig egyáltalán nem járt bizottsági ülésen. Hogy Maria Assunta Accili meghallgatása közben pattant-e meg benne valami a bizottsági munkával kapcsolatos motivációját lerombolva vagy a néhány héttel későbbi miniszterelnöki biztosi kinevezése miatt gondolta úgy, hogy sok neki a heti egy vagy két ülés, azt csak ő tudja. Mindenesetre innentől fogva a mai napig a bizottság 62 megtartott üléséből egyetlen olyan volt, amin ott volt: Lázár János 2015. november 25-i éves rendes miniszteri meghallgatása, ami akár miniszterelnöki biztosként is beférhetett a programjába. A meghallgatáson egyébként kivételes önfegyelemről tanúbizonyságot téve annak ellenére nem szólalt meg, hogy képviselői kérdésben és arra adott miniszteri válaszban is elhangzott a neve.

Hogy miért nem lesz ügy abból, hogy egy tag évekig egyáltalán nem jár be egy parlamenti bizottságba? Hát azért, hogy ennek ma szinte semmi jelentősége nincs. Nemcsak az Országgyűlés csekély hatalmi súlya,illetve a bizottsági helyettesítési megbízásos rendszer két kézzel szavazós, már csak látványnak is röhejes gyakorlata miatt.Hanem azért sem, mert a mostani ciklustól élő új javadalmazási rendszer megszüntette a képviselők bizottsági pótlékát, így anyagilag már nem éri meg kapálózni a bizottsági helyek után. Negatív pótlékként létezik ugyan ülésszakonként legalább három igazolatlan bizottsági hiányzás esetén a tiszteletdíj arányos csökkentését előíró szabály, ám egyrészt Farkas hiányzásainak döntő többsége előre bejelentett, így akár igazolt is lehetett, hiszen általában helyettesítették. Másrészt kérdés, hogy itt mi számít arányos csökkentésnek. Ezért megkérdeztük az Országgyűlés Hivatalát, hogy mennyi volt az erre az időszakra ténylegesen kifizetett tiszteletdíj – ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Azt mindenesetre tudjuk, hogy az Országgyűléstől Farkas 2014 decemberétől még levonás nélkül is csak 30%-os, azaz bruttó 300 ezer forint alatti tiszteletdíjat kaphatott, ugyanakkor miniszteri biztosként államtitkári, azaz közel bruttó egymillió forintos juttatás illette meg. Bármit csinál is a Kormány és az ORÖ közti keretmegállapodással ez utóbbi összegért a képviselő, azt teljes munkaidőben teszi, így ésszerű. hogy ugyanúgy, mint a képviselő-minisztereket, őt is elsősorban a kormányzati munkáért fizessék. A baj csak az, hogy amíg a parlamenti szokásjog alapján a minisztereket, államtitkárokat hagyományosan kiültetik a bizottságokból, addig Farkas Flórián valamiért bizottsági tag maradt.Tekintve azonban, hogy nem járt be, a tagság elvesztésével többet nyert, mint veszített: a csökkentett tiszteletdíja megmarad, és immár levonás sem fenyegeti, hiszen egyáltalán nem kell többet bizottságba járnia.

Mindenki boldog lehet tehát, megoldódott a probléma, igaz, a Farkas helyére beülő KDNP-s Hollik Istvánnak így két bizottságban kell helytállnia. Azt esetleg elő lehetne írni, hogy kormánybiztos és miniszterelnöki biztos se lehessen bizottsági tag, de ha röpke két év alatt ilyen szépen meg tud oldódni magától a helyzet, akkor emiatt felesleges is lenne törvényt módosítani.

 

 

Megosztás