Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Brüsszelezésben bármi belefér: a magyar bulvár a brit nyomába ered

Uniós zászlót akarnak a nemzeti címerek helyére” – írta ma a 888, amire még mi is elkezdtük a fokost keresni. Csak aztán az EU helyett a képernyőbe vágtuk bele majdnem, mihelyst kiderült, hogy mit adott el hírként nekünk a klikkvadász unióellenes sajtó.

Már ott gyanús lett a dolog, hogy a cikk címe ellentétes a tartalmával, hiszen utóbbi már arról szól, hogy azt akarja

csendben átnyomni

az EU, hogy „a nagyobb sporteseményeken a nemzeti jelképek mellett az EU zászlaját is fel kellene tüntetni a csapatok mezén, ugyanakkor felületen, mint a nemzeti jelképeket”.

A következő intő jel, hogy a cikk az Európai Unió működését különösebben nem értő és az iránt nem is érdeklődő, azonban az unióellenességből brendet építő Daily Mailnek erre a cikkére hivatkozik mint „forrásra”.

A sztori „valóságalapja” pedig annyi, hogy született egy műfaja miatt eleve senkit semmire nem kötelező európai parlamenti jelentés a sportpolitika integrált megközelítéséről. Ez tesz egy sor ajánlást az európai szintű sportpiac működése kapcsán, majd a legvégén, a 77. pontban ír annyit, hogy az Európai Parlament

„arra ösztönzi a tagállamok olimpiai bizottságait és nemzeti sportszövetségeit, hogy ismerjék el sajátjuknak, és a nemzetközi sporteseményeken a nemzeti lobogók és jelképek mellett használják az Európai Unió zászlaját és jelképét is”

Tehát olyan esemény, hogy a) a nemzeti jelkép helyére kerülne bármi, b) bármi kötelező lépés egyáltalán felmerült volna, c) bárki Gareth Bale mellére akarta volna feltenni a welszi sárkány köré a csillagokat, egészen egyszerűen nem történt meg. Annyi a senkit semmire nem kötelező felvetés a nemzeti olimpiai bizottságok és szövetségek felé, hogy használják a nemzetközi eseményeken az uniós jelképeket is (ahogy egyébként a magyar állam is használja azokat a nemzeti jelképek mellett ma is).

Nem baj, a klikkek és az anyázó brüsszelellenes hozzászólások biztosítva, hogy meg amúgy mi történik a világban, azt az olvasóknak úgysem kell tudnia.

Megosztás