Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

A választások tisztaságáról

namost az van, hogy én nem hiszem hogy történt választási csalás

1) a szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni. ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba, ami pedig garantálja azt, hogy a dolog kiderül.
2) a szavazatszámlálásról készített jegyzőkönyv informatikai feldolgozása során elvileg előfordulhat csalás, nem is kell hozzá széles körben beavatni embereket. ami ezt valószerűtlenné teszi, hogy könnyű lebukni: a papíralapú jegyzőkönyvekkel összevethetőek az informatikai rendszerben rögzített adatok, és ha eltérés van, az kibukik menthetetlenül.
3) az informatikai rendszerben rögzített szavazóköri adatok nyilvánosak, azok alapján bárki képes legenerálni az eredményt, így azzal sem igazán lehet csalni.

a terjedő konteók egy része fullra alaptalan és a választási eljárás ismeretének hiányából fakad. ilyen a 18:30-as részvételi adatok és a jelenlegi feldolgozottság szerinti 19 órási részvételi adatok közötti különbség. mindössze annyiról van szó, hogy a 18:30-asban benne van az a kétszázezer átjelentkezéssel szavazó is, akik nem a lakóhelyükön szavaztak, de a szavazataikat csak hét végén számolják meg. eddig nem voltunk ehhez hozzászokva, mert 17:30-as volt az utolsó publikált napközbeni részvételi jelentés

vannak valóban nehezen magyarázható szavazóköri jegyzőkönyvi adatok a valasztas.hu-n, ahol ellenzéki pártok listás szavazatiként rendre vagy néhány pártnál 0 szavazat szerepel, ami az egyéni eredményekhez képest szinte kizárt hogy valós adat legyen. máshol mintha felcserélődtek volna pártokra adott szavazatok az adatokban. ezek azonban simán fakadhatnak egyszerű adminisztratív tévedésből: a kipróbált választási irodai emberek egy jelentős része átkerült a járási hivatalokhoz, és sokszor nem gyakorlott, kevésbé terhelhető emberek tolták végig az adatrögzítést. nem jó, hogy történt ilyen, de amíg ennek a számossága tíz alatt marad, addig szervezett csalást kiáltani badarság.

fontos ugyanakkor, hogy tisztán lásson a közvélemény. a politikai közösség eminens érdeke, hogy a választás eredménye legalább szűk formai alapon ne legyen megkérdőjelezhető. a közállapotokra nézve egy választási csalásos hamis mítosz elterjedése ugyanúgy hihetetlenül káros lenne, mint ha kiderülne uitólag hogy nem is volt meg az a kétharmad.

két dolgot lehet tenni:
a) a papíralapú szavazatszámláló bizottsági jegyzőkönyveket összevetni az informatikai rendszerben rögzített adatokkal,
b) az informatikai rendszerben rögzített adatokban olyan mintázatokat keresni, amelyek nem magyarázhatóak, és ezeket darbra kielemezni.

az első teendőn az MKKP rajta van: kikérték az NVItől a jegyzőkönyveket és puiblikálnmi fogják azokat, hogy össznépileg lehessen a felülellenőrzést elvégezni. a második teendő első részén kiváló civil ITs emberek dolgoznak, magáénszorgalomból, amennyire olvasom.

addig „újraszámolást” vagy más hasonlót követelni, amíg ez a munka nincs elvégezve, felesleges. „újraszámolás” egyébként sem úgy lehetséges, hogy minden szavazókör minden szavazatát megint megszámolják, úgy általánosságban a kétségek miatt. konkrét szavazókörben, konkrét probléma valószínűsítése kell ahhoz, hogy a választási eljárási jogorvoslat működni tudjon. mindenesetre ha kiderül valahol hogy nem stimmelnek az adatok, jövő hét keddig lehet jogorvoslati kérelmet előterjeszteni.

keep calm and think clearly

 

(az itt megszokott blogbejegyzésekhez képest a fenti poszt hangvétele talán kicsit eltér, aminek az az oka, hogy eredetileg facebook-bejegyzésként jelent meg)

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás