A feles alkotmányozás másnapján, avagy a káosz forgatókönyve
A feles alkotmányozást támogató, azaz egy kormányváltás esetén az alkotmányozó többséggel nem rendelkező jelenlegi ellenzéki pártok számára az Alaptörvény korrekcióját...
A biztonsági őr a boltban tartózkodó, oda belépő vagy onnan kilépő személyt kötelezheti csomagjának bemutatására. „Igen, ez a táska az enyém, meg van egy zacskóm.”„A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján a vagyonőr a csomag tartalmának bemutatására a tervezett intézkedés okának és céljának közlése mellett akkor hívhat fel, ha megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége!”
Könnyen lehet, hogy a vagyonőr nem hagyja annyiban, hogy megtagadtuk a táska tartalmának bemutatását. Arra semmi esetre sincs joga, hogy erőszakkal betekintsen a táskánkba, ezzel bűncselekményt, önbíráskodást követne el (hivatkozzunk nyugodtan a Btk. 273. §-ára).
A vagyonőr megfelelő tájékoztatás esetén felvételt készíthet a felszerelt térfigyelő kamerákkal. A felvételeket – nyilvános rendezvények és jelentős érték kezeléssel foglalkozó szolgáltatók kivételével – 3 munkanapon belül törölni kell. Ha a felvételek jogunkat vagy jogos érdekünket érinti, például rögzítette a velünk szemben elkövetett jogsértő cselekményt, 3 munkanapon (ill. 30 vagy 60 napon) belül kérhetjük, hogy ne töröljék le. Mivel a felvétel kezelője csak a bíróság, rendőrség vagy más hatóságnak adhatja ki a felvételt, ideiglenes intézkedés vagy előzetes bizonyítás iránti kérelemmel, illetve feljelentéssel kell biztosítanunk, hogy az állami szervek 30 napon belül kérjék a felvétel kiadását.Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A feles alkotmányozást támogató, azaz egy kormányváltás esetén az alkotmányozó többséggel nem rendelkező jelenlegi ellenzéki pártok számára az Alaptörvény korrekcióját...
A kormány a saját rendszerében nem hibázott a veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályának meghosszabbításakor. Kár, hogy ez a rendszer olyan feleslegesen bonyolult,...
Az emberminisztérium az iskolákra és óvodákra vonatkozó koronavírus protokoll keddi, az emelkedő fertőzésszámokra reagáló szigorításában azt írja elő, hogy „az...
Tart ugyan még a büntetőeljárás, de már ott járunk, hogy szinte minden politikai párt szigorítana a gyermekpornográfia büntetésén, miközben a...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!