A nehány óra alatt nemzetközi ismertségre szert tett Kocsis-javaslatok közül a választott politikusok és az újságírók kötelező drogtesztjével nem vagyunk hajlandóak foglalkozni, mert azok abszurditásuk mellett annyira pofátlanul irányulnak a közfigyelem felkeltésére, illetve a minél erősebb sajtóvisszhangra, hogy vétek nekik további publicitást adni. A 12-18 éves gyerekek drogtesztjére vonatkozó javaslatot azonban – sérülékeny csoportról lévén szó – akkor is komolyan kell venni, ha ez a körülményekre tekintettel nehéz.

Kezdjük mindjárt ott, hogy amennyire tudjuk, sehol a világon nem kötelez az állam minden kamaszt évenkénti drogtesztre. Ahol – jellemzően a droggal erősebben fertőzött országokban – bevezettek iskolai drogszűréseket, ott vagy a gyermek magánszféráját vagy a szülő felelősségét tisztelik jobban annál, hogy droggyanúba nem keveredett vagy egyébként nem kiemelten veszélyeztetett gyerekek után vizelettartályokkal rohangásszanak, különösen nem 12 éves koruktól, ahogy polgármester úr javasolta.

Még a legközelebb Kocsis Máté elképzeléséhez az egyesült államokbeli gyakorlat van: náluk elterjedtek a rendszeres iskolai drog- (és mellette általában alkohol-) tesztes programok, azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság ott is csak az iskolában szervezett, de tanórán kívüli (nem kötelező) programokban való részvétel feltételeként fogadta el (előbb a sportolóknál, aztán 2002-ben minden más programnál is) a kötelező tesztet, de ez azt is jelenti, hogy ha valaki nem jár suli után amerikai focizni vagy cheerleadingre, akkor a magánszféra védelmére tekintettel az USÁ-bán sem tesztelhetik automatikusan. Mindenkire kiterjedő kötelező tesztelés csak pár magániskolában van, állami iskolákban legfeljebb a tanárokat kötelezik a drogtesztre. Ugyanakkor van olyan komoly, 150 ezer gyerek adataira alapozott kutatás, amely a drogfogyasztás abszolút mértéke csökkenése helyett csak azt látta egyértelműnek a program eredményeként, hogy nőtt a nehezebben kimutatható drogok használata a könnyebben kimutathatóakhoz képest.

Ötletként (vagy inkább politikai kommunikációs fogásként) ugyanakkor máshol is felmerült már a kötelező drogteszt, a britek még Tony Blair felvetése alapján egy pilot projektig jutottak, az ausztrálok meg kiszámolták, hogy mennyibe kerülne, majd nem vezették be. A brit magániskolák tobbsége amúgy végez teszteket, de csak droghasználat gyanúja esetén.

Fontos még, hogy ezeket a programokat általában – a teszt tényéből valamilyen hatékonysággal kétségtelenül fakadó megelőzés mellett – arra szánják, hogy a megbukott gyerekek utóellenőrzésével, függésük esetén rehabilitációjukkal segítséget nyújtsanak, amit viszonylag nehéz összehangolni azzal, hogy itthon a fogyasztót is büntetik, azaz a teszten megbukott 14 év feletti gyerekeket büntetőeljárás fenyegetné. Ez igy azért nem pont ugyanaz a tét, és nem is ugyanaz a bizalmi viszony, mint amit az amerikai tinifilmekben látunk.

Egy biztos: a nyilvánvaló, bár Kocsis Mátét feltehetően ebben az esetben sem különösebben érdeklő alkotmányossági problémák mellett az elképzelés kapcsán többmilliárdos éves költséggel is számolni kell. Ezt a pénzt természetesen a bentlakásos egyházi iskolában lakó 12 éves bakfisok tesztelése helyett jóval hatékonyabban el lehetne költeni akár prevencióra, akár a drogkínálatot csökkentő felderítésre, akár a leszakadó vagy amúgy kiemelten veszélyeztetett gyerekeknek szánt célzott programokra. Ez azonban csak akkor számítana, hogyha Kocsis komolyan be akarna vezetni olyan intézkedéseket, amelyek – akár célzott állami drogteszt programokkal is – valóban hatékonyak lehetnek a drogprobléma kezeleseben. Ilyen szándékot azonban a javaslat nem mutat.