A társadalmi egyeztetésről törvényjavaslat (hivatalos nevén: A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről) társadalmi egyeztetésénél nehéz lenne jobb alkalmat találni arra, hogy röviden bemutassuk a társadalmi egyeztetés meglévő és várható sajátosságait. Vizsgálódásunkat a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet és a benyújtott törvényjavaslat alapján végeztük.

1. Minden ügy sürgős
A hatályos törvényi szabályozás szerint legalább 15 napot kellett volna biztosítani a társadalmi egyeztetésre. Sürgős esetekben a törvény lehetőséget ad ennek lerövidítésére, de a 2007-2009 között a NOSZA Egyesület által végzett kutatás szerint a közzétett tervezetek túlnyomó része ilyen sürgős volt.
A törvénytervezet a hatályos szabályozásnál nagyobb nyilvánosságot kívánt biztosítani. Sürgősségre csak „különösen indokolt esetben” kerülhetett volna sor. Az Országgyűléshez benyújtott verzióból azonban már teljesen eltűnt a határidő, nincs se 15 nap, se különös indokoltság, a véleményezési határidő megegyezik a kormányzati szervekkel való egyeztetésre nyitva álló határidővel.
Érdeklődő olvasóinknak itt egy áttekintés a 2010-es évben felmerült négy szövegváltozatról:

a hatályos törvény	az előző Kormány javaslata	a tervezet	a végső törvényjavaslat
"A véleményezési határidő (…) legalább tizenöt nap, sürgős esetben azonos a közigazgatási egyeztetés során megállapított határidővel."	"A közzétett jogszabálytervezethez kapcsolódóan meg kell jelölni a vélemények, javaslatok megküldésére nyitva álló határidőt, ami nem lehet rövidebb tizenöt napnál."	"Az általános egyeztetésre nyitva álló határidő (…) csak különösen indokolt esetben lehet 15 napnál kevesebb, valamint 30 napnál több."	"A véleményezési határidő megegyezik a kormányzati szervekkel való egyeztetésre bocsátás során megállapított határidővel."

Megállapítható, hogy a nyilvánosság számára a legkevésbé barátinak a most benyújtott javaslat tekinthető, a legnagyobb szabadságot pedig az előző kormánynak – az egyeztetés „terhét” már nem kockáztató, legfeljebb szakmai álláspontnak tekinthető – javaslata adta volna.

Nem lepődhetünk meg azon se, hogy a társadalmi egyeztetéses törvény társadalmi egyeztetése is sürgős volt, a hatályos törvény szerinti 15 nap helyett csak 9 napig lehetett véleményezni.

2. A közigazgatási egyeztetés eredménye mindig reakciós
Az egész közigazgatást érintő javaslat előkészítője többnyire reformer, jobbító, újító szándékú. A közigazgatás többi szereplője viszont mindig csökkenteni akarja a nyilvánosságot, a feladatok mértékét, áttekinthetetlen felelősségleosztást és a rugalmas értelmezési lehetőségeket szeretne.
Így aztán nem meglepő, hogy a társadalmi egyeztetéses tervezetből a közigazgatási egyeztetés során eltűnt a beérkezett vélemények kötelező közzététele, ami módot adott volna a kritikus vélemények széles terjesztésére, megvitatására, valamint a későbbiekben nem megfelelően működő jogszabály esetén az el nem fogadott javaslatokra való utólagos hivatkozásra.

3. Az társadalmi véleményezés csak nyűg
A jogszabálytervezet előkészítője birtokolja a bölcsek kövét. A társadalmi véleményezésre bocsátás az előkészítő szerint felesleges kötelezettség, hiszen ki érthetne jobban a tervezethez, mint ő. Ezért aztán védeni kell az előkészítőt. Ezért ismétli a javaslat ezt az öt éve hatályos mondatot is:

„A jogszabály előkészítőjét egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.”

Sőt, a jogszabály előkészítőjének védelmét szolgálja az is, hogy a lehető legkevesebb társadalmi véleményezővel kelljen számolnia. Az egész javaslat koncepciójának kulcseleme a stratégiai partneri pozíció létrehozása: a partnerekkel nyilván sokkal egyszerűbb lesz egy-egy tervezet kapcsán „megállapodásokat” kötni. Különösen érdekes azonban itt is megfigyelni, hogyan változott a normaszöveg a közigazgatási egyeztetés során:

A közigazgatási egyeztetés előtt	A közigazgatási egyeztetés után
A társadalmi egyeztetés (…) során törekedni kell (…) arra, hogy a közvetlen egyeztetésben minél több érdekelt vegyen részt.	A stratégiai partner kötelessége, hogy a közvetlen egyeztetés során az adott jogterülettel foglalkozó, stratégiai partnerséggel nem rendelkező szervezetek véleményét is megjelenítse.

Azaz, nem csak, hogy nem kell törekedni a részvételre, hanem a stratégiai partner kötelességévé teszi a javaslat, hogy képviselje a többi társadalmi véleményezőt. A leginkább jóindulatú értelmezés szerint az állam helyett a stratégiai partner kutassa fel a szabályozással érintett szervezeteket, és jelenítse meg a stratégiai partner véleményétől akár markánsan különböző véleményeket is.

Ha a hulladékgazdálkodás tekintetében csak a Hulladékfeldolgozó Vállalatok Országos Szövetsége lesz stratégiai partner, akkor az ő feladata lesz a zöldszervezetek véleményét is bekérni egy jogszabálytervezetről, és azt megjeleníteni?

Életszerűbb a rosszindulatú feltételezés: a kormány egyszerűen ráfogja majd a stratégiai partner véleményére, hogy az képviseli a többi szervezet véleményét is.

4. A társadalmi véleményezés szabályait nem kell betartani
A társadalmi véleményezés szabályainak a lehető legszűkebb körre szorításánál csak egy fontosabb: a társadalmi véleményezés szabályainak ignorálása. A jogszabálytervezetek közzététele 2006 óta kötelező. Ennek ellenére a korábbi Pénzügyminisztérium soha egyetlen jogszabálytervezetet nem tett közzé, az elutasított észrevételekről pedig a tácák a törvényi kötelezettség ellenére sem tesznek közzé összefoglalót, hogy csak a legkirívóbb törvénysértéseket említsük. Ez nem változott a kormányváltással sem, sőt: a törvények egyéni képviselői indítványokkal történő kezdeményezése egyértelműen a szükséges egyeztetések mellőzését (és persze így az eljárások felgyorsítását) szolgálja.

Természetesen a minden eddiginél nyilvánosabb jogalkotást megvalósító törvény előkészítése sem volt mentes ettől: az elutasított észrevételekről (ilyenről pedig bőven tudunk) a KIM honlapján máig nem találunk összefoglalót.