A legfőbb ügyészt mostantól csak a szavazófülkékben lezajlott ellenforradalom esetén lehet leváltani.

Az ügyészségi törvény tárgyalt módosítása a vonatkozó alkotmánymódosítással együtt „függetleníti” az ügyészséget. A legfőbb ügyész megbízatásával összefüggésben a javaslatok kulcselemei:
1. A legfőbb ügyészt egyszerű többség helyett 2/3-os többséggel választják, 6 év helyett 9 évre.
2. A legfőbb ügyész a mandátumának lejárta, sőt 70. életévének betöltése esetén is jogköreit korlátozás nélkül gyakorolhatja utódja megválasztásáig.

Mi következik a szabályokból? Az, hogy a megválasztott legfőbb ügyész megbízatása haláláig, de legfeljebb addig tart, amíg nincs az új jelöltről kétharmados konszenzus. Azaz jó eséllyel addig, amíg a mostani legfőbb ügyészt választó pártoknak legalább egyharmada lesz. Ha feltételezzük, hogy e szabályokon a most meglévő minősített többség nem változtat, illetve, hogy ők maguk elégedettek lesznek jelöltjük első kilenc évének tevékenységével, akkor valószínűbb, hogy az ügyészi szervezet következő vezetője (ha akar) élete végéig posztján maradhat.

Bár a törvényjavaslat indokolása az alkotmánybírákkal azonos mandátumhosszt a függetlenséget garantáló irányként jelöli meg (tiszta szerencse, hogy nem az Állami Számvevőszék elnöke jutott az előterjesztő eszébe), hatalomtechnikai szempontból már a kilencnek év is egy kétharmados törvényekkel és legfőbbügyész-választással védett legfőbb ügyész örökül hagyása az eredmény a következő országgyűlési ciklus egészére, illetve a várhatóan 2018-ban megválasztandó Országgyűlésre. Ez ugyan egyértelműen a „nem elegáns” kategóriába sorolható, azonban alkotmányossági szempontból nehéz fogást találni rajta.

A „továbbszolgálást” lehetővé tevő rendelkezések azonban olyan helyzetet tesznek lehetővé, amely a hatalommegosztást és a közhivatalt viselő személyek megfelelő legitimációját komolyan vevő demokráciában elfogadhatatlan. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében deklarált népszuverenitás alapelvéből vezeti le a közhatalom gyakorlása tekintetében a demokratikus legitimáció szükségességének követelményét, amely leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a hatalomgyakorlásnak visszavezethetőnek kell lennie a népszuverenitásra, azaz a választópolgárok – többnyire a választásokon meghozott – döntésére. Az ehhez szükséges láncolat általában közvetett: mi választjuk az Országgyűlést, az pedig megválasztja a legfőbb ügyészt. Ám ez a legitimáció nem tarthat örökké: a népszuverenitás csak akkor érvényesülhet, ha a közhivatalhoz adott felhatalmazásnak előrelátható időpontban (4, 5, 6, 9, 12 év múlva) vége szakadhat, illetve határozatlan idejű kinevezés esetében (ilyen a legfőbb ügyész helyettese) a megbízatás „rendes ügymenet” szerinti megszüntetésére van valakinek hatásköre.

Szép elvi döntést hozhatna tehát a törvény elfogadása esetén az Alkotmánybíróság, ha nem esne ez a tárgykör is azok közé, amelynek kapcsán a jövőben a kormánypárt vezető politikusai nem tűrnek meg alkotmányossági vizsgálatot. A legfőbb ügyész megválasztásának, illetve megbízatása megszűnésének szabályozása ugyanis az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi, illetve szervezetalakítási kérdésnek minősül: az AB állandó gyakorlata szerint ugyanis „az Alkotmány szervezetalakítás alatt nem csupán valamely szerv belső szervezetének megállapítását érti, hanem a szerv  […] átalakítását is”, illetve hogy (az eddig népszavazásra, ezen túl az AB általi vizsgálatra vonatkozó) tilalom a személyi döntés módját meghatározó rendelkezésre is vonatkozik.

A kör tehát – ha csak a kormányon múlik –  itt is bezárul.