Támogatom
EN

Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Határon túli választójog = ?

3

Ha a határon túli magyar állampolgárok választójogát az állampolgári jogegyenlőség indokolja, vajon egyenlő lesz-e a választójoguk? És mi következik abból, ha az Alkotmány erről nem mond semmit?

Ideje visszatérnünk a határon túli magyarok választójogának ügyére, hiszen a kérdezők tegnap – még a dolgozatok beszedése előtt – megválaszolták az alkotmányos kérdőív 4. pontját. (A helyes válasz a 3., azaz „az új magyar alkotmány szerint ne gyakorolhassanak további szavazati jogot a kiskorú gyermeket nevelő szülők vagy családok”.)

A választójog területi kiterjesztésének komolyságát a szavazattöbszörözéses ötlethez mérten az is jelzi, hogy itt nincs is kérdés. Válasz viszont többféle is van. Az utolsó támogató bejelentés szerint – Kövér László házelnök – a határon túli magyarok „mindenféle diszkriminációtól mentesen” is megkaphatják a választójogot. Ezzel szemben a megvalósítás mikéntjével kapcsolatos legutóbbi kormánypárti nyilatkozat – Gulyás Gergely országgyűlési képviselő – egyértelműen korlátozott választójogot biztosító modellekről beszélt. Már csak párat kell aludni, és kiderül, hogy válaszolnak-e e kérdésre a kormánypártok az alkotmányjavaslatukban.

Még ha a legóvatosabb becsléssel próbálkozunk is, nagyon úgy néz ki, hogy 2014-ben már százezrekkel, talán egymillióval is több választópolgár lehet a névjegyzékeken. Függetlenül attól, hogy valaki történelmi tettként ünnepli-e ezt vagy a felelős magyar közpolitika-formálás végét látja benne, nagyon nem mindegy, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok szavazatai hogyan és hány mandátummá válnak. A külföldi modellek nagyjából azonos trendet mutatnak: ahol országos pártlistás szavazás van, ott általában erre adhatók le a külföldi szavazatok (pl. Szlovákia), ahol nincs ilyen, ott elsősorban többmandátumos vagy listás külföldi választókerület(ek)et hoznak létre. Utóbbi modellben az elérhető mandátumszámot a külföldön élők arányában (pl. Franciaország, Olaszország) vagy annál alacsonyabban (pl. Horvátország) határozzák meg, gyakran figyelembe véve azt is, hogy a külföldről szavazók politikai aktivitása és részvételi aránya általában messze elmarad az anyaországétól.
 
A modellválasztásról azonban a kormánypárti politikusok egyre egyértelműbb támogató állásfoglalása mellett az a visszatérő információ, hogy a választójog megadásáról (minthogy sem a kedvezményes honosítást kérők nagyságrendje, sem az új választási rendszer nem ismert) nem az alkotmányozás során, hanem később (de még idén), az új választójogi törvény elfogadásakor dönt majd az Országgyűlés. Így az új alkotmány csak annyiban érintené a kérdést, hogy az a választójogot a hatályostól eltérően már nem kötné magyarországi lakóhelyhez.
 
Az ügy azonban ennyivel az alaptörvény szintjén sem kezelhető: az, hogy hol húzzuk meg a politikai nemzet határait, azaz ki rendelkezhet aktív és passzív választójoggal az országgyűlési választásokon, az Alkotmányra tartozó kérdés. Azonban csak az alkotmányozó dönthet arról is, hogy a választójog egyenlőségének alapelve alól bármilyen szempontra tekintettel kivételt állapítson meg. Márpedig az egyenlő választójog azt jelenti, hogy a választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben térjen el egymástól, továbbá a választókerületenként megszerezhető mandátumok száma szorosan igazodjon a választásra jogosultak számához.
 
Ebből a szempontból pedig az az elképzelés, hogy a határon túli magyarok – a Fidesz-KDNP által tárgyalási alapként benyújtott, de ősz előtt tárgyalni nem tervezett választójogi törvényjavaslat rendszerében – csak a területi lista mai szerepét is betöltő országos listára szavazhassanak, valóban kevesebb mint fele értékű választójogot jelentene a Magyarországon lakókhoz képest. Ugyanez a probléma merül fel a másik lehetséges megoldásként említett, a határon túli választópolgárok számára létrehozott külön választókerület esetében is, hacsak nem az összes külhoni választópolgár pontosan meg sem határozható, de többmilliós tömegéhez igazodik, azaz nem lesz a várhatóan 198 képviselőből legalább többtucat. Bármely olyan megoldás sértené tehát az egyenlő választójog elvét, amely a regisztráltak számához igazítja a kiosztott mandátumok számát, vagy – a külföldi választónak más országokban is lényegesen kisebb választói aktivitásban kifejeződő távolabbi érintettsége miatt – eleve egy kisebb maximális mandátumszámot állapít meg.
 

Ha tehát a kormánypárti frakciók nem akarják elvetni ezeket a lehetőségeket, de későbbi alkotmányossági vitát sem szeretnének, akkor meg kellene teremteniük annak az egyértelmű alkotmányos alapját, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok választójoga a választójogi törvényben meghatározottak szerint eltérő, szűkebb szavazati jogot (is) jelenthet. Az olasz alkotmány 48. §-a vagy a francia alkotmány 24. §-a például színvonalas megoldást ad e kérdésre.

Megosztás

Ajánló