Anakronizmus lenne önmagában azért hibáztatni az alkotmányozó kormánypártokat, mert számukra kiemelt jelentőséggel bíró ügyeket kívánnak az alkotmányban hosszú távra eldönteni. Egy alaptörvény szükségképpen értékkötött, az alkotmányozó értékválasztásai természetszerűen tükröződik a társadalompolitikát és gazdaságpolitikát meghatározó alkotmányos tartalom tartalmában és mélységében egyaránt. Ha azonban az alkotmányozó e törekvésében nem tart mértéket, akkor ezzel az eszközzel igen egyszerűen felszámolható a parlamentarizmus lényege: ha egy későbbi Kormány politikáját gúzsba köti, a mai alkotmányozó kormánytöbbség döntéseitől való eltérést kizárja az alkotmány, akkor – mindaddig, amíg az így létrejött korlátozásokat egy alkotmánymódosítást blokkoló, legalább egyharmados kisebbség megvédi, azaz várhatóan hosszú időre – lehetetlen lesz eltérő kormánypolitikát hatékonyan végrehajtani.

A benyújtott alkotmányjavaslat alapján egyértelműnek látszik, hogy a kormánypártok e szempontok mérlegelése során arra jutottak, hogy az ország mindenkori kormányozhatóságánál lényegesen fontosabb, hogy a ma általuk fontosnak tartott közpolitikai célok, köztük az adó- és szociálpolitika számára betonbiztos közjogi alapok épüljenek ki. A jelenlegi kétharmad tehát minden intézményi kontroll nélkül tud kormányozni, bármely más kormánynak viszont az intézményi kontrollon túl igen komoly tartalmi szabályokhoz is igazodnia kell.
Hogy egyáltalán nem vagy csak igen nehezen lehet-e majd az áprilisi alkotmány rendszerében annak szerzői nélkül kormányozni, az nem most fog eldőlni: ha a most kétharmadossá tett kérdésekben az alkotmány elfogadását követő törvényalkotás sem tart mértéket, és például a családi pótlék összegétől a családi adókedvezmény mértékéig mindent kőbe vés, akkor a választásokon hiába szerez valaki többséget, a választói akaratnak nehezen tud majd olyan eszközökkel eleget tenni, amelyek közpénzt érintenek. Abban bízhatunk mindössze, hogy a kormánypártok felismerik, hogy – ha másért nem, egy későbbi, nem kétharmados konzervatív kormány cselekvési szabadságának megőrzése érdekében – az egyszerű többséggel való kormányzás lehetőségének felszámolása nem csak saját eddigi közjogi felfogásukkal, hanem hosszútávú politikai érdekeikkel is ellentétes.

Szegek a parlamentarizmus koporsójába:

1. Az alkotmányjavaslat az adórendszer és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait sarkalatos törvényre utalja. Az adórendszert érintően ez nagyon veszélyes következményekre vezet: ha a mostani kormánytöbbség az egykulcsos adórendszert kétharmados törvénybe betonozza, majd a következő választáson az ellenzék arra kap felhatalmazást, hogy a tehetősebbektől nagyobb hozzájárulást kérjen, úgy a népakarat és a kétharmaddal bebetonozott adószabály ellentétbe kerül egymással. Nehezen megjósolható az is, hogy a kétharmadosság előírása bátrabbá, vagy gyávábbá teszi majd a mindenkori politikai osztályt a nyugdíjrendszert érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalában. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mindenesetre a mindenkori ellenzék a nyugdíjasok védelmében szokott fellépni, míg a kormánypártok szeretnék meghozni a nyugdíjrendszer hosszabb távú fenntarthatóságához szükséges intézkedéseket, így a kétharmados többség igénye szinte kizár bármiféle nyugdíjreformot.

2. A családok védelméről szóló törvényt – és így a családtámogatások rendszerét – a jelenlegi szabályokkal szemben a javaslat kétharmadosnak minősíti.

3. Sarkalatos törvényben kell meghatározni az állam kizárólagos tulajdonának körét is, valamint a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás szabályait, azaz a gazdaságpolitika formálásának eszközeit.

4. A Költségvetési Tanács anélkül kap vétójogot a költségvetési törvénnyel szemben, hogy ennek szempontjait az alkotmány meghatározná, így a kormányzás és az állami működés szempontjából alapvető fontosságú költségvetési döntés az alkotmányból meg nem ismerhető szempontok alapján blokkolható. Ezen túl pedig az adósságlimit alatt nem indokolt a parlamenti többségi döntéshozatal korlátozása: ha például 30% az államadósság, akkor semmi nem indokolja, hogy a nép által választott képviselők miért ne dönthessenek szabadon a költségvetési kérdésekben.

5. A tervezet általában lehetőséget ad önálló szabályozó szervek létrehozására. Mivel minősített többséghez köti e szervek szabályozását a tervezet, azt eredményezi, hogy valamennyi kétharmaddal létrehozott vagy létrehozandó szabályozó hatóság feladatköre kiszervezésre kerül a kormányzati mozgástér és felelősség alól. Akár arra is lehetőség van, hogy kétharmaddal létrehozzanak egy Önálló Szociális Hivatalt, amelynek önállóan felel a szociálpolitikáért, a tárgyban rendeletet alkot, és a Kormánytól független. Ehhez részben kapcsolódva a hírközlési piac felügyelete is a kétharmados tárgykörök közé kerül, ami teljes elektronikus hírközlési törvényt kétharmadossá teszi.

6. A javaslat több helyen is kimondja, hogy a területi államigazgatás a 2011. január 1-jével létrehozott kormányhivatalok feladata. Nehezen érthető, hogy a tervezet a területi közigazgatás szervezésének módját miért veszi ki a mindenkori parlamenti többség és a Kormány döntési szabadságából. Ez a szabály ugyanis teljesen kizárja, hogy bármely területi közigazgatási szerv a kormányhivatalokon kívül szerveződjön, vagy attól függetlenül irányítsák.

7. A hatályos alkotmány alapján a köztársasági elnök számára csak olyan hatáskör állapítható meg, amely esetében a politikai felelősséget a Kormány valamely tagja viseli az ellenjegyzési jogkör gyakorlásával. A tervezet teljes szabadságot ad a mindenkori parlamenti többségnek abban, hogy a törvényben szabályozott államfői hatáskörök ellenjegyzéshez kötöttek-e vagy sem. Ez nem egyeztethető össze az államfő jelenlegi jogállásával, és azzal a veszéllyel jár, hogy a kormányzó többség a politikai felelősség mentesülése érdekében a köztársasági elnökre hárít egyes kényes döntéseket.