A vagyonvédelmi törvény legújabb módosítása elvi lehetőséget ad arra, hogy a vagyonvédelmi vállalkozásokból magánrendőrségek alakuljanak. A vagyonőr – aki eddig nem volt más, mint a tulajdonos jól felkészült képviselője – ezentúl közhatalmat is gyakorolhat: a jogos önhatalom keretein kívül is felléphet. 

Így például a vagyonőr akkor is jogosult az őrzött területről kilépő személyt kilétének igazolására felhívni, valamint a személyazonosság megállapítására igazoltatásra jogosult hatósági személyt felkérni, ha semmi nem utal arra, hogy az a megbízó jogainak védelméhez vagy érvényesítéséhez szükséges. Hasonlóképpen: az őrzés során a vagyonőr jogosult bármilyen jogsértő személyt – így akár az őrzött létesítménnyel határos területen szemetelőt – magatartása abbahagyására felhívni, ha az távoli összefüggésben sincs a megbízó jogaival. 

Az új szabály alapján a vagyonőr a védett létesítménybe jogosulatlanul tartózkodót akkor is eltávolíthatja majd testi kényszer igénybevételével, ha a jogos önhatalom erre nem hatalmazná fel: például ha a jogosulatlanul ott-tartózkodó maga is a jogos önhatalommal lépne fel, vagy testi kényszer nélkül is önkéntesen elhagyja a létesítményt.

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága

1535 Budapest, Pf. 773

Tisztelt Alkotmánybíróság!

Alulírott (név, lakcím) az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § b) pontja és 21. § (2) bekezdése alapján indítványozom, hogy a Tisztelt Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Szvmt.) 25. § (1) bekezdése, valamint az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 22. § (2) bekezdése ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság követelményeivel, a 2. § (2) bekezdésében meghatározott népszuverenitáson alapuló demokratikus legitimáció követelményével, valamint a személyi szabadságot biztosító 55. § (1) bekezdésével, ezért azt semmisítse meg.

1. Az Szvmt.-nek a Módtv. kihirdetésekor hatályos 25. § (1) bekezdése a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy jogosultságainak és az Szvmt. alkalmazásának alapvető kereteit határozta meg. Eszerint a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy (a továbbiakban: vagyonőr) az Szvmt.-ben meghatározott jogosultságokat, a törvényi szabályok betartásával is kizárólag akkor gyakorolhatja, ha jogos önhatalmi helyzetben van, vagy a jogosultságok gyakorlásába a tevékenységgel érintett személy hozzájárul. Ezzel a szabállyal az Szvmt. azt biztosította, hogy a közhatalmi jellegű tevékenységeket – mint a jogállamban a rendőri szervek monopóliumának számító testi kényszer, átvizsgálás, igazoltatás – a vagyonőr csak abban a körben gyakorolja, ahol ez mások jogait a szükségesnél és arányosan jobban nem korlátozza. Az érintett önkéntes hozzájárulása esetén egyértelmű, hogy nincs szó közhatalom gyakorlásáról: nincs erőszak, nincs kényszer. A jogos önhatalom esetében szintén egyértelmű, hogy a vagyonőr nem gyakorol közhatalmat: a megbízó nevében jár el, akit valamilyen körülmény (például tulajdona vagy személye ellen intézett jogtalan támadás) jogos önhatalmi helyzetbe hozott. 

Így a törvény nem állapított meg új jogosultságot a vagyonőrök számára, bármely intézkedése jogszerűségéhez az Szvmt.-n kívüli feltételek társultak. A részletes, az intézkedések körére is kiterjedő törvényi szabályozás éppen azt a célt szolgálta, hogy a vagyonőr ne lépje túl a hozzájárulás és a jogos önhatalom kereteit, az ’intézkedés’ érintettje pedig tisztában legyen azzal, hogy hozzájárulását mihez adja, a jogos önhatalom pedig mire jogosítja fel a vagyonőrt – ezáltal csökkentse a jogsérelem bekövetkezésének valószínűségét.

2. Az Szmtv.-nek a Módtv. által megállapított 25. § (1) bekezdése alapvetően változtatja meg ezt a koncepciót. A módosított rendelkezés alternatívaként fogalmazza meg a törvény szabályainak alkalmazását vagy az érintett személy önkéntes hozzájárulását. Mi következik ebből a változtatásból? 

Egyszerűbb a helyzet az önkéntes hozzájárulás esetében. Az érintett személy önkéntes hozzájárulása esetén nem kell az Szmtv. szabályait alkalmazni, a vagyonőr bármely (ideértve a törvényben fel nem soroltakat is) intézkedést megtehet. Ez ugyan álláspontom szerint csökkenti a vagyonőri intézkedés jogszerűségének biztosítékait (hiszen nehezebb bizonyítani a ráutaló magatartással történő hozzájárulás kereteinek túllépését, mint a törvényi szabályok be nem tartását), de az alkotmánysértés bekövetkezését önmagában emiatt nem állítanám. 

3. Ezzel ellentétben álláspontom szerint súlyosan sérti az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdését az a fordulat, amely szerint a vagyonőr gyakorolhatja a törvényben meghatározott jogosultságokat, a törvényi szabályok szerint, minden egyéb feltétel teljesülése hiányában is. A vagyonőr tehát pl. akkor is jogosult az őrzött területről kilépő személyt kilétének igazolására felhívni [Szmtv. 26. § (1) bekezdés a) pont], valamint a személyazonosság megállapítására igazoltatásra jogosult hatósági személyt felkérni, ha semmi nem utal arra, hogy az a megbízó jogainak védelméhez vagy érvényesítéséhez szükséges. Hasonlóképpen az őrzés során a vagyonőr jogosult bármilyen jogsértő személyt – így akár az őrzött létesítménnyel határos területen szemetelőt – magatartása abbahagyására felhívni [26. § (1) bekezdés d) pont], ha az távoli összefüggésben sincs a megbízó jogaival. 

A testi erő alkalmazására a Módtv. hatálybalépéséig csak a jogos önhatalom keretei között volt jogosult a vagyonőr is. Az új szabály alapján – az Szvmt. 27. § (3) bekezdéséből következően – azonban a jogosulatlanul a védett létesítményben tartózkodót akkor is eltávolíthatja testi kényszer igénybevételével, ha a jogos önhatalom erre nem hatalmazná fel: például ha a jogosulatlanul ott-tartózkodó maga is a jogos önhatalommal lépne fel, vagy testi kényszer nélkül is önkéntesen elhagyja a létesítményt.

Az Szvmt. 27. § (2) bekezdés alapján a vagyonőr a bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt is elfoghatja. Bűncselekmény esetében erre a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 127. § (3) bekezdése is felhatalmazást ad, szabálysértés esetében azonban ilyen általános feltartóztatási jogosultsága senkinek nincs. A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény a Rendőrség számára is csak arra az esetre biztosítja a feltartóztatás jogát, ha a szabálysértést az elkövető az abbahagyásra való felszólítás ellenére is folytatja, vagy akivel szemben az elzárás azonnal lefolytatható. Ez a szabályozás összhangban van a személyi szabadság alapvető jogával: a feltartóztatást mint korlátozást a szükséges körben, arányos mértékben teszi lehetővé. A személyi szabadság érvényesülése ugyanis fontosabb annál, minthogy bármely szabálysértési hatóság fizikai kényszerrel szerezhessen érvényt intézkedésének. Ezért testi kényszer alkalmazására csak az erre a célra létrehozott rendvédelmi szervezetek jogosultak. Azzal tehát, hogy a Módtv. testi kényszer alkalmazásával való feltartóztatásra jogosultságot ad a vagyonőrnek is, a támadott rendelkezések szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák az Alkotmány 55. § (1) bekezdését.

4. Az új szabályozás tehát a vagyonőrnek más jogalanyokéhoz képest többletjogosultságokat biztosít, amikor a jogos önhatalom keretein kívül is intézkedési lehetőséget ad. Minden jogszerű kényszer, ami nem az érintett hozzájárulásán vagy a jogos önhatalmon alapul, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján közhatalmi tevékenység. A vagyonőr ezen közhatalmi jogosultságai azonban kizárólag a vagyonőr és a megbízó közötti szerződésből fakadnak, mely szerződésben egyik fél sem lát el közfeladatot. A jogállamiság és a jogbiztonság nem engedheti meg, hogy ilyen többletjogosítványra való jogosultság keletkezzen egy polgári jogi jogviszonyból, hogy a közhatalmi feladatokat ellátó állami szervezet mellett megjelenjen egy bármilyen csökkentett mértékű jogosultságokkal is rendelkező, de eredendően magán rendőrség.

5. A vagyonőr ilyen közhatalmi jellegű jogosítványaihoz az Alkotmány 2. § (2) bekezdése alapján demokratikus legitimáció szükséges. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a] közhatalom gyakorlásának […] alkotmányos feltétele, hogy arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor. […] Eszerint a népszuverenitásra épülő rendszerben a hatalmi ágak lehetnek önlegitimálók, ha közvetlen választáson alapulnak. A másik út a közhatalom elnyerése valamely más hatalmi ág közreműködésével; a hatalomnak azonban ekkor is, ezen a láncolaton keresztül visszavezethetőnek kell lennie a szuverén néphez. [38/1993. (VI. 11.) AB hat. ABH 1993, 256, 262.] […] Amíg a választások, kinevezések láncolata a választópolgároktól a közhatalmat gyakorló szervig, személyig folyamatos, a demokratikus legitimáció nem vitatható. Ezért tekinthető demokratikusan legitimáltnak a Kormány és az államigazgatási szervezet is.” [16/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 140, 146.] A vagyonőrök tekintetében ilyen láncolat nincsen, a vagyonőri jogállást a megbízó és a vagyonőr közti polgári jogi szerződés keletkezteti.

Amennyiben az Alkotmánybíróság megsemmisíti az Szmtv. 25. § (1) bekezdését vagy – hatályba lépése előtt a Módtv. 22. § (2) bekezdését, a szabályozás nem fogja – külső körülményektől függetlenül – jogszerűvé tenni a vagyonőrnek a törvényben meghatározott intézkedései gyakorlását. Ezt az értelmezést segítheti az is, ha az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként kimondja, hogy a törvényt az Alkotmánnyal összhangban így kell értelmezni. 

Budapest, 2011. június

(aláírás)

(név)