Az Alkotmánybíróság hosszú (különvéleményekkel együtt 63 oldal) és fontos határozatot hozott tegnap, amelyben úgy döntött, hogy nem semmisíti meg sem az ő hatáskörét korlátozó, sem a visszamenőleges adóztatást lehetővé tevő alkotmánymódosítást. Az alábbiakban összefoglaljuk a határozat többségi álláspontját. Akit a különvélemények is érdekelnek, kattintson át a http://lexhungarorum.blog.hu címre, ahol minden alkotmánybírósági határozat rövidítését közzétesszük.

Számos indítványozó – köztük pártok, jogászprofesszorok, ügyvédek – kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az Alkotmánynak a visszamenőleges adóztatást lehetővé tévő és az Alkotmánynak, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvénynek az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozására irányuló rendelkezéseit. Az indítványozók érvelése kétirányú: kiterjed egyrészt a hatáskör-korlátozás alkotmányellenességének, másrészt annak a megindokolására, hogy az Alkotmánybíróságnak van hatásköre érdemben elbírálni az Alkotmány módosítását.

Az alkotmánymódosítás alkotmányellenességét az indítványozók azzal indokolják, hogy az sérti az Alkotmány többi rendelkezését (elsősorban a jogállamiságot, illetve a tulajdonhoz való jogot), az Alkotmány szerintük érinthetetlen magját, illetve nemzetközi kötelezettségvállalásainkat. Egy indítványozó szerint az érdemi vitát nélkülöző gyors módosítás miatt az alkotmánymódosítás az alkotmánymódosítás formai szabályait sem tartották meg, ezért az alkotmánymódosítás közjogilag érvénytelen.

Az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta az alkotmánymódosítások közjogi érvényességét. Megállapította, hogy alkotmánymódosításokkal kapcsolatos eljárás formailag megfelelt az Alkotmányban, illetve a jogalkotási törvényben lefektetett eljárási szabályoknak. Az Alkotmánybíróság megfogalmazta ugyan aggályait a rendkívül gyakori, egyeztetéseket is nélkülöző eljárásban történő alkotmánymódosítások miatt, de megállapította, hogy ezen aggályokkal összefüggésben nincs hatásköre. Ennek alapján az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt.

Az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta, hogy van-e lehetősége hatáskörét kiterjeszteni az Alkotmány és módosításainak felülvizsgálatára. A nemzetközi példák mind azt mutatják, hogy az Alkotmánybíróság szűk körben, akkor is csak az alkotmányozó felhatalmazásával vizsgálhatja felül az Alkotmányt. Ezzel összefüggésben – feltételes módban – megállapította, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése és az alkotmányellenesség alkotmánymódosítással történő orvoslása veszélyesen csökkenti a jogállamiságot és az alapjogok védelmét. Ennek ellenére is arra a következtetésre jutott, hogy az Alkotmánybíróság a jogállamellenes magatartásra nem reagálhat jogállamellenes magatartással, azaz saját hatáskörének – szintúgy alkotmányellenes – kiterjesztésével. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az Alkotmánybíróság válna alkotmányozó hatalommá és korlátlan hatalommá. Ez alapján az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt.

Az Alkotmánybíróság visszautasította, és nem vizsgálta érdemben az alkotmánymódosítás nemzetközi szerződésbe ütközésének kimondására irányuló indítványt, mert egyik indítványozó sem tartozott a felülvizsgálatot kezdeményezni jogosultak körébe, maga pedig hivatalból – a megsemmisítés elutasításával megegyező érvek miatt – nem kívánt eljárni.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvénynek az Alkotmány módosításával megegyező tartalmú rendelkezéseinek megsemmisítését az Alkotmánybíróság elutasította, mert annak megsemmisítésével az Alkotmányt magát vizsgálta volna felül. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – a hatályos Alkotmány alkalmazásának kötelezettsége miatt – az alkotmánymódosítás azon rendelkezése is az Alkotmányból származott, amely szerint a folyamatban lévő eljárások tekintetében is alkalmazni kell az Alkotmánybíróságról szóló törvény új szabályait.

A határozathoz három párhuzamos indokolást és három különvéleményt fűztek. A többségi állásponttól eltérő vélemények közül kiemelnénk Stumpf István – és a hozzá csatlakozó, elnöknek a minap megválasztott Paczolay Péter – párhuzamos véleményét, aki a többségi álláspont finom kritikáit – az Alkotmánybíróság hatásköreinek formalista értelmezésével – megalapozatlannak minősíti. Bragyova András tartalmilag nem érvel a megsemmisítés mellett, az Alkotmány megváltoztathatatlan magja miatt azonban a hatáskör hiányában történő visszautasítással nem ért egyet. Kiss László ennél tovább megy, a mostani alkotmánymódosítást egyértelműen a jogállam lebontásaként értékeli, amelynek az Alkotmánybíróságnak megálljt kellett volna parancsolnia.

A határozat rövid kritikája

Az Alkotmánybíróság határozata körültekintő mérlegelést és alapos érvelést tartalmaz. A többségi döntés álláspontja meggyőző: még mindig jobb, ha a választott Országgyűlés lépi át az Alkotmányt és az alkotmányosságot, mintha ezt az Alkotmánybíróság teszi. Az Országgyűléssel szemben megfogalmazott kritika finomkodó (feltételes módban fogalmaz), de súlyos, ami arra utalhat, hogy az Alkotmánybíróság akár ki is terjesztheti hatáskörét, ha ez az alkotmányosság teljes körű felszámolásának megakadályozásához szükséges.

Mondhatnánk, hogy az Alkotmánybíróság a könnyebb utat választotta azzal, hogy nem vállalt éles – akár súlyos politikai válságot is eredményező – konfliktust az alkotmányozó hatalommal, de inkább – ebben a blogban ritkán látható optimizmussal – abban bízunk, hogy a korlátozott jogállamiság (és nem a magyar alkotmánybíráskodás) lesz múló emlék. Addig meg elsősorban azt lehet remélni, hogy a testület az alkotmányosság lényegét (így a jogállamiságból következő legalapvettőbb elveket vagy az emberi méltóságot) képes és továbbra is hajlandó lesz a különadós, a nyugdíjcsökkentéses vagy a következő hasonló eseti alkotmánymódosítással szemben is megvédeni. Azaz ha megsemmisíteni nem meri az alkotmánymódosításokat, legalább találjon nekik a lehetőségekhez mérten jogállami értelmezést, mint ahogyan az a különadós 70/I. § (2) bekezdése esetében megtörtént.

Mégis, többet vártunk ettől a határozattól. Ha a többségi álláspont végkövetkeztetését – azaz az alkotmánymódosítás érintetlenül hagyását – támogatjuk is, kritikusak vagyunk az ezzel összefüggő hatásköri következtetéssel. Az Alkotmánybíróság határozatában két összefüggő kérdést összemosott: nem lehet ugyanis független az Alkotmánybíróság alkotmánymódosítás-felülvizsgálati jogköre a módosítás tartalmától. Hadd idézzük Kiss László különvéleményének abszurd példáját: ha az Alkotmánybíróság soha nem semmisíthet meg alkotmánymódosítást, akkor kétharmaddal a rabszolgaságot is be lehet vezetni. Egyetértünk az indítványozóval, és egyes különvéleményekkel:  az Alkotmánynak van olyan megváltoztathatatlan tartalma (az alapvető jogok elismerése, a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a nemzetközi jog általánosan kötelező szabályai), amit alkotmánymódosítás sem írhat felül. Hatáskörének meghatározásakor az Alkotmánybíróságnak erre tekintettel kellett volna lennie. Helyesen ítélte volna meg, hogy a mostani alkotmánymódosítások ezt a lényeges tartalmat nem érintették, de a hatáskör megalapozásának kimondását ez annál inkább lehetővé tette volna. Előremutatóbb, átgondoltabb, jobb az az alkotmánybíráskodás, ami nem akkor teremti meg a hatáskörét, amikor azzal élni is kíván.

Ehelyett azonban az Alkotmánybíróság jogfejlesztése feltalálta a szignalizációs alkotmányvédelmet. Ez azt jelenti, hogy ha már az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre dönteni valamiben, de aggasztja a helyzet, akkor leírja, hogy aggasztja a helyzet. A szignalizációnak, szóbeli intervenciónak csak akkor van jelentősége, ha azok mögött – mint a jegybanki hatáskörök tekintetében – a fenyegetés beváltásának a lehetősége rejtőzik. Az Alkotmánybíróság viszont ezt a fenyegetést komolytalanná teszi azzal, hogy mellette kimondja, hogy nincs hatásköre súlyosabb döntést hozni. Az Alkotmánybíróság átveszi a Kormány alkotmányjogászi szakértőinek a szerepkörét, és csak tanácsot ad. Sopánkodik.