A dalai láma következő reinkarnációjáról a magyarországi tibeti buddhista egyesület tagjai többségi szavazással dönthetnek majd; a döntést bíróságon támadhatja meg, akinek nem tetszik az eredmény. A canterbury érseknek nem osztunk lapot a magyarországi anglikán egyház vezetőinek kinevezésében, őket is a nyilvántartott tagok választják. Igen, ez még mindig az egyháztörvény.

Nem hisszük, hogy két poszt után sok olvasónkat lepnénk meg azzal, hogy szerintünk az egyháztörvény az alkotmányos elvekre érzéketlen, végiggondolatlan és kifejezetten rossz jogalkotási termék. A döglött oroszlánba csak azért rúgunk most egy harmadikat is, mert külön figyelmet érdemel, hogy a top 14-be be nem került egyházak egyesületté transzformálása nevetségesen abszurd következményekre vezet. (Hogy pontosan hogyan és mikor változnak át, valamint hogy jogutódaik lesznek-e a mai egyházaknak, azt a szétbarmolt átmeneti rendelkezések miatt lehetetlen megállapítani – erről amúgy korábban így írtunk mi.)

Az egyesület (ma a társadalmi szervezetek, az új civiltörvény szerint a civil szervezetek alaptípusaként) önkormányzatisággal rendelkező szervezet, amely nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és az alapszabályában meghatározott céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét. Na most ezek közül a fogalmi elemek közül egy vallási közösség működése szinte egyetlennel sem hozható összhangba. Ezért vall kiemelkedő nemtörődömségre, rosszindulatra vagy butaságra, hogy a törvény alapján az egyházként az Országgyűlés által el nem ismert egyházak vallási tevékenységet végző egyesületként működnek tovább.

1, Az egyesület célját tagjai határozzák meg és azon – az alapszabály módosításával – változtatni is tudnak. Egy vallási közösség esetében ezzel szemben a közösség tagjai jellemzően nem változtathatnak a kinyilatkoztatáson alapuló tanokon. Ez ugyan különösebb bajt nem okoz, de furcsa végiggondolni, hogy ha valamelyik zsidó vagy keresztény kisegyházból lett egyesület – amúgy lázárjánososan – a folyamatban lévő ügyekre is kiterjedően hatályon kívül helyezhetné például a hetedik parancsolatot, amit aztán a bíróság szépen átvezethetne az alapszabályon.

2. Az egyesületnek van nyilvántartott tagsága, míg a vallási közösségek többsége szerint egyháztaggá és hívővé nem a nyilvántartásban való szerepléstől válunk. Súlyosabb probléma a nyilvántartott adatok érzékenysége: az egyházhoz tartozásra vonatkozó adat állam általi nyilvántartásának tilalma nem hirtelen ötletből, hanem a történelem különböző korszakainak (gondoljunk akár a Római Birodalom keresztényüldözésére vagy a Vészkorszakra) súlyos traumáiból ered. Ezt kicsiben áttörni sem bocsánatos bűn: legalább tíz tag az egyesület bejelentéséhez is kell, az ő adataik az egyesület működése alatt megismerhetőek maradnak. Tömeges alapjogsérelmet eredményez viszont, hogy az egyházi minőség elismerésének kezdeményezéséhez szükséges ezer támogató adatai tekintetében sem lacafacázik a törvény: a nevüket és lakcímüket tartalmazó aláírásgyűjtő ív a kérelem része, azt az Országgyűlés elé kell terjeszteni, ugyanakkor annak további sorsáról, megsemmisítéséről vagy nyilvánosságra hozásának tilalmáról a szöveg hallgat. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy garanciák hiányában a listák valamilyen úton nyilvánosságra kerülnének. Ez súlyos mulasztás, ha abból indulunk ki, hogy a törvényalkotó nem a kuruc.info nevek kurziválásával foglalkozó szakemberének munkáját akarta megkönnyíteni.

3. Az egyesület önkormányzatiságából sok minden következik, ám a legfontosabb az, hogy tiszta bázisdemokrácia érvényesül benne. A szervezet céljai mellett így a vezető személyéről és a szervezet működésével kapcsolatos összes elvi kérdésről a tagok többsége dönt. A vallási közösségek többsége ezzel szemben hierarchikusan működik, és eddig nem is volt különösebb igénye a világi hatalomnak arra, hogy egyszemélyi egyházi vezetők vagy szűk papi testületek hatalma ellen küzdjön. Na de mindez változóban: a világegyházak magyar szervezetei az egyháztörvény szerint igenis demokratikusak lesznek, nekik külföldről nem parancsolnak. A vallási egyesületet vezető főpapok vagy más vallási vezetők alól pedig elvileg bármikor kiütheti a tagok egyszerű hívőkből álló többsége a szervezetet.  

4. Az egyesület döntései a tagok által megtámadhatóak a bíróságon, az egyesületbe fel nem vett személyek diszkriminációra hivatkozva indíthatnak hatósági eljárást vagy pert az egyesület ellen. Nincs kivétel a vallási egyesületekre, úgyhogy olyan kérdések peresíthetőek világi bíróság előtt, mint hogy alkalmas-e valaki egy egyházi tisztségre, és hogy jogosan tagadták-e meg valakinek a vallási tevékenységben való részvételét. Sokat elmond a szabályozás következetességéről, hogy az egyik oldalon az e minőségüket megőrző egyházak egyértelmű engedményt kaptak a diszkrimináció tilalma alól: az egyházi intézmények a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételeket állapíthatnak meg bármilyen foglalkoztatottra, úgyhogy mehet a „katolikus/unitárius/ortodox zsidó/hitgyülis szobafestőt felveszünk” hirdetés. Ehhez képest a vallási egyesület (hasonlóan minden más egyesülethez) nem diszkriminálhat a felvételnél, úgyhogy az is peresíthető, ha valakit egy egyházi közösség vallási okból nem fogad be.

Az egyesületi forma tehát még a legfinomabb megfogalmazás mellet is egy nagyon rossz megoldás. Valószínűleg az is közrejátszott megszületésében, hogy az előkészítés során véleményező egyházak mindegyike abból indulhatott ki, hogy ez nem rá vonatkozik, hisz az ő szervezete úgyis egyház marad. Ők most az új civiltörvény tervezetét olvasgatva erősen bosszankodhatnak.