Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben a parlamenti többség kinyilvánítani készül, hogy „[n]em tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető törvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.” A javaslat szerint ezen bűncselekmények elévülése 2012. január 1-jén kezdődik.

Ezzel a rendelkezéssel az alkotmányozó nyíltan felülbírálja az Alkotmánybíróság 1992-es döntését, amely szerint „[a] már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes. … [a]z elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét.”

A magyar Alkotmánybíróságnak így nem lesz lehetősége rá, hogy alkotmányossági szempontból foglalkozzon az elévülés szabályainak visszamenőleges hatályú megváltoztatásával. Felmerül a kérdés, lesz-e olyan nemzetközi emberi jogi fórum, amely előtt sikerrel vitatni lehet a majdan születő ítéleteket. Mert ha lesz, akkor az egész jogalkotás a visszájára fordul: még mindig jobb, ha az elévülésbe belenyugodva nem indulnak meg a diktatúra idején elkövetett cselekmények miatti büntetőeljárások, mint ha annak bármilyen okból is, de felmentés a vége.

Hasonló jogalkotással több régióbeli ország próbálkozott: Lengyelország, Csehország vagy az újraegyesült Németország röviddel a rendszerváltás után lényegében a most tervezettel azonos elévülési szabályokat fogadott el. Magyarországon ehhez képest csak az ’56-os forradalom leverése során elkövetett, el nem évülő háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt indultak eljárások. Sólyom László mutatott rá vagy egy évtizeddel ezelőtt, hogy e különbség ellenére Magyarországon nagyságrendileg ugyanannyi vagy még több eljárás is indult, mint az elévüléssel operáló országok esetében. Merthogy egy dolog a szabályozás, és egy másik dolog annak a gyakorlatba való átültetése.

 Majd minden országban az ilyen eljárások vége is az lett, hogy az elkövetőek Strasbourghoz fordultak, azt állítva, hogy elítélésükre a visszamenőleges jogalkotás alapján került sor. Ezeket a panaszokat a legtöbb esetben elutasította az Európai Emberi Jogi Bíróság, de különböző alapokon.

A német ügyekben elsősorban a berlini falnál, illetve a keletnémet határon szabadulni próbáló polgárok lelövése miatt indultak az eljárások. Ezekben az ügyekben (K.-H. W. v. Germany, application no. 37201/97. és Sterletz, Kessler and Krenz v. Germany, applications nos. 34044/96., 35532/97. and 44801/98.) a strasbourgi bíróság abból indult ki, hogy az emberi jogok elleni bűncselekmények annak idején is el nem évülő bűncselekmények voltak a keletnémet jogban, így az elévülés utólagos korlátozásával nem is kellett foglalkoznia a bíróságnak.

Az egyik magyar sortűzperben (Korbely v. Hungary, application no. 9174/02) azért állapított meg egyezménysértést a bíróság, mert meglátása szerint a konkrét esetben nem lehetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményről beszélni, az elkövetéskor hatályos szabályok szerint pedig már elévült az emberölés bűntette. 

Ezzel szemben egy friss, idei döntésben nem marasztalta el Csehországot (Polednova v. the Czech Republic, application no. 2615/10.) a bíróság amiatt, hogy egy 1950-es, halálos ítélettel végződő koncepciós perben eljárt ügyészt emberölésért felelősségre vontak. A döntés szerint az emberölés 1950-ben eleve el nem évülő bűncselekmény volt a cseh jog szerint, de egyébként is, „[a]

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:Calibri;
mso-bidi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}

bíróság elfogadja, hogy [az elévülés nyugvásának kimondásával] a cseh állam el kívánt határolódni a totalitárius rendszer elfogadhatatlan gyakorlatától, amely szerint a saját maga által is súlyosnak minősített jogsértések büntetlenül maradhattak […] a cseh törvényhozás megközelítése első látásra nem ellentétes azokkal az értékekkel, amelyeket az [Európai Emberi Jogi] Egyezmény képvisel.”

Mindez akár azt is jelentheti, hogy Strasbourgban is védhető lesz majd a most tervezett szabályozás. Érdemi, jogi szempontból is fontos különbség azonban, hogy a cseh megoldás közvetlenül a rendszerváltás után született meg, amikor az új demokratikus állam a saját identitásának védelmében hozta meg ezeket a törvényeket. A rendszerváltás óta 21 év eltelt. Ennyi idő alatt a magyar jog szerint minden nem el nem évülő bűncselekmény elévül. Nagy kérdés, hogy ha az elévülés ideje már a jogállami korszakban is letelt, akkor a rendszerváltás kivételes jellegére hivatkozva át lehet-e törni a jogállam szabályait.