József Attila után Nagy Imre is úgy kerülhet le az állami cool-listáról, hogy e tényről az erről szavazó országgyűlési képviselőknek fogalmuk sincs. Mint ahogy a József Attila-szobor tervezett eltávolítása sem volt tárgya a Kossuth tér rendezéséről szóló országgyűlési határozat vitájának, ugyanígy – valószínűleg végig se gondolt következményként – zárná ki a Kulturális bizottság tegnapi, az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító javaslata, hogy Nagy Imréről, Maléter Pálról vagy más, a múlt század önkényuralmi rezsimjeiben közreműködő, de életük későbbi szakaszában a demokratikus értékek megvalósításán fáradozó politikusokról utcát, teret vagy közintézményt nevezzenek el.

A módosító javaslat ezzel a rendelkezéssel egészítené ki az új önkormányzati törvényt:

"(7) Nem viselheti közterület vagy közintézmény
a) olyan személy nevét, aki a XX. század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy
b) olyan kifejezést, illetve olyan szervezet nevét, amely a XX. század önkényuralmi politikai rendszereire közvetlenül utal vagy annak emlékét idézi."

A bizottság Münnich Ferencet, Kun Bélát és Szamuely Tibort nevesíti mint akik jelenleg is közterületek névadói (a Google Maps szerint sorrendben Kisújszállás, Balmazújváros és Salgótarján egyébként az ilyen nevű utcáját megtartó három legnagyobb település). Hát, ha ez volt a szándék, akkor az eszközválasztás számos szempontból szerencsétlen lett.

Mit kell átnevezni?

Mindenekelőtt az önkormányzati törvénybe – mint kétharmados elfogadást igénylő sarkalatos törvénybe – sikerül behajítani a rendelkezést, ami valószínűleg jobban érezné magát az építésügyi törvényben (közterületek megjelölése), illetve jobb híján az állami vagyonról vagy az államháztartásról szóló törvényben (közintézmények). Mivel nem oda tette a szabályokat a kodifikátor, így csak önkormányzati fenntartású intézményekre vonatkozik a tilalom, az államiakra nem, ami akkor is furcsa, ha a kormány azt gondolja, hogy ilyen probléma csak az önkormányzatoknál merülhet fel. Nota bene: így az egyetemi (közintézeti, és nem közintézményi) fenntartású Schönherz Kollégium – a villanykarosok és infósok örömére – ebben a körben megúszná az újabb harcot a név megtartásáért. Ugyanezért nincs a szabály hatálya alatt egyébként a Terror Háza sem.

Kiről és miről kell átnevezni?

A demokratikus jogállammal nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen minden önkényuralmi, diktatórikus uralom. A valóság ugyanakkor az egyes emberek életútját tekintve bonyolultabb annál, mint hogy ilyen éles határt lehessen húzni a "jók" és a "rosszak" között; ennél még a Csillagok háborúja is árnyaltabb valóságértelmezésre törekszik. A huszadik század magyar történelmét egy sor olyan személyiség neve fémjelzi, akikről legalábbis nehéz első blikkre és teljes bizonyossággal eldönteni, úgy összességében a sötét oldalon álltak-e.

Az, hogy Schönherz Zoltán 1942-ben kivégzett kommunista mozgalmárként és újságíróként a tilalom alá tartozik-e (azaz önkényuralmi politikai rendszert alapozott-e meg) még akár vitatható is, bár valószínűleg nem sok eredménnyel. Az azonban biztos, hogy Nagy Imre az MKP egyik szervezőjeként a kommunista diktatúra megalapozásában, 1949-ig meghatározó politikusként kiépítésében, míg miniszterelnökként fenntartásában játszott kiemelkedő szerepet. A törvényszöveg arra pedig nem ad lehetőséget, hogy  történelmi érdemeit e tények mellett a névadók figyelembe vegyék. A mártír miniszterelnök példája nem is egyedüli: ha mással nem, akkor a két világháború közötti politikai tevékenységükkel sokakra, így például a fajvédőből demokratikus ellenállóvá nemesedett Bajcsy-Zsilinszky Endrére vagy az egyik zsidótörvényt a parlamenttel elfogadtató Teleki Pálra is megállhat a megalapozásban való részvétel.

Legalább ennyire nehezen kezelhető az önkényuralmi rendszer "emlékét idézi" fordulat is, ami bármi lehet, amiről valakinek eszébe jut valamelyik múlt századi diktatúra.

Mibe kerül?

Ismét az indokolást idézzük: "[k]orábban több kísérlet is történt országunkban a közterületek és közintézmények nevének megváltoztatására, de ezek kudarcba fulladtak arra hivatkozva, hogy ez jelentős költséget ró a lakosságra, vállalkozókra". Ehhez képest hivatkozik arra a bizottság, hogy párhuzamosan illetékmentessé válik az átnevezés miatti okmánycsere, ami méltányos lépés (bár a Moszkva téren lakók nyilván jobban örültek volna ennek korábbi felismerésének), azonban azt kár lenne elhallgatni, hogy így viszont a táblacsere mellett az okmánycsere költségét is az adófizetők állják.

***

Összességében számunkra ez a módosító is azt látszik igazolni, hogy a bonyolult dolgokat a jelenlegi törvényalkotási tempóban nem biztos, hogy érdemes erőltetni. Az "egyre erősebb nyomás" alatt érdemes lenne legalább addig kitartania még L. Simon László bizottsági elnök úrnak és a bizottság kormánypárti többségének, amíg alaposan elolvassák és néhány életrajzot átlapozva értelmezik is, amire igennel szavaztak.