Egy tavaly év végi törvénymódosítás szerint február 28-ig a gazdasági társaságoknak és az egyéni vállalkozóknak nyilvántartásba kell vetetniük magukat a gazdasági kamaránál, majd minden év március 31-ig 5000 forint „hozzájárulást” kell fizetniük a kamara részére. Ez a fizetési kötelezettség sérti az Alaptörvényt.

A módosítást eldugva, a részletes vita lezárását követően az adócsomaghoz nyújtotta be az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Vagyis arról semmilyen parlamenti vita nem szólhatott, hiszen a bizottsági ülés után a következő lépés már a módosító javaslatokról való szavazás volt. Ez már önmagában – hasonlóan az AB által megsemmisített első egyházügyi törvényhez – alkotmányossági problémát vet fel, mivel a törvényhozás egyik legfontosabb garanciája éppen a nyilvános megvitatás lehetősége.

A kamarai nyilvántartásba vétel szabályozása a bürokrácia legrosszabb reflexeit idézi. Ez a nyilvántartás konkrétan nem különbözik a cégjegyzék és az egyéni vállalkozói nyilvántartás adattartalmától, mégis, a vállalkozásoknak külön be kell jelentkezniük a kamarához is. Nem elég, hogy teljesen feleslegesen megkettőződik a nyilvántartási rendszer (vagyis kétszeres költséget fizet a társadalom ugyanazért a feladatért), de még arra sem volt képes a törvényhozás, hogy egyablakossá tegye az ügyintézést. Bár a cégbíróságok elektronikusan is megküldhetné az adatokat a kamara részére, nem, a vállalkozásnak kell a bejelentést megtennie.

A szabályozás szerint bár nincs kötelező kamarai tagság, mégis mindenkinek hozzájárulást kell fizetnie a kamara részére.
Milyen alapon? A törvény szerint a kamarai közfeladatok ellátása érdekében.
Mit kap cserébe a vállalkozás? „[T]anácsadás[t] gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben, üzleti partnerkeresés[t és] pályázatfigyelés[t].”

Egy piacgazdaságban is előfordul, hogy az állam jogszerűen kötelezheti a polgárait és a vállalkozásait egy-egy szolgáltatás igénybevételére. Ilyen például a társadalombiztosítás, ahol ha akarom, ha nem, kell járulékot fizetni, amiért nyugdíj és egészségügyi ellátás jár. Vagy ilyen a szemétszállítás is: nem dönthetek úgy, hogy a ház előtt halmozom fel a háztartási szemetet, azt el kell szállíttatni. Ezekben az esetekben a jogalkotó a közösségi együttélés normáinak betartása érdekében alappal feltételezi azt, hogy ezekre a szolgáltatásokra mindenkinek szüksége van.

Az idézett kamarai szolgáltatások nem ilyenek. Minden vállalkozás el tudja dönteni, hogy szüksége van-e adótanácsadásra, hiteltanácsadásra vagy éppen pályázatfigyelésre. Mint ahogyan azt is, hogy ezeket a szolgáltatásokat kitől akarja igénybe venni. Éppen ezért a tulajdonhoz való jogot sérti az, ha ezen szolgáltatások költségeinek fedezésére köztartozásnak minősülő hozzájárulást ír elő a jogalkotó.

A kamarai hozzájárulást előíró törvény tehát eljárási és tartalmi okból is sérti az Alaptörvényt, egyben – bár a pénzbeszedésről van szó – az alkotmánybírósági hatáskör költségvetési ügyekre vonatkozó korlátozása sem érinti, hisz a bevétel nem a költségvetésé, hanem a kamaráé. Emellett, minthogy a fizetési kötelezettség, így a tulajdonhoz való jog sérelme a törvény erejénél fogva keletkezett, az alaptörvény-ellenesség megszüntetésére külön bírói eljárás nélkül benyújtható az alkotmányjogi panasz.

Az egyik frissen alakult gazdasági társaság – mint jogsérelmet szenvedett fél – a fentiek szerint alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordult a kamarai hozzájárulás megsemmisítése érdekében. Reméljük, hogy az első fizetési határidőig, március 31-ig döntést hoz majd a testület. Ha az AB megsemmisíti a támadott szabályokat, akkor a többi kötelezett is mentesül a fizetési kötelezettség alól.