Van-e köze a bírák kötelező nyugdíjazásának a nyugdíjkorhatár egységesítéséhez?
Szerintünk semmi.
(A képen a még 100 évesen is ítélkező amerikai bíró, Judge Wesley E. Brown)
Az Alaptörvénynek a bírák és az ügyészek korábbi 70 éves felső korhatárt felülíró, az életkori limitet a mindenkori nyugdíjkorhatárban megállapító rendelkezéseinek – Lázár Jánosnak az Alaptörvény vitája kapcsán közölt megszólalásaitól egészen Navracsics Tibor hétfői nyilatkozatáig – politikailag semleges, a korábbi bírói vezetés cseréjének nyilvánvaló szándékát tagadó indokolása volt: az Országgyűlés eszerint nem tett mást, mint az egységesített általános nyugdíjkorhatárt a bírákra (és az ügyészekre) is alkalmazta. Valójában azonban ez az érvelés annyit se számít, mint egy pár dingókutyavese: kiindulási pontja és tartalma egyaránt hibás.
Lehetőség vagy kötelezettség?
Magától értetődő dologgal kell kezdenünk a magyarázatot: az érvelés mindenek előtt azon a tényen bukik meg, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséből a magánszférában, és főszabályként a közszférában is csak annyi következik, hogy az illető elmehet nyugdíjba, ha akar. Persze a nyugdíjkorhatár betöltése (a nyugdíj előtti védett kor lezárultával) megnyitja a munkáltató lehetőségét az indokolás nélküli rendes felmondásra is. Nyugdíj utáni (és nyugdíj melletti) munka tehát eddig is létezett, és ez ezután is így marad.
Egy friss és tanulságos Eurobarometer-felmérés szerint eleve csak a ma aktív magyar foglalkoztatottak 20%-a szeretne a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgozni. A nyugdíj utáni munka ma Magyarországon kivételes: míg az 55-60 közötti korosztályban – 62 éves nyugdíjkorhatár mellett – 2010-ben még 51,7%-os volt az aktivitási arány (uniós átlag: 60,9%), 60-65 év között már európai sereghajtók voltunk 13%-kal (uniós átlag: 30,5%), a 65 év feletti kategóriában pedig szintén az utolsók között van az 1,9%-os hazai foglalkoztatási arány (uniós átlag: 4,7%).
Más kérdés, hogy az idézett felmérések szerint nem mond népszerűtlen dolgot az, aki úgy tesz, mintha a lehetőség kötelezettség is lenne: a magyarok 54 %-a kötelezően elküldené a nyugdíjkorhatárt betöltötteket nyugdíjba. Ez persze szemben áll az európai trenddel: az európai polgárok kétharmada ezzel szemben megengedné a nyugdíj melletti munkát, ami összhangban van azzal, hogy a foglalkoztatás bővítésének építményében a nyugdíj melletti munka nem rés, hanem erős bástya kellene, hogy legyen.
Nyugdíjkorhatár vagy felső életkori határ?
A fentieknek megfelelően az állam által foglalkoztatott személyek esetében eddig meglévő felső korhatáros szabályok sem a nyugdíjkorhatárra, hanem a jogviszony kötelező megszüntetésére vonatkoztak. Ezen szabályok értelme könnyen belátható: a törvényalkotó ugyan azt gondolja, hogy egy magánmunkáltató (ha akar) miért ne alkalmazhatna egy 75 éves portást, azonban abból indul ki, hogy egy ugyanennyi idős köztisztviselőtől, bírótól, ügyésztől vagy alkotmánybírótól már gyakran nem várható el hivatásának megfelelő betöltése. Ellenpéldákat persze az ilyen szabályozások támogatói is tudnak mondani, de a kiemelkedő tudás további közigazgatási hasznosítására ma is léteznek eszközök. A nyugdíjkorhatár és a felső korhatár funkciója azonban még akkor is más, ha a kettőt a közszférában egymáshoz kötve állapítanák meg.
Ennek megfelelően az alkotmányozó az Alaptörvénnyel természetesen nem nyugdíjkorhatárt harmonizált, hanem úgy döntött, hogy mégsem 70 év felett, hanem a mindenkori nyugdíjkorhatár felett válik alkalmatlanná valaki arra, hogy bíró vagy ügyész legyen. Ez az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmába elsősorban amiatt ütközhet – mint azt a három kötelességszegési eljárásról szóló posztunkban ki is fejtettük –, hogy a végrehajtás közben a nyugdíjkorhatár 62 évről fokozatosan 65 évre emelkedik, így aztán a szabályozás szerint ma alkalmatlanok a bíráskodásra a 62-64 évesek, később azonban megint alkalmassá válnak.
62 év vagy 70 év?
Szó sincs arról sem, hogy egységesen a köz minden szolgáját kényszernyugdíjazná az állam, hogyha eléri a nyugdíjkorhatárt. A tények ugyanis a közszféra vonatkozásában cáfolják az egységesítésre hivatkozó kormányzati érvelést. Hiszen hogyan lehetett volna szabályozási kényszer a bírák esetében, ha például az alkotmánybírák, a Kúria elnöke, legfőbb ügyész, az ombudsman, az Állami Számvevőszék elnöke, jegybankelnök, de a köztisztviselők is dolgozhatnak 70. életévük betöltéséig, az államfőnél, a kormánytagoknál és a közalkalmazottaknál pedig nincs is életkori határ? A bírák és az ügyészek így legfeljebb a hivatásos szolgálati viszonyban állókkal (rendőr, tűzoltó, polgári védelmis) kerültek most egy gyékényre, de az azért elég satnya hivatkozás lenne, hogy velük kellett egységesíteni a bírák jogállását.
A bírói felső korhatár csökkentésének tehát az égvilágon semmi köze a nyugdíjügyekhez. A kormánynak az intézkedést – ha az érvelés logikai zártsága cél lenne – önmagában kellene tudnia észérvekkel megvédenie, mindenek előtt azzal, hogy bizonyítja, hogy az nem jelent a bírák közötti diszkriminációt, illetve nem sértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ez szép feladat lenne, bár mi biztosan kudarcot vallanánk vele.
A feles alkotmányozást támogató, azaz egy kormányváltás esetén az alkotmányozó többséggel nem rendelkező jelenlegi ellenzéki pártok számára az Alaptörvény korrekcióját...
A kormány a saját rendszerében nem hibázott a veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályának meghosszabbításakor. Kár, hogy ez a rendszer olyan feleslegesen bonyolult,...
Az emberminisztérium az iskolákra és óvodákra vonatkozó koronavírus protokoll keddi, az emelkedő fertőzésszámokra reagáló szigorításában azt írja elő, hogy „az...
Tart ugyan még a büntetőeljárás, de már ott járunk, hogy szinte minden politikai párt szigorítana a gyermekpornográfia büntetésén, miközben a...
