Annyi mindent el tudott dönteni eddig a Kormány magától: miért pont a stabilitási paktumról kérdezi meg az Alkotmánybíróságot? Lázár János frakcióvezető mai bejelentése szerint „a Kormány kérdéssel fordul az Alkotmánybírósághoz …

… azt tudakolva, hogy az új EU-s szerződés ratifikálása feles vagy kétharmados többséget követel-e meg a parlamentben”. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a Kormány az Alkotmánybíróságtól az Alaptörvény értelmezését kéri az ügyben még azelőtt, hogy az Országgyűlés döntene a költségvetési fegyelem fokozásáról szóló európai uniós szerződéshez való csatlakozásról (a szerződés kötelező hatályának elismeréséről és annak kihirdetéséről).

Szerintünk ez a lépés közjogi szempontból több körülmény miatt is irracionális. A legfurcsább az, hogy a kormánypártoknak az általuk frissen elfogadott Alaptörvény egy sarkalatos pontjával kapcsolatban akad ilyen gyorsan kérdésük, holott a normaszöveg korántsem látszik homályosnak:

Alaptörvény E) cikk

(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.

(4) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Bár látszólag egy új nemzetközi szerződésről van szó, amely nem minősül az Unió alapító szerződésének, az vitán felül álló módon kiterjeszti az Európai Bizottság és az Európai Bíróság hatáskörét. Minderre (az uniós jogban megerősített együttműködésnek nevezett formában) az Európai Unióról szóló szerződés 20. cikke, tehát az egyik alapító szerződés ad lehetőséget. Hiába vonatkoznak a szerződésből fakadó, kikényszeríthető kötelezettségek jobbára csak az euróövezet tagjaira, Magyarország az euró bevezetésére már 2004-ben kötelezettséget vállalt, így előbb-utóbb a Bizottság és a Bíróság kiterjesztett hatásköre rá is ki fog terjedni. Abban pedig mindeddig közjogi konszenzus volt a szakmán és a politikán belül, hogy az újabb hatáskör-transzfert eredményező uniós aktusok megerősítéséhez alkotmányozó, minősített többség kell.

Ráadásul a nemzetközi szerződéssel az Alkotmány (bocsánat, Alaptörvény) módosítására vállal kötelezettséget az ország, így annak jóhiszemű végrehajtásához kétharmados többségre lenne szükség. Ha nem esne az E) cikk (4) bekezdésének (olyan ezt az alkotmányt hivatkozni, mintha sakkoznánk) hatálya alá a mostani szerződés, akkor ugyan egyszerű többséggel ratifikálható lenne, de azzal együttesen az Alaptörvény módosítását is el kellene fogadnia az Országgyűlésnek, máskülönben a nemzetközi kötelezettség és az Alaptörvény között ellentét lenne. Az alaptörvény-módosításhoz viszont mindenképpen kétharmados többség kell.

Praktikus jelentősége a felvetett kérdésnek amúgy sincsen: bőven megvan a szükséges kétharmados többség a szerződés ratifikációjához. Az akciót mi alkotmányjogi szempontból értelmezni nem nagyon tudjuk, de egyéb értelme se nagyon látszik az Alkotmánybíróság megkeresésének.

Persze lett volna olyan kérdés, ami sokkal izgalmasabb döntést is eredményezhetne: az, hogy összhangban van-e az Alaptörvénnyel a stabilitási paktumhoz való csatlakozás. Hogy valóban megfeleltethető-e a magyar Alaptörvény költségvetési hiányra és államadósságra vonatkozó rendelkezése a stabilitási paktumban lefektetett szabályoknak. Nem lehet véletlen, hogy nem ez a kérdés került be végül az Alkotmánybíróságnak küldendő konzultációs kérdőívbe.