Strasbourg nekünk nem diktál

Ha valóban nem hajtjuk végre a Fratanoló-ügyben hozott bírósági döntést, azzal igen messzire megyünk, és kérdés, hogy jó lesz-e ott nekünk.

Pénteken a közigazgatási és igazságügyi miniszter határozati javaslatot és jelentést nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről. A strasbourgi ügy önmagában nem érdemelne különösebb figyelmet, hisz a probléma, illetve az ezt okozó törvény felülvizsgálatát megtagadó magyar álláspont közel sem új. A javasolt kezelési mód azonban minden eddiginél komolyabb szembefordulást jelenthet az ország európai elkötelezettségével: az Országgyűlés ugyanis a javaslat szerint azt nyilvánítaná ki, hogy az ítélet végrehajtásával sem ért egyet.

Az ügy

A volt “Munkáspárt 2006″-os politikus ügye kisszerűségében nagyjelentőségű, és sokban hasonlít a 2008-as Vajnai-ügyre (Vajnai Attila volt munkáspárti elnököt szintén a vörös csillag nyilvános szereplések során történő viselése miatt ítélték el, majd nyert eljárást Strasbourgban): Fratanoló János 2010-ben jogerősen megrovást kapott tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt, mert 2006-ban egy kétcentis vörös csillagot viselt egy helyi televíziós szereplésen. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének lényege, hogy az ügy bizonyítja, hogy Magyarország nem gondoskodott arról, hogy a tiltott önkényuralmi jelkép használata tényállás a Vajnai-ügyben hozott ítéletnek megfelelően módosuljon, így Magyarország ez ügyben, illetve folyamatosan megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkét, azaz a véleménynyilvánítás szabadságát. Nem önmagában azt kifogásolta a Bíróság, hogy a vörös csillag használatát bünteti Magyarország, hanem azt, hogy ezt akkor is teszi, amikor nyilvánvaló, hogy nem a totalitárius diktatúra visszaállításának szándéka vezeti az elkövetőt.

A Bíróság döntései pénzbeli kompenzációt állapítanak meg az egyezménysértés miatt a kérelmező számára, de nem következik belőlük a megtámadott nemzeti döntések felülvizsgálata és természetesen az egyezménysértő nemzeti jogszabályok hatályon kívül helyezése sem. Így a döntés végrehajtásának három szintjét lehet megkülönböztetni

Első szint: nem nyúlunk a törvényhez

A kilencvenes évek elején megalkotott, majd az Alkotmánybíróság által 2000-ben – amúgy az azt megelőző és azt követő gyakorlatával kifejezetten ellentétes módon, a nemzeti jelkép megsértése bűncselekménnyel együtt – alkotmányosnak talált bűncselekmény felülvizsgálatára a Vajnai-ügy kapcsán sem került sor, pedig az még bőven a szavazófülkékben megtartott forradalom előtt történt. Nyilván nem meglepő tehát, hogy Btk.-felülvizsgálatot most sem javasol a Kormány, inkább vállalja a folyamatban lévő hasonló ügyek tekintetében az esetleges újabb elmarasztalásokat. Ilyen nem egyszer esett már meg különböző okokból Magyarország és más tagállamok tekintetében is, bár ezt általában kevesebb kivagyisággal, nem ilyen nyíltan, az egyet nem értés helyett az elfogadott elemeket hangsúlyozva szokás megtenni. Például különösebb felzúdulást ki nem váltó, de azonos eredményű álláspont lenne, ha azt állítanánk, hogy a törvénymódosításra nincs szükség, mert a bíróságok képesek és kötelesek is a cselekményeket azok súlyának megfelelően minősíteni, és maga a Bíróság is elismerte, hogy a vörös csillagnak lehetnek olyan használatai, amelyek büntethetőek.

A második szint: nem vizsgáljuk felül a büntetőügyben hozott döntést

Azt, hogy ennél nem állna meg a jelenlegi kormánytöbbség, előrevetítette Kövér László házelnöknek a Fratanoló-ügyhöz fűzött tavalyi kommentárja, miszerint „nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban”, illetve ekkor idiótázta le a házelnök az ítéletet meghozó bírákat. Ezt a narratívát most az látszik kiteljesíteni, hogy az Országgyűlés elutasítaná a döntés végrehajtását is. Azonban ez a magyar jogrendszerben jelenleg automatikus, és nem függ konkrét ügyek tekintetében sem az Országgyűlés, sem a Kormány jóváhagyásától. A végrehajtható strasbourgi ítéletnek megfelelő hazai felülvizsgálatot a legfőbb ügyész köteles kezdeményezni, és ez akkor is így lenne, hogyha egy jogszabálynak nem minősülő országgyűlési határozat ezzel ellentéteset állítana. Azaz hogy azt már nem tudjuk, hogy ténylegesen mi történne: végülis a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata sem jogszabály, amit az eljáró ügyész lát két éve minden reggel a munkahelyére igyekezve, mégis megtanulhatott ennyi idő alatt tekintettel lenni rá…

Mindenesetre, ha bármely eszköz közbejöttével az lesz az eredmény, hogy a Fratanoló Jánost elmarasztaló ítélet felülvizsgálata nem történik meg, akkor az Egyezményben részes 47 tagállam (azaz mára Koszovó és Fehéroroszország kivételével egész Európa) sajátos elitjébe kerülünk: mindeddig Oroszország és az Egyesült Királyság tagadta meg a végrehajtást a Bíróság ítélete kapcsán, de utóbbi csak egyetlen, a bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt személyek választójogának korlátozását érintő ítélet tekintetében (amihez amúgy Magyarország az Alaptörvényét hozzáigazította).

A harmadik szint: nem is fizetünk?

A jelentésből és a határozati szövegből az is következik, hogy a panaszosnak megítélt 4 000 euró kártérítés és 2 400 euró perköltség kifizetésével sem értene egyet az Országgyűlés. Minthogy ennek kifizetéséről maga a KIM gondoskodna, így itt a politikai szándék félreértésére aligha lehet számítani. Mindenesetre, ha a szándék erre is irányul, akkor igencsak felköthetjük a gatyánkat, ugyanis a megítélt kompenzációs összegeket még azokban az esetekben is kifizették eddig az elmarasztalt tagállamok, amikor a döntést nem hajtották végre. Vagyis még Oroszország sem csinált olyat, mint amire most vélhetően készül a kormányzat.

Lehet ezt csinálni persze, de elvi és diplomáciai következményeit tekintve nagyon nehéz bármi értelmet találni benne, hacsak nem az a kifejezett cél, hogy – az  ’ostromlott vár’ hatást tovább fokozva – újabb összehangolt nemzetközi fellépést váltsunk ki vele.