Egy katolikus pap és egy taoista szerzetes utaznak a vonaton.

 A pap leszáll Monorierdőn, hogy otthonában megkeresztelje a gyülekezet egyik tagjának újszülött gyermekét, ám amikor bemegy a kapun, akkor a gyermek szintén otthon tartózkodó, volt munkásőr dédapja „amíg én élek, ide csuhás be nem teszi a lábát” kiáltással és a kutya elengedésével fenyegetőzve elüldözi a papot. Az incidens során egy nőrokon a harcias öregembert csitítgatva a pap védelmére kel, de őt a dédapa az örökségből való kitagadás terhe mellett visszazavarja a házba. A szerzetesbe eközben a vonaton beleköt öt részeg antiklerikális, és hiába próbál kitérni a támadás elől, úgy megverik, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenved. Mi miatt és hogyan büntethetőek a bűncselekmények elkövetői az új Btk. benyújtott javaslata alapján?

Megoldás: A taoizmusnak év eleje óta nincs bejegyzett egyháza Magyarországon, így nyilvántartásba vett egyház lelkészének csak a pap minősül, a szerzetes nem. Ezért aztán kettejük büntetőjogi védelme jelentősen eltér:

1. A pap közfeladatot ellátó személynek minősül [Btk. 458. § (1) bekezdés 12. pont d) alpont], így ha őt fenyegetéssel megakadályozzák eljárásában, akkor az közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (311. §), amit az új Btk. szerint minden érintettre nézvést éppen úgy büntetendő, mint a hivatalos személy elleni erőszak: a büntetési tétel egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés [310. § (1) bekezdés]. A pap védelmére kelt személy megfenyegetése viszont a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak tényállását (312. §) valósítja meg, ami szintén a hivatalos személy elleni erőszak tételeivel, azaz egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A két cselekmény együtt – halmazati büntetésként – elvileg akár 7,5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

2. A szerzetesre külön szabályok nem vonatkoznak, a sérelmére elkövetett bántalmazás így súlyos testi sértésnek [164. § (3) bekezdés] minősülhet, ahol a csoportos elkövetés sem minősített eset, így az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

***

Megjegyzés: ez így azért akkor is erős, hogyha a bíróság az egyedi körülményeket mérlegelve persze a magasabb tételekkel fenyegetett, de lényegesen enyhébb súlyú cselekmény esetében enyhébb büntetésig is eljuthat. Ettől még szerintünk a törvényjavaslat a tárgyban ész nélkül szigorít, és két okból is tarthatatlan eredményre vezet.

Egyrészt az eddig csak a rendőr, a pénzügyőr, illetve a pedagógus és gyámügyes sérelme esetén alkalmazott magasabb büntetési tétel általánossá tétele jóval enyhébb következményekkel járó cselekményeket (egyebek mellett például a buszsofőr, a szociális munkás vagy a postai ügyfélszolgálatos e tevékenységével összefüggő megfenyegetését) is az intézkedő rendőr kiemelt védelmének szintjére emeli. Úgy teljes a kép, hogyha hozzátesszük: a közfeladatot ellátó személyek élete nem csak játék és mese, hiszen egy sor bűncselekmény esetében súlyosabban büntetendő az elkövető is, hogyha közfeladatot ellátó személynek minősül. Igaz, mi azt se nagyon értjük, hogy miért kellene másnál súlyosabban – megint csak a rendőrrel azonosan – büntetni bármely egyház papját, ha kábítószert ad át, vagy mást bántalmaz. A legérdekesebb e téren a közfeladati helyzettel való visszaélés nevű új bűncselekmény lehet, amit el lehet követni úgy, hogy valaki jogtalan előny szerzése vagy jogtalan hátrány okozása érdekében közfeladattal kapcsolatos kötelezettségét megszegi vagy jogkörét túllépi. Azt, hogy ezzel mit tud kezdeni a rendőrség akkor, ha a feljelentő szerint egyházának lelkésze ezt a cselekményt elkövetve tagadta például meg számára az egyházi szertartásokban való részvételt, abba belegondolni se nagyon merünk.

Másrészt jól látszik, hogy – minden eltérő állítás ellenére – mennyire nem csak az egyházbiznisz elleni szükséges fellépésig terjedő, technikai megkülönböztetés áll fenn a decemberi egyháztörvény által egyházzá nyilvánított, illetve az e jogállásuktól megfosztott, egyesületként továbbműködő volt egyházak között. Semmi gondunk az egyházi személyek szigorú büntetőjogi védelmével, de a célt ordító aránytalanságok nélkül is végre lehetne hajtani. Az egyes vallások és egyházi közösségek eltérő társadalmi szerepe akár a büntetőjogi védelemben is megalapozhat alkotmányos különbségtételt, de ezen bőven túllép, ha – az amúgy látványosan esetlegesen osztogatott – egyházi minőséghez az állam önvédelmével azonos védelem, a többi vallásnak viszont semmi sem jár.