A versenyképességi rangsorban 12 helyet estünk vissza. A piac sem pörög, az állam működésére vonatkozó mutatók viszont riasztóak.

Magyarország a 60. legversenyképesebb ország, pedig egy éve még a 48. volt, legalábbis a Világgazdasági Fórum idei, 144 országra kiterjedő versenyképességi rangsora alapján. Ez a középmezőny eleje, ami nem hangzik valami jól egy olyan országban, amely az olimpián is csak az érmeket számlálja, és ahol a nem pusztán a versenyképesség növelése, hanem versenyképességi világ- és Európa-csúcsok elérése a kitűzött kormányzati cél.

Az NGM szerint azonban ez – meglepő, bár a tárcakommunikációba szervesen illeszkedő módon – siker, mivel „a rangsor makrogazdasági környezetet értékelő pillérén belül Magyarország 23 helyet, a tavalyi 67. helyről a 44. helyre ugrott előre, amiben meghatározó szerepet játszott az államháztartási egyenleg javulása, a megtakarítások bővülése és az infláció csökkenése. Azonban sajnos „[e]z egy átmenti időszak. A romló európai konjunktúra időszakában a pénzügyi konszolidáció áldozatokkal járt együtt a vállalati szektor számára”, azonban „[a]z eddig végrehajtott reformok eredményei a következő években lesznek igazán érezhetőek, és amikorra a reformok beérnek, a pénzügyi konszolidáció mellett a növekedés is megmutatkozik majd”.

Megnéztünk, hogy melyek azok a – többnyire a vállalatvezetők megkérdezésén alapuló – szubjektív, ám persze a 144 vizsgált országban egységesen alkalmazott indikátorok, amik miatt mégsem a svájciak nyakán loholunk, hanem – például, tényleg csak például – Azerbajdzsán hátát nézzük. A Kormány által még különösebb elemzés nélkül ünnepelt, hisz négyhelyes javulást hozó tavalyi éves jelentéssel összevetve jóval bonyolultabb a kép, mint ahogyan azt az NGM láttatni szeretné.

A jelentés részpontjai három területről állnak össze: azt a versenyképességhez szükséges alapkövetelmények (27,4%), a hatékonyságot elősegítő tényezők (50 %), valamint az innovációt és a fejlettség szintje (22,6 %) határozzák meg. A számításba vett makrogazdasági adatok az első kalapban is csak akkora javulást jelentenek, hogy ott nem változott a helyezésünk, de a másik két területnél pedig visszaestünk. Az ördög persze a részletekben rejlik.

Alapkövetelmények: csak az állam ne lenne

Egyrészt hét helyet buktunk az intézmények értékelésében, amely nagyobb részben az állam által biztosított környezet megfelelőségét méri: a tulajdon védelmében a 66.-ról a 93. helyre, a bírói függetlenségben a 64.-ről a 72. helyre, a kormányhivatalnokok elfogultsága tekintetében a 85.-ről a 107. helyre, a vitarendezés hatékonyságában a 91.-ről a 117. helyre, az állami szabályozási döntések elleni fellépés hatékonyságában (muhaha) a 119. helyről a 135. helyre (csak kilenc ország van mögöttünk, ennél csak a túlszabályozásban állunk rosszabbul egy jó 138. hellyel, de azt stabilan tudjuk tartani), míg a társasági vezető testületek hatékonyságában a 69.-ről a 94. helyre estünk vissza. Mindezzel tökéletes összhangban áll, hogy a tavaly még toronymagasan vezető finanszírozási nehézségek helyett idén a vállalkozások már inkább a kormányzati politika instabilitását látták a versenyképesség legfontosabb akadályának.

Az erősségünknek tekinthető infrastruktúrában ehhez képest a négyhelyes visszaesés egyértelműen a Malév felszámolásának hozadéka: a légiközlekedési infrastruktúra tekintetében tavaly még a 66.-ak voltunk, idén viszont már csak a 91. helyen állunk. A makrogazdasági környezet tekintetében tényleg nagyot léptünk előre, de ebben igazán meghatározó szerepet valójában az játszott, hogy a tavalyi jelentésben figyelembe vett 4 %-os államháztartási hiány még a 77. helyet, addig az idénre (a magán-nyugdíjpénztári vagyontól nem függetlenül számított) 4 %-os többlet már a 13. helyet eredményezte. Van tehát azért olyan nézőpont is, amiből az NGM által kiemelt részadat miatt sem pukkantanánk még pezsgőt. Az egészségügy és az oktatás terén nincs komoly változás, négyhelynyi előrelépésünket a születéskor várható élettartam és a beiskolázási arány növekedése hozza.

Hatékonyságot elősegítő tényezők: szenvednek a piacok

A felsőoktatásra és képzésre azonos pontszámot kaptunk a tavalyival, és sajnos a piacunk mérete sem lett nagyobb. A másik négy itt vizsgált szempont azonban nem fest jól: az árupiac hatékonyságában 12 helyet, a munkaerőpiac hatékonyságában 13 helyet, a tőkepiac hatékonyságában 9 helyet, a technológiai felkészültségben pedig 13 helyet estünk vissza. Ez legnagyobb részt a következő szempontok tekintetében bekövetkezett visszaesésnek köszönhető: a piaci monopóliumok aránya (62., 91.), kereskedelmi korlátozások (15., 32.), a külföldi tulajdonú vállalkozásokra vonatkozó szabályok (49., 77.), a munkaügyi érdekegyeztetés konszenzusos jellege (82., 99.), a bérmeghatározás rugalmassága (41., 72.), a bérezés és hatékonyság (58., 70.), a menedzsment megbízhatósága (63., 90.), az agyelszívás (121., 129.), a pénzügyi szolgáltatások elérhetősége (42., 53.), a hitelhez jutás lehetősége (93., 114.) és a legmodernebb technológiák elérhetősége (43., 55.). Annak ellenére is jelentősen visszaesett tehát a piacok működésére vonatkozó értékelés, hogy például a táppénz csökkentése javulást hozott, egy vállalkozás létrehozásának időigénye pedig a jelentés szerint még most is négy nap. (Bár tényleg annyi lenne.)

Fejlettség: nincs pénz, nincs beszállító

Végül a visszaesés maradékát abban kell keresni, hogy az üzleti környezet fejlettségében 17 helyet vesztettünk: itt szinte minden mutató csökkent, de kiemelkedik a helyi beszállítók száma (80., 97.), a nemzetközi elosztás ellenőrzése (97., 115.), az értéklánc szélessége (56., 74.), és a gyártási eljárások fejlettsége (55., 67.). Szinte felüdülés, hogy az utolsó területen, az innovációban csak a K+F költések mértéke (81., 103.) lehet aggasztó.

***

Nyilván jó lenne, ha beindulna a gazdasági növekedés, de legalábbis Matolcsy György önnön fejét megfogva rántaná ki magát és az országot a recesszióból, fényesen igazolva eddigi elgondolásainak helyességét. Lássuk azonban meg majd a gyors emelkedéstől bedugult füllel is, hogy a versenyképességi rangsorban élmezőnybe kerülni, de akár csak komolyat javítani még ezzel sem fogunk, hiszen a legtöbb most lerontott értékelésnek nem a GDP növekedéséhez, hanem az ésszerű és kiszámítható állami működéshez van köze. Ha utóbbi nem megy, akkor el lehet kezdeni írni azokat a paneleket a jövő évi jelentéshez, amelyek szerint ez az egész rangsor értelmetlen és elfogult. Vagy le kell mondani a világbajnok versenyképességgel összefüggő álmokról és beszédpanelekről.