Ha nincs semmi ötlet, ott a többség: alkotmánymódosítást kapnak a felmenett bírák.

Újabb kínos alkotmánymódosítással indulhat az ülésszak: szinte hírértéke sincs már, hogy – a bírói korhatárcsökkentés alkotmányellenességét kimondó alkotmánybírósági határozat végrehajtása helyett – ismét alkotmányozást javasol a Kormány. A Matolcsy György által jegyzett tavaszi etap után ezúttal Navracsics Tiboron a sor, kiváncsian várjuk, hogy a ciklus végéig sorra kerül-e minden kormánytag.

A tartalom még kompromisszumosnak is mondható, már amennyiben érdemi elmozdulás az, hogy a nyugdíjkorhatárról 65 évre emelkedik a bírói és ügyészi felső korhatár, és így néhány érintett még visszakerülhet a rendszerbe legfeljebb három évre. Igaz, ha nyugdíjas, akkor a nyugdíjat erre az időre nem veheti fel. Szigorítás viszont, hogy 62 éves korban szűnik meg a bírósági (és az ügyészségi) vezetők megbízatása: az indokolás szerint azért, hogy ne legyen valaki egy vagy két évre vezető. Ha tényleg ez lenne a cél, akkor elég oktalan lenne az a Kormány, hiszen ehhez elég, ha új kinevezésre/megválasztásra nincs lehetőség. Ezt azonban nem feltételezzük, így sokkal valószínűbb, hogy garanciát akar a javaslattevő arra, hogy ha vissza is kell venni pár embert ítélkezni, a vezetői megbízatásokat ez ne érinthesse.

A javaslat legformabontóbb eleme mégsem ez, hanem az, hogy a 65 éves korhatár 2022. január 1-jéig marad csak fenn, miközben a nyugdíj melletti munka tilalmánál és a vezetői korhatárnál nem javasol ilyen megkötést a Kormány. Így aztán a ma 55 év alatti bírói és ügyészi korosztály esetében megnyílik majd a lehetőség egy magasabb korhatár törvényi meghatározására. Ez legfeljebb azzal van összhangban, hogy a módosítás az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe kerül.

A javaslat formája ugyanis teljessé teszi a dogmatikai zűrzavart a hazai alkotmányjogban (mondjuk az igaz, hogy ha csinálunk valamit, akkor már csináljuk rendesen): a cím az Alaptörvény második módosítása, ehhez képest a megállapított szöveg az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe kerül bele. Tavasz óta ugye mind az Alaptörvény, mind az Átmeneti kimondja, hogy az utóbbi az előbbinek a része, így ezt a logikai bukfencet nem volna muszáj megcsinálni, de a Kormány nem így látja. Ami azért érdekes, mert ha viszont azt gondolja, hogy mégis van jelentősége a különbségnek, akkor írhatna az Alaptörvénybe is. Hogy mégsem teszi, abból az következik, hogy az alkotmányos stabilitás jelenleg annyit jelent, hogy – egyelőre – nincs tartalmi módosítás a tavaly áprilisban elfogadott szövegben. Kérdés persze, hogy az Alaptörvény iránti tisztelet legjobb kifejezésmódja az-e, hogy módosítás helyett megkerülik.

Ezzel tehát lehámlik minden körítés a hatalmi célról: a Kormány az éppen hivatalban lévő idősebb bírói korosztály minden tagjától, s közülük is különösen a bírósági vezetőktől kíván mindenáron megszabadulni, de nem gondolja azt, hogy a korhatárt tíz év múlva is alkalmazni kellene. Ha a cél meg is valósul, igen nagy ára lesz: az alkotmánymódosítás a közösségi joggal és az európai emberi jogi egyezménnyel való ellentét ellen nem használ, így a magyar állam nemcsak, hogy köteles lesz majd a későbbi luxemburgi és strasbourgi ítéletek alapján az elmaradt juttatásokat kifizetni, hanem a költségeket és a kamatokat is bukja.