Furcsa műfaj ez az alkotmánysértő alkotmánymódosítás. De lassan kezd belejönni a kétharmad!

Az Alkotmányügyi bizottság elnökeként Salamon László, a Pázmány alkotmányjogi tanszékének mestertanára igazi alkotmánytörténeti kuriózumra, az alkotmányossági kockázatok kiküszöbölésének új csodafegyverére tehette tegnap rá a kézjegyét. Előbb belengetni az előzetes normakontrollt, majd beleírni az Alaptörvénybe (még ha csak a firkálható részébe is) minden olyan elemet (a regisztráció joghatása, módja, határideje és időtávja), ami amúgy sérti a választójog általánosságát és egyenlőségét: szép lejátszás. Ráadásul ugye a szöveg egyet még csavarni is tud a regisztráció szigorán, hiszen a külföldön lakó választó – a benyújtott választási eljárási törvénnyel összhangban – levében és a „kérelmező azonosítását lehetővé tevő elektronikus úton” regisztrál (ügyfélkapu az alkotmányban, ki gondolta volna). Viszont a belföldi – a benyújtott törvényjavaslattól eltérve – csak személyesen és ügyfélkapun regisztrálhat. Ez utóbbi de facto kötelező személyes regisztrációt jelent, hiszen a néhány százezer aktív ügyfélkapu-használón kívül mindenkinek el kell majd ballagnia személyesen regisztrálni vagy ügyfélkaput nyitni. (Mindenesetre nem csodálkoznánk, ha a teljes ügyfélkapu-lefedettséggel rendelkező egyetlen társadalmi csoportot, vagyis a könyvelőket mostantól tenyerén hordozná a politika.)

A javaslat rejtett szépsége, hogy a szöveg szerint a névjegyzékbevétel „[a]z Alaptörvény XXIII. cikkében foglalt jogok érvényesítése érdekében” történik. Ezt sokáig nem tudtunk értelmezni, de aztán rájöttünk, hogy ezt nem úgy kell érteni, hogy a választójog gyakorlását szeretnénk segíteni, hanem úgy, ahogy azt egy buszjegynél alkalmazza a köznyelv: az előre megváltott választójog azzal válik érvényessé, ha regisztrálunk.

E módosítás elfogadásával persze a regisztrációs javaslat alkotmányosságát formailag felesleges vizsgálni, tartalmilag viszont csak romlott a helyzet: lassan már annak is örülni kell, hogy az Országgyűlés nem szüntetni meg a személyiadat- és lakcímnyilvántartást, csak hogy tényleg legyen miért regisztrálni. Figyelemre méltó, hogy az alkotmányozó az Alaptörvénnyel való összhang megteremésére irányuló igyekezete mellett tovább rontja a saját esélyeit az egyoldalúan – mostani tudásunk szerint – nem nagyon módosítható Európai Emberi Jogi Egyezménnyel szemben: a strasbourgi gyakorlat [Grúz Munkáspárt v. Grúzia (no. 9103/04, 2008. július 8-i ítélet] ugyanis akkor engedi meg az aktív választói regisztrációt, ha ez a szabad választásokon való jog teljesebb érvényesüléséhez vezet, legitim cél érdekében és e céllal arányosan történik. Ezek megállapítását pedig finoman szólva sem segíti – a szabályozásból is nyilvánvalóan láthatóan lehetséges – levélben történő regisztráció kizárása.

Az egyezménysértés már csak azért is érdekes lehet, mert a kormánytöbbség láthatóan továbbra sem csinál elvi dilemmát abból, hogy bármi egyedi probléma esetén alkotmányozzon egy-egy konkrétat, tehát önmagában egy elmarasztaló AB-döntés se mentene meg minket a formabontó kormánypárti javaslatoktól. Most fogunk – a bírói felső korhatáros opusszal együtt – eljutni az Alaptörvény harmadik módosításáig. Önök szerint hol áll meg a számláló a ciklus végén?