Szívós Mária alkotmánybíró szerint büntető jellegű szankciókkal is mindig alkotmányos az egészségesebb lét felé terelni az embereket.

Tegnap az Alkotmánybíróság megsemmisítette a ‘közterületi hajléktalankodást’ tiltó és azt szankcionáló szabálysértési tényállást, valamint a – nem csak hajléktalanokat érintő – azon szabályokat, amelyek a korábbi önkormányzati szabálysértési rendeletek helyett megadták az önkormányzat számára a lehetőséget arra, hogy bírsággal büntetendővé nyilvánítsanak bármit, ami szerintünk ‘kirívóan közösségellenes magatartásnak minősül’ (pl. egy kerékpártározó engedély nélküli kihelyezése). A többség, azaz 15-ből 11 alkotmánybíró, így a testület álláspontja az, hogy a szabálysértési tényállás a jogbiztonságot és az emberi méltóságot, az önkormányzati rendeletekre adott felhatalmazás pedig a jogbiztonságot és a közigazgatás törvény alá rendeltségét sérti.

A döntés jogi érvelésének összefoglalója társblogunkon olvasható, de a lényege röviden az, hogy a szabálysértési tényállásokra is változatlan formában kell alkalmazni a büntetőjoggal szemben támasztott alkotmányossági követelményeket, amelyeknek – minthogy a cél és az indok egyaránt bizonytalan – az életvitelszerű közterületen tartózkodás büntetése egyáltalán nem felel meg. Az AB szerint egyrészt lehetséges indokok (közrendvédelem, a belterületek hajléktalanmentessé tétele, a hajléktalanellátás igénybevételére való kényszerítés) egyike sem lehet alapja alkotmányosan a tilalomnak, másrészt a tényállás nem vétkes magatartást, hanem egy krízishelyzetnek minősülő állapotot büntet, harmadrészt a hajléktalanprobléma kezelésére alkalmatlan, negyedrészt bizonytalan tartalmú. A kirívóan közösségellenes magatartások meghatározására adott felhatalmazás pedig parttalan, önkényes szankcionálást tesz lehetővé, eljárási garanciái hiányoznak, szintén bizonytalan tartalmú, ráadásul a bírságbevétel helyben hagyása miatt  az önkormányzatok oldalán anyagi ösztönző is van az önkényes szankcionálásra.

Az alkotmánybíráskodás (ahogy arra Sólyom László tegnapi cikke rámutat) válaszútnál áll. A ma kisebbsége pedig könnyen a holnap többsége lehet. Így mi most – végre egy komoly jelentőségű, elvi ügy kapcsán – arra koncentrálunk, hogy mi a másik négy alkotmánybíró álláspontja ezekben a kérdésekben. Előre kell bocsássuk, hogy a kép nem valami bíztató.

Annak még örülhetnénk is, hogy Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szívós Mária és Balsai István is azt gondolják, hogy a büntetőjogi alkotmányos garanciákat kellett az ügyben is alkalmazni. Ráadásul Dienes-Oehm alkotmánybíró Pokol Béla által is osztott különvéleményében emellett még azzal is egyetért, hogy a szabálysértési tényállás alaptörvény-ellenes (ha jól számoljuk, akkor ez az első eset, amikor ők is alkotmányellenesnek találnak valamit), bár ők megsemmisítés helyett a jogalkotót kötelezték volna ennek kiküszöbölésére. Az már kicsit furcsa persze, hogy javaslatot is adnak neki a rendezés tartalmára vonatkozóan: ők az új szabályt úgy képzelik el, hogy az önkormányzatoknak arra kellene felhatalmazást kapniuk, hogy a közterületeken  – közrendvédelmi okokból, azaz az emberi életet, egészséget, illetőleg a környezet védelmét, valamint a vagyonbiztonságot veszélyeztető esetekben – meghatározzák azokat a helyeket, ahol jogellenes és tilos a hajléktalankodás. Aki mégis itt tartózkodik, azt elsősorban (ha kell, kényszerintézkedéssel) el kellene távolítani innen, aki viszont ismétlődően és kirívóan közösségellenesen viselkedik a hajléktalanok körül, arra fennmaradhatna a szankcionálás. Ezen a ponton azért meglepődtünk, mert nem gyakori, hogy alkotmánybírák tegyenek javaslatot egy elvi okból alkotmányellenes szabály szűkebb tartalommal való újraírására.

A magyar alkotmányjognak a többségi döntésben is megjelenő hagyományaitól mindazonáltal Szívós Mária Balsai István egyetértését is bíró különvéleménye áll. Eszerint ugyanis súlyosan téves a többségi döntésnek az az „inkább filozófia, mintsem jogi jellegű” megállapítása, hogy a tényállás magát a hajléktalanságot bünteti, és ez a megállapítás olyan, mintha az AB „a szegénységet azonosítaná a lopással”. A különvélemény szerint ugyanis a hajléktalanság és a közterület életvitelszerű lakhatásra történő használata „távolról sem ugyanaz”. Hogyne, mi is ismerünk számos olyan rózsadombi villatulajdonost, aki kifejezetten közrendzavarási szándékkal szokott a Nyugati téri aluljáróban aludni.

Szívós alkotmánybíró asszony szerint a tényállás megállapításának indoka is egyértelműen megállapítható, bár ezt maga nem írja le, viszont  „példálózó jelleggel utal” néhány körülményre, amit az AB szerinte nem vett figyelembe:

„közegészségügy és köztisztaság, fertőző betegségek terjedése; gyalogosok közlekedésének  akadályozása; vendéglátó-és egy szolgáltatóipari egységek forgalmát, illetőleg az idegenforgalmat befolyásoló tényezők; az érintett helyen lakókat érő hang-és szaghatások, illetőleg általában a lakosok nyugalma; kriminalizáció (közismert tény, hogy a hajléktalanok egy adott helyen történő életvitelszerű tartózkodása, a koncentrálódás, vonzza a bűnözők egy adott területre „specializálódott” csoportját)]”

Végül az alkotmánybíró elvei és szilárd jogi meggyőződése szerint

„nem sérti (nem sértheti) az emberi méltóságot egy olyan szabályozás (legyen az akár büntető jellegű szankciókkal fenyegető törvény), amely alkalmas lehet arra, hogy az embert az emberhez méltóbb életkörülményeket lehetővé tevő eszközök igénybevételére rávegye, hovatovább az egészséget, végső soron az életet veszélyeztető életmód felől a mind fizikálisan, mind mentális értelemben egészségesebb lét felé terelje”.

Ennek alapján – amúgy a guberálást tiltó szabálysértés megsemmisítése ellen tiltakozva korábban már kifejtett álláspontjával teljes összhangban – arra jut, hogy az emberi méltóság védelme éppen a tilalom fenntartását igényelné. Van tehát olyan kisebbségi álláspont az alkotmányvédelem legfőbb szervében, amely szerint a társadalom legelesettebbjeit, az élet viszontagságaitól egyébként is sújtott hajléktalanokat egyszerűen büntetéssel rá kell kényszeríteni, hogy emberhez méltóan akarjanak élni, hiszen nyilvánvalóan csak nem akarják fedél alatt, tisztán, méltósággal tengetni napjaikat.

Az alkotmánybírákat azért választja az Országgyűlés, hogy az alapvető morális elveket még a törvényhozási többséggel szemben is érvényesítsék. Amikor egy bíró a megalázottakkal és megszomorítottakkal szemben az elemi emberi szolidaritást is felmondja, elárulja a hivatását és az esküjét, hűtlen lesz ahhoz a közösséghez, amely a legfontosabb morális értékeinek érvényesítésével bízta meg.