Saját szempontjából is remek döntést hozott a Fidesz a regisztráció elengedésével.

A tegnapi nap meglepetése persze nem az Alkotmánybíróságnak a belföldi választók előzetes regisztrációját (és, bár minden híradásban elsikkad, három fontos kampánykorlátozó szabályt) elkaszáló határozata volt.  (A határozat összefoglalója szokás szerint a társblogunkon érhető el.) Az előzmények alapján azt azért nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy megvan a többség az alaptörvény-ellenesség megállapítására. Sőt, az is sejthető volt, hogy a testület pontosan tisztában volt azzal, hogy egy önmagában „csak” az alaptörvény-ellenességet megállapító döntést egy szempillantás alatt felülalkotmányozott volna az Országgyűlés.

Az alkotmányosság védelme érdekében ennél erősebb üzenetre volt szükség, és az AB ezt össze is merte állítani:

1. a magyarországi lakóhellyel rendelkezők esetében a regisztráció szükségtelenül korlátozza a szabad választójog gyakorlását (a kötelező feladat);

2. bejáratott, működő választói névjegyzék mellett az aktív regisztráció bevezetése európai emberi jogi kötelezettségeinkkel ellentétes (hogy ne csak az alkotmányszöveg tartalmán múljon);

3. alkotmányos követelmény, hogy a választási eljárás szabályai a választójog gyakorlását segítsék elő, valamint, hogy állami nyilvántartás alapján minden választójoggal rendelkező személyt automatikusan felvegyenek a választói névjegyzékbe (hogy ne lehessen rejtve visszahozni az intézményt, pl. megszüntetve a központi lakcímnyilvántartást).

Ez egészül ki azzal, hogy ezt megelőző döntésében (az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit vizsgálva) a testület egyértelművé tette, hogy a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek az alkotmánymódosításnak is korlátját képezik, így aztán – mindaddig persze, amíg részesei vagyunk az európai alapjogvédelmi rendszernek, fehérorosz barátaink például nem azok – a két döntésből együtt az is következik, hogy az AB egy alkotmánymódosítást követő regisztrációs szabályra is rásemmisítene. Lehet persze kormányoldalon reménykedni abban, hogy ha majd lassan beül az AB-ba minden jogász a két frakcióból, akkor megváltozik a gyakorlat, de ez a most tavasszal elfogadandó választási eljárási törvényen már nem fog segíteni. A feladványnak tehát az eddigi játékszabályok keretein belül maradva nincs megoldása.

A kormánypártok nyilván napok óta ismerik a döntés pontos tartalmát, úgyhogy volt idejük mérlegelni a következő lépés következményeit. 2010 októberében ugyanebben a helyzetben lépték meg az alkotmánybírósági hatáskör (amúgy sokkal több botrányt, mint közvetlen hasznot hozó) korlátozását: de akkor még friss és üde volt a kétharmados többség, s persze minden más politikai és közjogi szereplőnél látványosan nagyobb a társadalmi támogatás. Ma viszont már kisebb a lendület, több az intő jel, egyben meggyőződésünk, hogy a kormánypártok számára elérhető haszon (ha volt ilyen egyáltalán) is eltörpült a lehetséges veszteségek mellett. Ezek együtt hidegfejű mérlegelés mellett arra kellett, hogy mutassanak, hogy a végzetesen leszűkült úton  kivételesen a Kormány rántsa félre a kormányt. A tegnapi nap meglepetése persze ennek ellenére is az, hogy ezt meg is tette. (Bár az is igaz, hogy a lakcímnyilvántartás megszüntetését is Rogán Antal jelentette be, úgyhogy pezsgőt még ne bontsunk.)

Hálásnak persze nem kell lennünk azért, ha nem kapja meg a kilátásba helyezett pofont a képviseleti demokrácia. Mindenesetre most egy pillanatra úgy néz ki, hogy mindenki jól járt: a kormánypártok megszabadulnak egy nehezen kezelhető ügytől (és mondhatják, hogy önmérsékletet tanúsítottak, még ha valójában nem is erről volt szó), az ellenzék örvend, az alkotmányosság megmarad. Kár, hogy nincs ilyen gyakrabban. Még nagyobb kár, hogy ennyi energia befektetésével akár valami értelmeset is lehetett volna csinálni.