Kövér László a ló túloldalán.

Mindannyiunknak vannak olyan újévi fogadalmai, amelyek valahogy később sohasem valósulnak meg. Például „rendszeresen sportolok majd”, „odafigyelek arra, hogy mit eszem”, „türelmes leszek a tőlem eltérő nézeteket vallókkal”. A Kövér László 2013-as terveit felvázoló karácsony előtti interjúban, majd e héten adott újabb nyilakozatában a felsoroltakat ugyan nem találtuk, de egy nagyon hasonlót igen: igaz, csak 2014-es, a következő ciklussal való bevezetéssel, de előkerült a régi jó háromhetes parlamenti munkarend. A hivatalban lévő házelnök szerint

„a parlamenti képviselők létszámának csökkenése, és ezzel arányosan munkaterhük növekedése indokolja legfőképpen, hogy 2014-től a parlament háromhetes munkarendben ülésezzen”.

Elképzelése szerint a részletes vita helyett főként egy törvény-előkészítő bizottságban zajlana a módosító javaslatok formálása és összegzése, ahol a plenáris ülések vitáinál színvonalasabb, szakszerűbb munkavégzés folyhatna. Ehhez most annyit tett még hozzá, hogy ha az új házszabály ez év tavaszán elkészül, akkor „csupán döntés kérdése, hogy érdemes-e mondjuk szeptembertől ezt a házszabályt próba jelleggel bevezetni, hogy 2014-re, az új parlament felállására annak hibáit kijavítsák”.

Ha már „színvonalasabb, szakszerűbb”, akkor nézzük meg a javaslatot megfogalmazó házelnök Országgyűlésének tényleges gyakorlatát. A legjobb közelmúltbeli példa a keretszámok eltörlésének esete.

1. A miniszterelnök egy szombat délután bemegy beszélgetni az Ötkertbe, 17:52-kor a Facebookra feltöltött videóban bejelenti a keretszámok megszűnését.
2. Hétfőn reggel a Költségvetési bizottság benyújtja a felsőoktatási felvételi rendszer és az intézményi gazdálkodás koncepcionális átalakítását jelentő módosító javaslatát a beszédes című, kivételes sürgős eljárásban tárgyalt „egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról” szóló, tárgyában nem a felsőoktatáshoz kötődő törvényjavaslathoz.
3. Hétfőn 22:44-kor a törvényjavaslatot elfogadják.

Az ötlettől az elfogadásig még két és fél nap sem telt el, ami azért egy kicsivel kevesebb, mint három hét. Pedig ilyen megoldással minden héten többel is találkozhatunk, a kivételes sürgős eljárásban tavaly elfogadott tíz törvényjavaslat esetében pedig az átfutási idő hatnál egy nap, további háromnál három nap volt. Az így átvert javaslatok közt találjuk például a közműadó bevezetését és a játékgépek azonnali betiltását.

A törvényalkotás eljárási garanciái ma annyira puhák, hogy nem is léteznek: ettől persze még lehet a mostani gyakorlat helyett a 2014 utáni színvonalas munka feltételein elmélkedni, de elég furcsán veszi ki magát. Ha most azonnal visszaállnánk az 1998-2002-es ciklusban alkalmazott ülésezési rendre, akkor már annyival beljebb lennénk, hogy nem mindig (hanem csak háromhetenként) lehetne hirtelen felindulásból törvényt hozni. Az elgondolás 2010 utáni ismételt felvetése így szerintünk éppen azért meglepő, mert a törvényalkotás változásának irányával szöges ellentétben áll. Ezt nyilván Kövér László is tudja, hisz hangsúlyozza, hogy a háromhetes munkarend bevezetése ebben a ciklusban annak ellenére sem reális, hogy az új törvényalkotási rendet ő próbajelleggel akár be is vezetné.

A munkarend más parlamenti hatáskörök szempontjából is érdekes. A ritkább plenáris ülések rosszul hatnak a parlament politikai funkciójára és a parlamenti ellenőrzésre is: a javaslat a heti interpellációkat biztosan megszüntetné, de a többi ellenőrzési eszköz megerősítésétől vagy párhuzamos elsorvasztásuktól nagyban függ, hogy a váltás elfogadható, tovább korlátozza a kormányzat ellenőrizhetőségét vagy kifejezetten alkotmányellenes.

De hogyan függ össze a 199 fősre csökkentett képviselői létszám a törvényalkotás hatékonyságával? Az ugyan igaz, hogy a körülbelül feleannyi képviselő összesen körülbelül feleannyit tud dolgozni, ám munkaterhük jelentős része (szavazások jelenlét biztosítása) nem függ az összlétszámtól, más része (pl. a frakción belüli egyeztetés) meg kifejezetten csökken általa. Az ugyan tény, hogy egy-egy szakpolitikushoz több törvény fog tartozni, de nekik akkor is ugyanannyit kell készülniük majd, ha csak a bizottságban vitatkoznak egymással a módosító javaslatokról. Végül a létszámcsökkentés és a munkateher összefüggéseit elég korrekten kezelte, hogy a következő Országgyűlés tagjai már főállású képviselők lehetnek. Nincs tehát átalakítási kényszer, azaz rá lehetne hagyni a saját eljárásrendjének kialakítását a következő Országgyűlésre.

Ugyanakkor nyilvánvalóan van mit javítani a törvényalkotási eljáráson. Többek között (de nem elsősorban) a házelnök által fájlalt felesleges eljárási lépések egyszerűsítésével. A törvényalkotási eljárás legnagyobb baja azonban ma nem a „felesleges szócséplés”. Sokkal inkább az, hogy az erősen formalizált eljárást minden gond nélkül megkerüli a gyakorlat, így számos fontos törvényalkotási döntésről nemhogy feleslegesen nem lehet vitatkozni, hanem egyáltalán sehogyan sem. Ezzel összefüggő, az elfogadott törvényszövegek minőségére is kiható probléma az is, hogy olyan alacsony szintű a szöveg minőségének biztosítása, amit egy komoly könyvkiadónál kiröhögnének. A ma már bármilyen (akár a korábbi vitával egyáltalán nem érintett) tárgyban előterjeszthető zárószavazás előtti módosítók korrekciójára mód sincs, igaz, átolvasásukra is csak néhány óra. A Házszabálytól eltérés, illetve a tavaly decemberben az ehhez szükséges konszenzuskényszer kikerülésére bevezetett kivételes sürgős eljárás esetén pedig órák alatt pörög végig az eljárás, így bármiféle érdemi mérlegelés vagy ellenőrzés eleve kizárt.

Amíg ennek a gyakorlatnak a fenntartására a kormányzás igényt formál, addig nyilvánvalóan nem lesz itt színvonal és szakszerűség, de háromhetenkénti ülésezés sem. Ha pedig a törvényalkotás minősége őszintén aggasztja a házelnököt, akkor hasznosabb volna a folyamatban lévő ciklus statisztikáit és törvényalkotási hibáit vizsgálni, mint a következő ciklusra tervezni. Már csak azért is, mert addig úgysem javul semmit a törvényalkotás színvonala, ameddig a kormányzás kiszámíthatósága szinte teljesen hiányzik: ezt a házat nem a részletes vita szabályainak átalakításától, hanem a kormányzati előkészítés szakmai garanciáinak újrateremtésétől lehet elkezdeni építeni.

(Az illusztráció c2u2 klasszikussá vált grafikájának részlete.)