Ahogy T. S. Eliot szerint a világnak, úgy egy ország alkotmányosságának sem bummal, hanem nyüszítéssel lesz vége. Hogy ez már a vég-e, de legalábbis a vég kezdete-e, azt – minthogy cselekedeteikben szemlátomást a kormánypártok is bizonytalanok – nem próbálnánk meg kitalálni.

Viszont a dolgok állása alapján a nyüszítés lassan teljesen helyénvaló reakcióvá válik azok számára, aki szívük szerint továbbra is nyugati mintájú demokratikus jogállamnak tekintenék hazánkat. A strasbourgi gyakorlat és saját korábbi döntése közé beszorult Alkotmánybíróság – a lehető legnagyobb törvényalkotói mozgásteret meghagyó – önkényuralmi jelképes döntése lassan IMF-szintű főgonosszá emeli a testületet a kormányzati megszólalásokban, éppen csak a plakátkampány hiányzik még a hivatalban lévő alkotmánybírák és a velük összehajló Sólyom László ellen. A tegnapi – nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalásaink által persze szintén determinált – egyházügyi döntésre adott kormányzati reakció pedig addig is elmegy, hogy a területért felelős helyettes államtitkár az Alaptörvényt sértő egyházi elismerési  szabályok megsemmisítése  „a lelkiismereti és vallásszabadság érdekében végzett kormányzati munka eredményességét jelzi”. Persze, pont annyira, mint amennyire a halálbüntetés megsemmisítése számított az élet védelemében tett állami erőfeszítések elismerésének.

A fő front, amire figyelnünk kell, azonban még így is az Alaptörvény eközben zavartalanul zajló felülvizsgálata, amely a módosító indítványoknál jár a héten. Ángyán József korán benyújtott, majd gyorsan visszavont, a mezőgazdasági üzemszervezés sarkalatos törvényi szabályozását megszüntető módosító javaslatán kívül a kormánypártok természetesen ismét érdemi újdonságokkal szolgáltak.

1. Mégsem az lesz, hogy nem kell figyelembe venni a 2012 előtti AB határozatokat, hanem inkább hatályon kívül helyezi őket az alkotmányozó. Bár ez a jó humorral megírt indokolás szerint „nem korlátozza, hanem éppen ellenkezőleg, kiszélesíti teszi az Alkotmánybíróság szabadságát az Alaptörvény értelmezése tekintetében”, annyival talán még rontani tud a helyzeten, hogy a normatan dogmatikájába is rúg egy nagyot. (Az egyedi döntéseknek nincs időbeli hatálya, így azokat hatályon kívül sem lehet helyezni.) Kíváncsian várjuk, hogy ez hova fejlődhet még, elrendeli-e egy zárómódosító az Alkotmánybírósági Határozatok 2012 korábbi évfolyamainak nyilvános elégetését és a határozatok törlését a kereskedelmi forgalomban kapható jogszabálytárakból.

2. Ugyanebben a módosítóban az Alkotmányügyi bizottság felismerte viszont, hogy semmi szükség a legfőbb ügyésznek is megadni az eljáró bíróság kiválasztásának jogát, ha ezt az OBH amúgy minden gond nélkül maga is el tudja végezni, ráadásul az előbbihez amúgy sem születtek meg a törvényi szabályok. Pozitív elmozdulásnak azonban csak ez, valamint az tekinthető, hogy az Átmeneti rendelkezések – továbbra is teljesen felesleges – Alaptörvénybe lapátolására is találtak egy valamivel inkább vállalható kodifikációs megoldást az előkészítők.

3. Lázár János kapcsolódó módosító javaslata a választási eljárásról szóló törvénynek a köztársasági elnök által megvétózott, majd az AB által alkotmányellenessé nyilvánított, a politikai hirdetések korlátozására vonatkozó szabályait önti immár egy az egyben az Alaptörvénybe, a változatosság kedvéért ezzel az AB mellett Áder Jánosból is hülyét csinálva. A hirdetések korlátozása persze csak a médiaszolgáltatásokra vonatkozna, azaz – ahogy a választási eljárási törvénynél – ismét kimaradna a korlátozásokból és az egyenlő feltételekből a közterületi reklámpiac. Ugyanakkor csodálkoznánk, hogyha ez lenne a végleges szöveg, mivel nem sikerült túl jól: a második mondatnál kicsit elveszthette a fonalat az előterjesztő, mivel annak jelenlegi szövege a közszolgálati médián kívül minden más felületen kizárná kampányidőszakban a politikai reklámok közzétételét.

4. Az eddig benyújtott kormánypárti javaslatok sora egy tartalminak tűnő kompromisszummal zárul: a mozgáskorlátozottak érdekképviseletének hangos tiltakozására a pénzbeli támogatás kötelezettségét megalapozó szabály esetében nem a rokkantak helyébe, hanem a rokkantak mellé kerülnek a felsorolásba a fogyatékosok. Szerintünk – tekintve, hogy maga az AB a fogyatékosfogalmat igen tágan értelmezte, ráadásul tavalyi, a memóriatörlést megúszó határozatában – valós szűkítést az eredeti javaslat sem jelentett a rokkantak számára, de bölcs döntés a kétharmad részéről, hogy ezen nem vitatkozik, hanem az érdek-képviseleti kérésnek megfelelő tartalommal átvezeti. Kár, hogy ez a típusú bölcsesség és önmérséklet oly ritka vendég a permanens alkotmányozásban.

Sajnos abból, hogy aligha lesz katarktikus lezárás a folyamat végén, még nem következik, hogy nem jön bármikor – például két hét múlva, a zárószavazás előtti módosító javaslatoknál vagy a következő alaptörvény-módosításban – valami újabb őrület. A kormányzás irányának meghatározásakor az alkotmányossági szempontok már nagyon régen és végérvényesen beragadtak a puha, általában nem is vizsgált korlátok közé.