Nagy tömegek szűk keresztmetszeten történő átengedésekor szükségszerűen torlódás keletkezik

Men_no_shoes_ladies_free_beer_sign

Sebestyén Balázs és Schobert Norbert után mi is megpróbálkozunk a Teczár-Doboz EBH-döntés elemzésével. Kicsit izgulunk is a nyomdokaikba lépni.

Az említett urakkal ellentétben nekünk ehhez sajnos szükségünk volt az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatának szövegére   is, amit némi huzavona után múlt héten kaptunk meg (de ezután a hatóság a honlapján is közzétette).  Tény, hogy az ügy társadalmi jelentősége önmagában véve elhanyagolható, bár a Ladies Night-szabályok jogi megítélése Amerikában és Nyugat-Európában is nagy vitákat keltett. (Aki szereti az ilyen vitákat, annak ajánljuk például egy jogi túlszabályozás ellenes blogger és a felpereseket képviselő férfijogi aktivista ügyvéd kommentelő 2007-es ütésváltását a kaliforniai legfelsőbb bíróságnak a nők ingyenes belépését tiltó határozata kapcsán.) Ennek ellenére azt mindenképpen érdemes megkérdezni, hogy a törvényt vagy a hatóság munkáját érheti-e kritika az ügyben? Ez már csak azért is aktuális, mert a Doboz éppen – amúgy marketingszempontból abszolút érthető, profi – Facebook-kampányban polgári engedetlenkedik a jogerős, végrehajtható döntés ellen.

A határozat alapján az biztosnak látszik, hogy az EBH nem hibázott az ügy megítélésekor. Diszkriminációs ügyekben ugyanis a bizonyítási terhet (azaz annak a jogi kockázatát, hogy valamit nem sikerül feltárni az ügyben) a törvény megosztja a felek közt: Teczár Szilárdnak azt kellett valószínűsítenie, hogy férfiként hátrány érte. Erre a hatóság nem mondhatott mást, mint hogy igen, hiszen akinek többe kerül egy szolgáltatás, mint másoknak, azt hátrány éri. (Ha azt mondta volna, hogy valójában az, hogy Teczárnak le kellett fogyasztania ezer forintot azon a nyári estén, a barátnőinek meg nem, nem valós hátrány, akkor ebből következett volna az is, hogy ugyanez a különbségtétel belefér mondjuk a mozgáskorlátozottakkal szemben is – csak hogy egységesebb társadalmi megítélésű példát hozzunk.)

Ezzel szemben a Doboznak kellett volna bizonyítani, hogy nem sértette meg az antidiszkriminációs követelményt, leginkább azzal, hogy megpróbál igazolni egy, a különbségtételt megalapozó komolyan vehető indokot. Nem próbálta meg: tényleg annyi az érdemi érvelés, hogy  korábban

“a bejáratnál történő sorban állás során egyes férfiak – fizikai erejüket kihasználva -, a mielőbbi bejutás érdekében tolakodtak, a nőket hátrébb tolták, akik így lényegesen később jutottak be a szórakozóhelyre, ezen kívül a férfiak nyomdafestéket nem tűrő hangon beszéltek a nőkkel, ha azok szóvá tették a tolakodást”.

Emellett annyit rögzít még az eljárás alá vont érveléséből a határozat, hogy az, hogy italkupon vásárlása nélkül léphettek be a nők, Európában és az USÁ-ban elfogadott üzletpolitika, emellett pozitív intézkedés az őket alkati sajátosságuk (kisebb fizikai erő) ért hátrányok kiküszöbölésére. 

Fogalmazzunk úgy, hogy a Doboz nem sokat segített az EBH-nak abban, hogy az ne meszelje el a nők ingyenes belépőjét. Erre ugyanis nem nagyon mondhattak mást, minthogy a sorban állók közötti, darwini képekkel leírt küzdelem bullshit, annak nyilván semmi köze a Doboz árpolitikájához. Eközben, mintegy melléktermékként azért a versenypiacnak olyan mély összefüggéseire sikerült rávilágítania a hatóságnak, amire csak a közigazgatás képes: 

“Nagy tömegek szűk keresztmetszeten történő átengedésekor szükségszerűen torlódás keletkezik, számos esetben tapasztalható hosszabb sorban állás különböző szolgáltatások igénybevételekor. A szolgáltatáshoz az azt igénybe vevők nyilvánvalóan mielőbb hozzá szeretnének jutni, tekintet nélkül a nemükre, ritka az olyan szolgáltatás, amelynél a hosszú ideig tartó sorban állást senki sem nehezményezi.” “A bejáratnál előforduló torlódást ugyanis logikusan a bejutás sebességének növelésével lehet csökkenteni.”

A bár tehát – ha nem is örül az előbbi jótanácsnak – az EBH-t nem okolhatja. de az Országgyűlést sem nagyon lenne miért. A területet ugyanis a közösségi jog olyan részletesen szabályozza, hogy az nem hagy érdemi hazai mozgásteret: a  nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2004/113/EK tanácsi irányelv 4. cikk (5) bekezdése szerint

az irányelv nem zárja ki az eltérő bánásmód alkalmazását, ha törvényes cél objektíve igazolja az áruk és szolgáltatások tekintetében kizárólag vagy elsősorban az egyik nem tagjainak történő nyújtást, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelőek és szükségesek”.

Ez azt jelenti, hogy ami belefér ebbe a kivételbe, az nem tiltott diszkrimináció, minden más viszont az. Azaz legalább annyit kellene megpróbálnia egy, a különböző nemű vendégeknek eltérő díjakat felszámoló szórakozóhelynek bizonyítania, hogy szolgáltatását valamely törvényes célból elsősorban a nőknek akarja biztosítani. Az intézkedés valódi célja (pl. az, hogy így biztosítható a mindkét nembeli vendégek számára kedvező, ezzel persze a vállalkozás bevételét is maximalizáló férfi-nő arány) koránt sem biztos persze, hogy törvényes cél lesz, de legalább el lehetne kezdeni róla vitatkozni. A sorban állásos sztoriról viszont tényleg nem lehetett.

A történet nagy nyertese eddig kétségtelenül a szórakozóhely: ekkora médiafelületet kevesen kapnak ingyen, ha meg kapnak, akkor az elmesélt történetben a vállalkozás biztosan sokkal negatívabban tűnik fel. Ugyanakkor hiába várható el egy megkülönböztető árazást alkalmazó, százmilliós éves árbevételű cégtől, hogy képes legyen megvédeni, amit kitalált, ha még a hatósági határozatnak is el kell ismernie, hogy a kérdés megítélése európai szinten sem egységes. Nem kell ahhoz Coase-t olvasnunk, elég helyette az elmúlt pár év gazdasági törvényhozását felidéznünk, hogy tudjuk: annál rosszabb nem nagyon van, mint amikor nem lehet tudni, hogy mi a jogi követelmény egy olyan kérdésben, amin komoly befektetések, milliós bevételek  múlnak.

Márpedig itt erről van szó, így ezen a kérdésen barátságosan elzakatol majd a magyar jogalkalmazás még egy ideig, pedig a helyzet kulcsa, azaz annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolása, hogy pontosan milyen esetben és milyen kedvezményt lehet akkor adni szórakozóhelyeken a nőknek, az uniós intézmények, leginkább is az Európai Bíróság kezében lenne. Csakhogy mióta a teljes életbiztosítási piacot sikerült átalakítania egy korábbi döntésével, azóta feltűnően hiányoznak a férfi-nő szolgáltatási diszkriminációs irányelvhez kapcsolódó elvi ügyek.

Nekünk ezért kifejezetten szimpatikus, ha valaki egy ilyen ügyet végigvisz, márpedig különböző szempontok alapján sok mindenért lehet ugyan kritizálni az ügy két szereplőjét, de azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy elszántak. Furcsán fog hangzani, de ha az ügy kapcsán kiderül majd valamikor (akár az Európai Bíróságon, hogyha egy magyar bíró feltolja oda az ügyet előzetes döntésre), hogy mik a pontos határai a nőknek adott kereskedelmi kedvezményeknek, akkor Teczár Szilárdnak is hálásak lehetnek a szórakozóhelyek, és a Doboznak is hálásak lehetnek a nőjogi aktivisták.