A meredek törvényalkotási hibák még meredekebb kezeléséről szóló sorozatunk mai darabjában a tegnapi és a tegnapelőtti első (mert kettő volt) Magyar Közlöny intertextuális összefüggései között teszünk felkavaró utazást. Aki nem szereti az időgépes sci-fiket, az meg se próbálja velünk végigkövetni, hogy mi köze a bizalmi vagyonkezelőkről szóló törvény elbaltázott hatálybaléptető rendelkezésének a jogszabály-szerkesztési miniszteri rendelet tegnap este hétkor (!) hatályba lépett módosításához.

A most záruló parlamenti ciklus utolsó törvényei közé – nyilvánvalóan rendszerhiba, alapvető minőségbiztosítási hiányosságok miatt – keveredett, a kívánt eredményt is veszélyeztető hibák között láttunk már olyat, amit példátlan jogalkotási húzással sikerült javítani. Az azóta 2014. évi XII. törvényként kihirdetett MMA-törvényes javítópakk viszont így utólag kifejezetten elegáns megoldásnak tűnik, ha már megismertük a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény alább tárgyalt történetét.

A sztorit az egyszerűség kedvéért ott érdemes elkezdeni, hogy a magyar jogszabályok legfontosabb részei közé tartoznak a hatálybaléptető rendelkezések. Ezekből derül ugyanis ki, hogy az elfogadott új szabályozás alkalmazására mikortól kerülhet sor. A magyar jogalkotás hagyományai és a hazai jogszabály-szerkesztési szabályok szerint a hatálybaléptető rendelkezések (külön-külön vagy egyben) megmondják a jogszabály egészéről és minden más rendelkezéséről, hogy azok mikor lépnek hatályba. Hogy ők maguk mikor lépnek hatályba, az közjogászok számára érdekes vita három sör után, de mindenki más számára körülbelül annyira élvezetes, mintha fogászok vitatkoznának a foggyökér eltávolításának helyes módjáról. Ami ebből igazán lényeges, az annyi, hogy bár a hatálybalétető rendelkezésnek sosincs külön hatálybaléptető rendelkezése, de ennek ellenére senki sem gondolta soha, hogy azok ne fejtenék ki a kívánt hatást. (Éppen ezért a saját magunk által kreált tyúk-tojás problémát szerintünk a legegyszerűbben úgy lehet megoldani, ha azt vesszük alapul, hogy a hatálybaléptető rendelkezés mindig a jogszabály egészével együtt lép hatályba.) Ebből a kérdésből azonban gyakorlati probléma aligha lehet – gondoltuk eddig.

Ekkor azonban jött a bizalmi vagyonkezelői törvény, aminek elcsúszott a számozás a hatálybaléptető rendelkezésében, ezért aztán mégiscsak lett hatálybaléptetője a hatálybaléptetőnek, ráadásul március 15-i:

A hiba hátteréről annyit érdemes megjegyezni, hogy már a benyújtott szöveg is hibás volt (igaz, akkor még március 14-én lépett hatályba az egész törvény, és belőle az 1-69. § március 15-én), azonban az Alkotmányügyi bizottságnak két más tárgyú módosítást behozó módosítójának eredményeként teljesen átszerkesztették a hatálybaléptetőt, hogy ami újonnan került be, az azonnal hatályba léphessen. Ez tényleg komplex feladat volt, de annyira azért nem, hogy sem maga a módosító, sem  a KIM zárómódosítója ne tudja normálisan elvégezni – mégis ez lett a vége. A dolgokat megkavaró, menet közben berakott módosítások közül amúgy az egyik – az 53. § (3) bekezdés b) pontja – a végrehajtói kamara panaszkezelésére vonatkozó miniszteri rendeleti felhatalmazás megteremtése volt. A másik, az Alkotmányügyi bizottság hivatkozott módosítójával a törvénybe került módosítás (53. §) az útdíjtörvént érintette, és már komolyabbnak tűnt. Ebben ugyanis a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. felvett kölcsöneire korábban törvényben vállalt állami kezességet módosították úgy, hogy az ne a használati díj, hanem az útdíj fizetését szolgáló kölcsönökre vonatkozzon.

Miután a fenti szöveggel kijött a törvény hétfőn a Közlönyben, tényleg volt valamennyi bizonytalanság abban, hogy most akkor mi mikor lépett hatályba. Biztosan mi nem vagyunk elég igényesek, de azért ezt az ellentmondást nem gondolnánk olyannak, amit ne lehetne értelmezéssel tisztázni. A jogalkotói akarat ugyanis a hiba ellenére is egyértelmű. Az 1/2004. (V. 4.) MNB rendeletnek például annak idején kimaradt a hatálybaléptető rendelkezése, de mivel kiderült belőle, hogy a kamatot mikortól kell alkalmazni, ez különösebb gondot nem okozott.  

Úgy látszik azonban, hogy mégis kezelhetetlenné vált a bizonytalanság, amit Navracsics Tibor rendszerető emberként nem tűrhetett, így a civilizáció védelmében elkeseredett lépésre szánta el magát. Tegnap délután (azaz a törvény hatálybalépésének napján) ugyanis úgy módosította a jogszabály-szerkesztésről szóló miniszteri rendeletet, hogy abba beleírta a következő két mondatot:

„A jogszabály tervezetében a hatályba léptető rendelkezés hatálybalépését nem lehet önállóan meghatározni. Az ilyen jogszabályi rendelkezésnek a hatályba léptető rendelkezés hatálybalépését meghatározó részében történő végrehajtását a jogszabály egészének hatálybalépését meghatározó rendelkezés kizárja.”

A második mondat lényegében annyit jelent, hogy ha a fenti hibát elkövetik a (3) bekezdésben, akkor is az (1) bekezdés szövege a nyerő. Tartalmilag a megoldás iránya jó, csak az a baj, hogy ezt a kérdést a jogalkotási törvényben lehetne csak rendezni. Az azonban még így is csak a kisebbik hiba a történetben, hogy a rendelkezés kílóg a jogszabály-szerkesztési szabályok közül. Az igazán szép húzás ugyanis az volt, hogy magát a rendelet módosítását meg így sikerült hatályba léptetni:

Ez meg ugye olyan visszaható hatály, mint a huzat: ha a KIM-et nem kényszeríti valami rá, hogy megírja, hanem csak véleményeznie kell, akkor kirakták volna a falra és bekeretezik. Nemcsak azt írja elő utólag a miniszter, hogy a korábban kihirdetett jogszabályokat hogyan kellett volna szerkeszteni (ez viccesnek, bár kicsit haszontalannak tűnik), de még formálisan se sikerült megúszni a visszahatást. Hiszen a törvény kedd hajnaltól hatályban van, amihez az este 7 előtti kihirdetés eső után köpönyeg. Nehéz erre bármit mondani: a jogszabály-szerkesztési rendeletnek nem tartalmaznia kellene a hasonló kodifikációs megoldásokat, hanem megelőznie azokat. Értjük mi, hogy ezt fontos volt valahogy javítani (vagy csinálni valamit, amire rá lehet mutatni, hogy tessék, kijavítottuk), de ha az ügy utólag megért ekkora figyelmet, akkor a törvényszöveget is sikerülhetett volna ellenőrizni.

Ceterum censeo: a kormányzati jogalkotás mennyiségileg már nagyon jó, úgyhogy lassan tényleg érdemes lenne rágyúrni arra, hogy elfogadás előtt olvassa is el valaki a szövegeket.