A miniszterelnök szerint nincs jelentősége annak, hogy a még a külképviseleti szavazatokon múló egyéni körzetek eredménye alapján meglesz-e az újabb kétharmad vagy sem. Szerintünk csak egy szűk körben fontos a kérdés, de hogy van neki jelentősége, az biztos.

Nagy győzelem közel sem általános támogatással 

Sok minden hosszú időre eldőlt tegnap a kormánypártok meggyőző választási sikerével, amely a választási rendszer egyoldalú átalakítása és a kormánypártokat segítő sok kisebb-nagyobb trükk ellenére is egyértelmű győzelem volt. Hiába ez 1998 óta a Fidesz-KDNP legrosszabb listás eredménye, hiába a 2010 óta bekövetkezett félmilliós szavazatvesztés, ha ez a szavazatarány ilyen szavazatmegoszlás mellett a tisztán arányos rendszerek kivételével bárhol kormánytöbbséget hozott volna. Persze a nyomasztó kormánypárti mandátumfölény már egyértelműen az új választási rendszer többségi elemeinek, köztük az egyéniben győztes pártnak adott töredékszavazatoknak köszönhető. (A kormányzás tényleges társadalmi elfogadottsága éppen ezért messze nem olyan széles, mint ahogy azt a kormánypártok láttatni szeretnék: 1990 óta most először  fordul elő, hogy az összes választó kevesebb, mint 28%-ának listás támogatásával, a valamelyik ellenzéki pártot támogató szavazók jelentős – 56:44 arányú – többsége mellett alakulhat meg a választások után egy kormány. Még a megválasztásának évében összeomló társadalmi támogatottságú 2006-os Gyurcsány-kormányt is az összes választó egyharmadának és az összes pártszavazó felének listás támogatásával rendelkező pártok alakították.)

A közjogi teljhatalom határán

Akárkire is szavaztunk vasárnap, azon ebben a helyzetben nehéz izgulni, hogy  a két kormánypártnak a külképviseleti szavazatokat fogadó szavazókörök eredményének feldolgozása után meglesz-e megint az alkotmányozó többsége. Orbán Viktor ugyan nem indokolta, hogy miért nem érdekli, hogy megvan-e a kétharmad (az ilyenek azért őt amúgy szokták érdekelni), ezért forduljunk Török Gábor politológushoz, aki azzal érvelt, hogy a fegyelmezett kormánypárti többség kevéssel kétharmad alatti mandátumaránnyal is képes egymaga eldönteni a kétharmados szavazásokat.

Török Gábornak igaza van – a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatával hozott, azaz az úgynevezett kiskétharmados döntések esetében. Nem volt még olyan ellenzék a rendszerváltás óta, amelyik a kormánypárti képviselőkkel versenyre tudott volna kelni szavazási részvételben, és nem valószínű, hogy éppen ez lenne majd az első. Ezért ha Kunhalmi Ágnes mégis behúzza a XVIII. kerületet, így a fideszes kétharmadból fideszes majdnem-kétharmad lesz, akkor is nyugodtan pörörghetnek tovább az eddig megszokott tempóban a kiskétharmadot igénylő sarkalatos törvények, házszabálymódosítások vagy kivételes sürgős törvényalkotási eljárások.

Az Alaptörvény azonban több olyan, meglehetősen fontos döntést ismer, amelyhez az összes képviselő kétharmadának szavazata, azaz „nagykétharmad” szükséges. Ilyen az alaptörvény-módosítás elfogadása, ilyen az uniós alapító szerződések vagy azok módosításainak elfogadása, de ilyen több közjogi tisztségviselő megválasztása is, amelyek közül a ciklusban az ombudsmanok és mindenek előtt az alkotmánybírák választása lehet fontos. Itt nincs szerepe annak, hogy az ellenzéki képviselők részt vesznek-e a szavazásban, a 133 szavazatnak az érvényes döntéshez mindenképpen meg kell lennie.

Az alkotmány módosításának képessége pedig éppen az a közjogi teljhatalom, amiben a Fidesz eddig tobzódott: ez dönti például el, hogy van-e ténylegesen alkotmánybíráskodás. Egyebek közt a kiskétharmad maga is alkotmányossági mérlegelés tárgya, hiszen az AB fogja megmondani, hogy kellett-e kétharmad az adott módosításhoz. Az pedig, hogy az alkotmánybírák megválasztásához nagykétharmad kell, azért teszi fontossá a 133. képviselőt, mert négy új alkotmánybírót, köztük új AB-elnököt kell választani hamarosan. Balogh, Bragyova, Kovács és Paczolay távoznak majd a testületből, ami  a szoros döntések szempontjából mindenképp új helyzetet teremt.

Hiába fontos azonban az összes képviselő kétharmada, mégis lehet persze mondani, hogy egy-egy képviselőt biztosan tud majd szerezni az ellenzékből ilyen esetekre a Fidesz, de négy év után mégis ez lenne az első olyan eset, amikor a parlamenti ellenzék bármelyik képviselője legalább formálisan alkuhelyzetbe kerül a kormánypártokkal. 

Figyelembe véve, hogy a kormányprogram alkotmányossági kérdéseket érintő része is úgy hangzik, hogy „folytatjuk”, mi az esetleges 133. kormánypárti képviselő jelentőségét egy végigalkotmányozott ciklus után azért nem becsülnénk le.

 (A kép Todd Wiseman grafikája, amit a Texas Tribune online kiadásában találtunk.)