Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Kötőjellel kell-e írni Szijjártó Pétert?

A szombati beiktatási buli hivatalos kormánylistát ugyan nem hozott (ami el is döntötte azt a kérdést, hogy Orbán Viktor harmadik kormányát ünnepeltük-e vagy őt magát), viszont a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat benyújtásával legalább már nem lehet azt mondani, hogy még meg se indult volna a kormányzati szervezet átalakítása. Egy felsorolás sok izgalmat persze nem tartogat, de több érdekességet igen: az előkészítők változatos sikerű küzdelmet folytattak a józan ésszel és a magyar helyesírással.

Kezdjük elismeréssel: ez az első olyan felsorolási törvényjavaslat, amely nem tartalmaz jogutódlási szabályokat, azaz nem mondja meg, hogy milyen feladat honnan és hová vándorol. Akár elvi, akár a döntések elhúzódásából fakadó gyakorlati megfontolás van a háttérben, ezt kifejezetten jónak tartjuk. 2006 óta ugyanis – inkább többé, mint kevésbé következetesen – az egyes feladatokat úgyis mindig kormányrendeletben kapták a miniszterek. Így aztán az azóta eltelt nyolc évben csak a korábbi megoldás maradékaként – biztos, ami biztos – szerepeltek törvényben és kormányrendeletben egymással párhuzamosan jogutódlási szabályok. (Más kérdés, hogy az igazán tiszta, a kormányzati szervezetalakításért való teljes kormányzati felelősséget tükröző megoldást a kormánypártok elmulasztották megteremteni az Alaptörvény megalkotásakor. A minisztériumok felsorolását törvénybe utaló, amúgy az Alkotmány pártállami korszakában, bő negyven éve írt szabály átvétele ugyanis szerintünk teljesen felesleges volt: az ellenzék természetesen mondhat véleményt a kormányzati struktúráról, de annak létrehozásának felelősségében törvényalkotóként nem kellene osztoznia.)

A minisztériumok listája a csúcsminisztériumi rendszer változatlan formában való fenntartását vetíti előre, az összefogottabb működés iránti igényt viszont egyértelműen jelzi Lázár János Miniszterelnökségének térnyerése, ami egyben az igazságügyi és a kancellériai funkciók 2010-es összevonásának elvetését is jelenti. A kormányzás politikai és igazgatási koordinációját újraegyesítő Miniszterelnökséghez mindenesetre aligha méltó az a formai bűvészkedés, amit a törvényjavaslat e tárgyban előad: “Magyarország minisztériumai a Miniszterelnökség mint elsősorban a kormányzati koordinációt ellátó minisztérium és a szakpolitikai feladatokat ellátó minisztériumok”. Nem világos, hogy miért kell létrehozni a magyar közjogtörténet első olyan minisztériumát, amit nem minisztériumnak hívnak, csak azért, hogy Lázár János miniszter legyen. Ehhez ugyanis – ha a prezentációs szempontokat félretesszük, akkor – elég lenne a Miniszterelnökség feladatait és jogállását amúgy ennél jóval részletesebben meghatározó, a központi államigazgatási szervekről szóló törvény módosítása.

Még a nem minisztérium minisztériumnál is fogósabb nevezéktani problémába ütköztek azonban az előkészítők akkor, amikor a hírek szerint előbb Navracsics Tibornak és Szíjjártó Péternek, hosszabb távon pedig inkább az utóbbinak szánt Külgazdasági és Külügyminisztérium elnevezéséről döntöttek.

Az aránytévesztés az eddig Szijjártó Péter által vitt terület irányába szembeötlő. A gazdasági diplomácia és a külkereskedelem-politika (ami persze valójában nem “külgazdaság”, más országok gazdaságáért ugyanis magyar miniszter nem felel) Batthyány Kázmér külügyminisztersége, azaz az első magyar felelős külügyminisztérium másfél évszázaddal ezelőtti létrehozása óta sokszor volt a külügynél: a rendszerváltás után is felelt már érte a külügymiszteren kívül tárca nélküli miniszter és a gazdasági miniszter is, sőt a legutóbbi időkben a kancellárián ülő Szijjártó is. Nem véletlen azonban, hogy eddig senkinek se jutott eszébe ráírni a Bem téren a cégérre ezt, hiszen – minthogy itt is külkapcsolatokról van szó – simán belefér abba, hogy “külügy”.

Ráadásul úgy tűnik, hogy nem csak a külgazdaság szó lefordításának nehézségei (angolul amúgy a hivatalos államtitkári megnevezésben is “external economic relations” szerepel, ami hát nem pont ugyanaz)  miatt sikerül a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma esetét megismételve értelmetlen nevet találni a tárcának. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nevet ugyanis mi – minthogy az egy összetett szó és egy jelzős szerkezet nehezen kezelhető kombinációja – leginkább messziről elkerülnénk, akár annak árán is, hogy Külügyi és Külgazdasági Minisztérium. Ha viszont mindenképpen le kell írni az eredeti nevet, akkor a külgazdasági végére – ugyanúgy, mint a “polgári- és büntetőjog” esetében – kitennénk az azonos utótagra utaló kötőjelet. Ahogy ugyanis most szerepel a javaslatban az elnevezés, úgy biztosan nem azt jelenti, mint ami a szándék volt. (update: Mi kitennénk a kötőjelet, de a nálunk a Magyar Helyesírás Szabályaiban nem rendezett helyesírási kérdésekben jóval komolyabb respekttel rendelkező donB az alábbi komment tanulsága szerint nem.)

Persze ezek tartalmi dolgokat egyáltalán nem befolyásoló formai szépséghibák. A kormányzaton belüli hatalmi viszonyok szempontjából viszont tanulságos lehet, hogy kiket kellett törvényben rögzíteni még akkor is, hogyha ezt csak nagyon bénán lehetett megoldani.

(A fenti, a kormany.hu-n közzétett képen Szijjártó Péter természetesen még nem minisztériumot nevez át, hanem a nigériai magyar követséget nyitja újra.)

Megosztás