A 444.hu tegnapi cikkében egy meg nem nevezett, de a történet alapján sokak számára azonosítható tanár nyolcvanas évek végi, kamasz tanítványaival folytatott szexuális visszaéléseinek áldozatai szólalnak meg. Magyari Péter megrázó, minden felületen számos hozzászólást kiváltó írásával kapcsolatban visszatérő kritikai észrevétel, hogy a szerzőnek inkább a rendőrséghez kellett volna fordulnia. Pedig kevés dolog annyira egyértelmű a történetben, minthogy ennek a bő évtizede bekövetkezett elévülés miatt eleve nem lett volna sok értelme.

(A képen a Magyari-cikk TBG által készített eredeti illusztrációjának részlete látható.)

Ezek biztosan bűncselekmények

A beleegyezési korhatár Magyarországon 14 év, azaz ma – a 18. éves korig büntetendő gyermekprostitúció kivételével – a 14. életévet betöltött személlyel folytatott konszenzuális szexuális kapcsolat általában nem bűncselekmény. Azonban a tanár-diák viszony hierarchikus jellege a szabad beleegyezést lényegében kizárja, sőt, szélső esetben azt is eredményezheti, hogy a felnőtt kényszeríti az áldozatot a szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére. Ebben az esetben viszont már erőszakos szexuális bűncselekményért (az új Btk.-ban a szexuális erőszak nevű bűncselekményért) felel az elkövető, annak is az 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető minősített esetéért. Azonban még ha erre nem is került sor, a tanár tette mindenképpen megvalósítja a kiskorú veszélyeztetésének egytől öt éves szabadságvesztéssel büntetendő bűntettét, hiszen az elkövető a kiskorú nevelésére köteles személyként kötelezettségét súlyosan megszegve a gyermek fejlődését veszélyeztette.

Azaz hiába a viszonylag alacsony magyar beleegyezési korhatár, illetve hiába szűntek meg a kifejezetten a kiskorúakat védő szexuális bűncselekmények, amit a történetben a tanár elkövetett, az természetesen ma is bűncselekmény lenne, mint ahogy – részben más tényállások keretei közt – az elkövetéskor is az volt.

Valószínűleg minden elévült

Ugyanakkor még a legsúlyosabb szóba jöhető cselekményekkel számolva is régen – feltéve, hogy a cikkben szereplő kronológia helytálló és teljes, akkor úgy tizenöt évvel ezelőtt (az elévülés a büntetési tétel felső határához igazodik) – letelt már az elévülési idő, azaz az elkövetett bűncselekményekért büntetést kiszabni már nem lehet. Ennek fő oka természetesen az, hogy a büntetőjogi felelősségrevonáshoz szükséges bizonysági fokot évtizedes ügyekben csak kivételes esetekben lehet elérni: a tanúk már nem lelhetőek fel vagy nem emlékeznek, a tárgyi bizonyítékok rég elenyésztek. Ezért aztán a legsúlyosabb élet elleni bűncselekmények kivételével egy idő után minden, a korábbiakban napvilágra nem került bűncselekmény üldözésével felhagy az állam.

Ha ma követnének el egy hasonló cselekményt, akkor az elévülés egyébként – az új Btk. egyik fontos újításaként – már csak az áldozat 18. életévének betöltésekor kezdődne. Az események után negyedszázaddal azonban még így sem indulhat majd eljárás.

Az államok döntő többségében a szexuális bűncselekmények egyébként ugyanúgy, gyakran még korábban elévülnek, mint nálunk, így ahol a hasonló ügyekkel kapcsolatos hallgatás már régen megtört, ott a közéleti vitákban természetesen felmerült a büntethetőség utólagos visszaállítása, Ezt azonban  a visszaható hatályú jogalkotás abszolút tilalma miatt bizonyosan nem lehet megoldani. (2003-ban a Stogner v. Kalifornia ügyben a visszaható hatállyal az európai felfogásnál sokkal türelmesebb amerikai Legfelsőbb Bíróság is alkotmányellenesnek mondta ki az utólagos büntethetővé tételt.)

Persze nem csak büntetőjog van a világon. Az akkor még legfelsőbb bíróságként eljáró brit Lordok Háza 2008-ban a polgári jogi elévülési szabályok értelmezésével teremtett – szintén utólagosan, ráadásul saját korábbi gyakorlatát felülbírálva – polgári jogi felelősséget az évtizedes molesztálási ügyekért. Az itt összefoglalt (és a brit közvéleményt felkavaró Jimmy Savile-ügyre amúgy az elkövető halála ellenére részben választ adó) döntés lényege, hogy mivel a szexuális zaklatás miatti hátrányok gyakran évekkel, évtizedekkel később jelentkeznek az áldozatoknál, így a rendes (náluk itt hatéves) elévülés helyett a bíróság egyedi mérlegelés alapján a sértettre kedvezőb szabályt is alkalmazhat a kártérítési perekben. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Nagy-Britannia az egyetlen európai ország, ahol a szexuális bűncselekmények nem évülnek el, ami okoz is le nem küzdhető eljárási nehézségeket, és természetesen a kártérítés megnyílása motiváció lehet alaptalan vádakra is.

Nem lehet nem bolygatni

Ahhoz, hogy a gyerekmolesztálási ügyekre fény derüljön, éppen a társadalom és a szűkebb közösségek figyelmének és főképpen konfliktusvállalási képességének az odafordulása kell, amihez az, hogy valaki a nyilvánosság elé tárja a hasonló történeteket, elengedhetetlen. A Magyari-cikk fontossága ezért szerintünk teljesen független attól, hogy van-e még mód büntetőjogi felelősségrevonásra. A 444 azzal egyébként kifejezetten kockázatot vállalt, hogy elévülés után közli a történetet, mivel az állításokat igazoló büntetőeljárás hiányában egy esetleges rágalmazási vagy személyiségi jogi perben is sokkal rosszabbak a sajtó esélyei.

Az azonban, hogy büntetőeljárásra nem került sor a nyolcvanas években elkövetett tettekért, ebben az esetben a legkevésbé a jogrendszer hibája. Ha a történtekről valóban sokan, köztük felnőttek is tudtak, akkor a bűncselekmények miatti felelősségrevonás elmaradása mindenek előtt az ő tudatos döntéseik eredménye. Éppen ezért fontos az ügy üzenete: az áldozatok és a potenciális későbbi áldozatok védelmében vállalni kell a feljelentést, a társadalmi ellehetetlenülést az elkövetőnek mindenképpen meghozó lelepleződés elől pedig senki sem menekülhet el. Soha nem az lesz a jobb, ha az ilyen ügy titokban, az elkövető pedig büntetlenül marad. Ezt pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni abban az országban, ahol a népszerű talkshow-házigazda egy asztalhoz mer ültetni valakit azzal az emberrel, aki állítása szerint gyermekkorában szexuálisan bántalmazta.