Nagyon fontos lenne, hogy megtanítsuk a joghallgatóknak, hogy az emberi méltóságot sértő helyzetbe semmilyen körülmények közt ne hozzanak másokat. Ezt azonban úgy kellene megtenni, hogy a normák kiszámíthatóságáról is tanuljanak valamit.  

Az ELTE két kari hallgatói önkormányzat tevékenységét függesztette fel gólyatáborokkal kapcsolatos ügyek miatt az egyéni felelősséget tisztázó vizsgálatok elrendelése mellett. A tanító- és óvónőképző karon a tábor egyik szervezőjét gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt, az állam- és jogtudományi karon viszont  egy hallgatói honlapra évekkel korábban feltöltött, de nyilvánosságot az index cikkének köszönhetően most nyert vállalhatatlan szövegű “rigmus” miatt történt meg ugyanez az intézkedés.

Bár a két ügy kezelése nemcsak a nyilvánosságban, hanem az ELTE hivatalos reakciójában is összemosódott, de az utóbbival lehet és szerintünk kell is külön foglalkozni.

Az ÁJK-n emellett az ELTE a gólyákat segítő instruktori körök tevékenységét sem engedélyezi mostantól: ezek a hallgatói csoportok éppen a gólyatábor, illetve a gólyák felsőbbévesek általi segítésének tartalmasabb megvalósítására jöttek létre. Tevékenységük súlypontja pedig tényleg nem elsősorban idióta indulók költésén, netes közzétételén vagy az amerikai filmekben az egyetemi testvériségektől látott kisebb-nagyobb bűncselekmények elkövetésén, hanem a gólyák mentorálásán volt.

Nyilvánvaló, hogy az ELTE tekintélyén esett csorbát – amennyire lehet – helyre kell állítani, az aggódó szülőket meg kell nyugtatni. Ehhez pedig természetesen szükség volt a jogi karon is a vizsgálat elrendelésére. Ezzel teljesen egyet tudunk érteni, minthogy – az ezek szerint évtizede szerzett személyes tapasztalatainkhoz képest is sokat durvult szövegű – jogásznóták önmagukban is elfogadhatatlanok, az egyszerű trágárságon messze túllépő szövegek megszeppent gólyákkal való énekeltetése pedig megalázó, a humánummal ellentétes bánásmód.

Azonban az egyetem részéről enyhén szólva őszintétlen reakció  “az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusok” jelenségét akkor – és nem korábban – felismerni és szankcionálni, amikor azokról a széles nyilvánosság is tudomást szerez. A hasonló egyetemista nóták ennyire – vagy csak egy kicsit kevésbé – ocsmány ága ugyanis mindenhol a kari közösség szervezeti kultúrájából táplálkozva élő káros hagyomány, aminek eltűrését és fennmaradását kifejezetten igazságtalan csak a gólyatábort szervező hallgatókon leverni. Nagy többségük bűne ugyanis legfeljebb annyi, mint a hasonló dalokat eltűrő oktatóké: mindegy milyen okból, de nem mondták, hogy “ez durva, ilyet nem kellene”.

Az igazán fonák eleme azonban a történetnek az összes instruktori kör azonnali, a vizsgálat eredménye előtti betiltása: ez ugyanis – az egyetlen instruktori kör egyetlen dalára alapozva bizonyított – normasértéshez képest kollektív, egyéni felelősséget nem vizsgáló szankció. Az meg a joghallgatóknak megtanítandó tananyag másik fontos része kellene, hogy legyen, hogy ilyet nem alkalmazunk. Ugyanis a normák tisztelete többek között abban is gyökerezik, hogy a kötelezett alappal számíthat arra, hogy betartásuk esetén nem éri majd hátrány.

A gólyatáboros botrány jogi karos része így szerintünk arról szól, hogy egy nagyon rosszkor robbanó, de valós probléma következményeit a “felnőttek” nagyon csúnyán egy az egyben rátolták a “gyerekekre”.