Azt tudjuk, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás megvalósítása hatalmas siker, úgyhogy Semjén Zsolt az ütemet tartva menetel a második félmillió kedvezményes honosítottért. Márpedig ez nyilván lehetetlen lenne, ha bármi igaz lenne abból, hogy a kedvezményes honosítás laza feltételeit és az ellenőrzés hiányosságait kihasználva évek óta szervezetten zajlik a magyar állampolgárság (és vele az uniós polgárság) értékesítése kicsit sem magyar, ám igen jómódú kelet-európaiaknak. Újabb történet a jó államról.

Az, hogy a külhoni magyarok 2010-ben bevezetett extrakönnyített, a – mára már nem csak a politikai jobboldal szerint – szégyenletes 2004-es népszavazási kampány traumáját is oldani kívánó honosítási eljárása nagyon komoly korrupciós kockázatot hordoz, illetve nagy számban hozhat állampolgárságot magyarul nem tudó, magyar identitást semmilyen formában nem ápoló személyeknek is, nem újdonság. Kezdettől egyértelmű, hogy az ügyszám hatalmas, a résztvevő (és ellenőrizendő) hivatalnokok száma nagy (annak ellenére is, hogy 2013-ban az ügycsoport az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz került), a feltételek egy része (így a magyar nyelvtudás igazolása) szubjektív, az okirati bizonyítás pedig könnyen kijátszható és – a szomszédos országokkal való együttműködés érthető okból fennálló lehetetlensége miatt – szintén majdnem ellenőrizhetetlen.

Nem újdonság az sem, hogy ez nem igazi diszfunkciója, hanem tudatosan vállalt mellékhatása a rendszernek, hiszen kezdettől kizárólag a honosítottak száma volt az egyetlen eredményességi kritériuma az intézkedésnek. A kormányzat már a bevezetés évében 250-400 ezer kérelmezőre számított, amihez képest az első két évben végül 320 ezren kapták meg a magyar állampolgárságot, és ekkorra datálódik Semjén Zsolt közlése arról, ebben az időszakban – a magyarul egyáltalán nem beszélőket, „az ügynököket és az őrülteket” kiszűrve – összesen ötezer fő, azaz a kérelmezők kevesebb, mint 1,5 százalékának kérelmét utasították el. Azt, hogy vannak visszaélések és ezek ellen tesz is az állam, igen keveset emlegette a kormányzati sikerkommunikáció, de a probléma létére utal azért a nyár végén az országos médiában is figyelmet kapott szekszárdi ügy, ahol az esküvőjéről vitték el a rendőrök a honosítási korrupcióval gyanúsított hatósági ügyintézőt. Ehhez képest a rendszer kijátszhatóságáról kezdettől megjelenő – gyakran persze tényleg magát a honosítást is támadni akaró – sajtóbeszámolók, illetve az ügyben eddig messze a legtöbb tényállítást és bizonyítékot tartalmazó tegnapi és mai indexes cikkek jóval mélyebb problémákat sejtetnek.

Aligha róható fel a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy a mennyiségi szemlélet uralja a témát, hiszen az ügy népszerűsége mellett a tavaszi választáson leadott  külföldi szavazatoknak – a tényleges szimpátiák mellett azért az erdélyi mozgósítás hatékonyságát is tükröző, 95% feletti fideszes többséget hozó – megoszlása alapján komoly önérdekük is a honosítás felpörgetése. Ez azonban nem mentség arra, hogy azok után, hogy azért mostanra már látszanak a számbeli korlátai a kérelmeknek, és ezek a kormányzati várakozásokat rendre alulmúlják, még mindig olyan tervszámokat mondjanak be, amik egyrészt irreálisak, másrészt a végrehajtásuk folyamatos pecsételési nyomás alatt tartja a rendszert. Márciusban például minden gond nélkül bemondta Semjén Zsolt a parlamenti ciklus végére az 550 ezer honosítottat, illetve a 200 ezer aktív külhoni szavazót (utóbbi 128 ezer lett, bár Semjén utóbb arról is beszélt, hogy nyolcvanezren magyarországi lakcímmel, „két szavazattal segítették a pártszövetséget”, amivel kapcsolatban az a legkínosabb kérdés, hogy ezt honnan tudja). Májusban pedig a győzelmi nagygyűlésen azt ígérte „Orbán Viktor miniszterelnöknek és a nemzetnek, hogy négy év múlva, a ciklus végén meglesz az egymillió új magyar állampolgár, akik tudják, ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk és akik tudják, hogy hogyan kell szavazni”, a több, mint ambiciózus egymilliós számot pedig éppen a héten erősítette meg. Ha a friss közlés helyes, akkor most járunk félmillió honosítottnál, augusztus végéig volt összesen 620 ezer kérelem, amiből 20 ezret utasítottak csak el – ez még annak ellenére is csak 3%-os arány, hogy az index mai cikke a gyakorlat jelentős, a kárpátaljai magyarok helyzetét is megnehezítő szigorodásáról ír.

Azaz 2011 óta a teljes közigazgatás a politika egyértelmű és kizárólagos mennyiségi elvárása alatt intézi ezeket az ügyeket, ezzel a gyanús kérelmezők ügyének következetesen utánajáró ügyintéző saját maga ellen dolgozik. Márpedig ezt a nyomást fenntartani és az egymilliós célszámmal fokozni akkor is hatalmas felelőtlenség a kormány részéről, hogyha elhisszük Semjénnek, hogy a honosítás szigorú és hatékony ellenőrzés mellett zajlik, minden ezzel ellentétes híresztelés pedig a külföldi titkosszolgálatok aknamunkája.

Tiszta vizet viszonylag könnyű lenne amúgy a pohárba önteni: csak nyilvánosságra kellene hozni azokat az adatokat, hogy az egyes hivatalokban hány sikeres honosítási kérelmet adtak be, illetve az egyes önkormányzatoknál hány állampolgársági esküt tettek. Ha nincsenek megmagyarázhatatlan eltérések, akkor azzal egyből cáfolható is lenne, hogy szervezetten folyt volna hivatali korrupció vagy más visszaélés az egyszerűsített honosítási eljárásokban.