Figyeljük már egy ideje a törvényalkotást, de ennyire vállalhatatlanul rossz törvényjavaslatot, mint amit most a KDNP rakott össze, még nem láttunk. Ha már nem volt kedvük komolyan venni a feladatatot, akkor még mindig simán lefordíthatták volna a 2003-as osztrák Öffnungszeitengezetzt, és az nagyjából pofásan nézett volna ki, de nem, ők inkább kitaláltak valamit a nulláról. Olyan is lett. 

A vasárnapi zárvatartás megérdemelné, hogy ne foglalkozzunk a részleteivel. Mindenek előtt kétszeresen is gumicsont: fontosabb és jóval sürgetőbb ügyek helyett egy könnyen érthető, és ha a kormány által meg talán nem is nyerhető, de legalább kezelhető intenzitású témát nyújt, miközben a kormánypártok szívéhez és kasszájához közel álló áruházláncok helyzetbe hozásához kapcsolódó más, jóval fontosabb intézkedésekről (elsősorban a felügyeleti díj megemeléséről) is eltereli a figyelmet. Emellett továbbra se nagyon tudni, hogy mi az ötlet komolysági foka: közigazgatási kuriózumként a kormány általános miniszterelnök-helyettesének pártja és a kormány legfontosabb minisztere vitatkozik azon, hogy mi volt a múltheti kormányülésen. Végül a lehetséges érintettek közül sem az elvileg preferálni kívánt kisvállalkozásokra, sem az elvileg védeni kívánt munkavállalókra, sem a biztosan szivatni akart fogyasztókra gyakorolt hatásról nem tudunk semmit.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nyilván nem attól lesz önmagában egy állam jó vagy rossz, egy gazdaság hatékony vagy versenyképtelen, hogy engedik, tiltják vagy korlátozzák-e benne a vasárnapi kereskedelmet: a társadalmi és vallási hagyományok alapján ennél jóval komolyabb hatású kérdésekben is léteznek eltérések még a fejlett ipari országokon belül is. Ennek megfelelően egy kereszténydemokrata párt – hogyha úgy látja, hogy erre a társadalom többsége fogadókész –  miért ne tehetne javaslatot arra, hogy hozzuk létre az eddig nálunk ismeretlen teljes vasárnapi zárvatartást?

Legfőképpen azért nem, mert az érintett párt kellő bölcsesség és felkészültség hiányában nem tud ilyen javaslatot megfelelő színvonalon elkészíteni. Az üzletek nyitva tartásáról szóló T/1914. számú törvényjavaslat ugyanis olyan hiányosságokkal rendelkezik, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg, hogy a szerzők és a tíz előterjesztő képviselő tisztában vannak-e azzal, hogy a törvényekbe foglalt szavak meg tudják változtatni, szélsőséges esetben meg tudják keseríteni emberek életét. Az ötoldalas normaszöveg minden baját nehéz lenne összegyűjteni, viszont a legfontosabb, a joghatást és a szabályozási célokat alapvetően eltérítő mellélövéseket azért összeszedjük, hátha valaki hajlandó lesz elgondolkodni rajtuk még az elfogadás előtt:

1. A törvény végrehajtására sikerült fogni egy hatóságot, akinek az égvilágon semmi köze sincs az egész témához. Már olvasni is vicces, hogy a törvényszöveg szerint a kötelező zárvatartási időszakra vonatkozó szabályok folyasztóvédelmi rendelkezések, amit nyilván úgy kell érteni, hogy megvédjük a fogyasztót attól, hogy a zárvatartás alatt egy gyenge pillanatában be tudjon vásárolni.

Ennek következménye azonban véresen komoly: így ugyanis a fogyasztóvédelmi hatóság lesz az, aki ellenőrzi, hogy vasárnap és éjszaka be vannak-e zárva a boltok (ha nem, akkor lakatol, mint ahogy alább látni fogjuk). Ez ugye attól, amit ők egyébként csinálnak, teljesen idegen, hiszen egy fogyasztóvédelmi ellenőrt azért képzünk és fizetünk, hogy menjen be a boltba, nézze meg, hogy mit adnak vagy szolgáltatnak a fogyasztónak, és abban találjon jogsértést. A bezárt üzletben, ami ebben az új műfajban a cél, fogyasztó viszont nem tartózkodik. A legszebb talán az lesz majd, amikor a hivatalos zárás utáni harminc perces türelmi idő lezárására figyelmeztetve fogyasztóvédők fogják kötelékben kizavarni a fogyasztókat az üzletből.

Itt azonban nem állt sajnos meg a hülyeségvonat, ugyanis az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos többi hatáskört (köztük a bejelentett nyitvatartási idő nyilvántartását) viszont a KDNP nagyvonalúan otthagyja a kereskedelmi hatóságnak, azaz a települési jegyzőnek. Láthatóan ez szándékos, hiszen amikor évi öt vasárnapra előzetes bejelentéssel az üzemeltető felmentést kaphat a zárvatartás alól, akkor az erre vonatkozó bejelentés is a jegyzőnek megy, nem a fogyasztóvédelmi hatóságnak. Így jutunk el addig a csodálatos helyzetig, hogy amikor az üzlet a kiírt nyitvatartási idő ellenére nap közben zárva van, akkor amiatt a jegyzőhöz mehet a fogyasztó, viszont ha vasárnap jogellenesen kinyit, akkor jön a fogyasztóvédelem. Brilliáns. Kap amúgy a jegyző még egy nagyon fontos hatáskört: ha a fogyasztóvédelem magától nem tudná megállapítani, hogy hol ér véget a pályaudvar és hol kezdődik a vasárnapi és éjszakai nyitvatartástól megtisztított, családbarát nagyvilág, akkor ezt a jegyző a pályaudvar fenntartójával egyetértésben állapítja meg.

Nyilván a jegyző lett volna a kézenfekvő választás az egész eljárásra, az is mellette szólna, hogy nála van a nyitvatartási nyilvántartás, így ha ő jár el, akkor nem kell minden egyes ellenőrzést hatóságok közti együttműködéssel kezdeni, ám talán nem voltak biztosak az előterjesztők abban, hogy ez mindenhol egyforma szigort eredményezne. Az viszont nagy kérdés, hogy – ha már a munkavállalók jogainak védelméről van szó, emellett a legfontosabb (a családvédelmi indokok esetén sajátos módon a családi vállalkozásokra megállapított) kivételek megítéléséhez is munkajogi szakértelem kéne – miért nem a munkaügyi hatóság nyerte a feladatot?

2. Világbajnok adminisztratív terhek, értelmetlen szigor. Új seprű jól seper, a még csak papíron létező új hatáskör egyből kapott pár olyan extrát, ami miatt már alig várják a március 15-i hatálybalépést a kiskereskedelmi cégek könyvelői és törvényes képviselői.

Virágot vagy újságot árulsz? A vasárnap délelőtti nyitva tartásért az év bármely napján tudd okirattal igazolni, hogy az ezekből származó árbevételed kétharmada „az ellenőrzés kezdőnapját megelőző éves időszak átlagában” (nem, nem az előző évben, az túl egyszerű lenne) ezen termékek egyikéből származik. (A kettő együtt nem lehet, aki egy boltban árul virágot és újságot, arra a javaslat nem gondolt, ő otthon marad a családdal vasárnap.)

A kivételi körbe tartozó családi vállalkozásod van vagy ilyenben dolgozol családtagként? Felhívásra, kétség esetén (ha a teljes bizonyító erejű magánokiratot a hatóság nem hiszi el) legyél szíves közjegyzői okiratot (vagy ahogy a szöveg fogalma, „legalább közokiratba foglalt nyilatkozatot”) hozni erről.

Szeretnéd az évi öt nyitvatartós vasárnapot? Jelentsd be, légy szíves, 15 nappal előre a kereskedelmi hatóságnak, aki erről nyilvántartást fog vezetni. Képzeljék el, ahogy az aranyvasárnap előtt 15 nappal levelek százezreit küldik majd az üzlettulajdonosok a saját jegyzőjüknek csak azért, mert tíz KDNP-s nem hiszi el a (fogyasztóvédelmi) hatósági ellenőrökről, hogy azok képesek – iratok vagy az online kötött pénztárgépek adatai alapján – külön nyilvántartás nélkül megállapítani, hogy melyik vasárnap volt nyitva egy üzlet. Ja, végrehajtási rendelet is lesz, ha már a törvényszövegben ennyire megszaladt, akkor oda is biztosan jut majd még pár teljesen értelmetlen új teher.

A csúcs azonban az, hogy ezt a törvényt szigorúbban szeretnék betartatni, mint a Btk.-t. A szöveg ugyanis nemes egyszerűséggel a törvény és majdani végrehajtási rendelete bármilyen, akár a legkisebb súlyú megsértésére is kiszórja a mérlegelés nélküli, előbb 5-15 napos, másodjára 30 napos, harmadjára 90 napos, onnantól újabb esetben egy éves üzletbezárást. A törvény szerinti harminc perc helyett harmincegy perccel zárás után jött ki az eladótérből az utolsó vevő? Sietett az órád, fent volt a roló már hajnal 5:59-kor? Mindkettő legalább öt nap bezárás. Viszont ha minősíthetetlenül rossz a terméked, azért ugyanez a fogyasztóvédelmi felügyelő első alkalommal még csak figyelmeztethet.

3. A kivételek még a szöveg többi részéhez képest is egészen bámulatosan végiggondolatlanok. Van ugye egyrészt a nagy kivétel, amivel majd a kormány rendeletben ereszti ki a gőzt, ha március elejéig kiderül, hogy túltolták a képviselők a biciklit. A cél ilyen helyzetben nyilván alig burkoltan az, hogy ne nagyon kösse meg a törvényszöveg a majdani kormányrendelet tartalmát. Ugyanakkor még így is meglepő, hogy sikerül eddig a szintig eljutni: „Kormányrendelet az adott település (településrész) sajátosságaira – különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire – tekintettel az üzletek nyitva tartására az e törvénytől eltérő szabályokat is megállapíthat.” Valamennyi idegenforgalom mindenhol van, ha meg van, akkor biztosan van kiszolgálása, a kiszolgálásának meg igénye. A vásárlási szokások jeleleg mindenhol azok, hogy az emberek vasárnap is szoktak vásárolni. A foglalkoztatottak számára való utalásból az se derül ki, hogy akkor kell kivétel, ha az sok, akkor, ha kevés, vagy akkor, ha közepes, de így talán még jobb is. A lakókörnyezet érdekeire mind jolly jokerre így már nem is nagyon van szükség.

Így tehát a kormány tényleg mindent megtehet majd, amit nem szégyell, alapjaiban alakíthatja át a tilalmi kört. Más kérdés, hogy arra, hogy helyi szempontokat megfelelően – egységes elvek mentén, nem lobbiérdek alapján – figyelembe vehessen az újabb kivételekkel, feltehetően ugyanúgy alkalmatlannak bizonyul majd, mint az előterjesztők a javaslat kidolgozására. Ahol ugyanis valóban a helyi viszonyokra szabott kivételek kellenek, ott nem a kormány, hanem az önkormányzatok kapnak lehetőséget az eltérésre. Itt azonban ők – biztos, ami biztos – csak szigoríthatnak.

Ennél is rosszabbul sikerült azonban sajnos az a kivételi lista, amelyben azokat az üzleteket igyekeztek felsorolni a jogalkotók, amelyeknek jellegüknél fogva éjszaka is és vasárnap is nyitva kell lenniük. Sajnos ez a szöveg ugyanis semmilyen végiggondolást nem tükröz: a repülőtér, a vasúti- és a buszpályaudvar kivételi terület, de a kikitő már nem, a honvédségnél és a büntetésvégrehajtásban lehet nyitva bolt, a rendőrségen (így többek közt a rendőrségi fogdában) nem, a „szabadidő eltöltésével közvetlenül összefüggő szolgáltatási tevékenységre” nem vonatkozik a törvény, de az ugyanehhez kapcsolódó áruforgalmazásra (pl. múzeumi shopok, fesztiválhoz vagy más rendezvényhez kötődő tematikus árusítás) már vonatkozik, így be kellene zárniuk vasárnap.

Lehetne még sorolni a problémákat, de a legtöbbet valószínűleg az segítene, hogy az előterjesztők keresnének valakit, aki működtetett már bármilyen üzletet ebben az országban, és együtt átolvasnák vele a törvényjavaslatot és pár külföldi példát, kezdve mondjuk a bevezetőben hivatkozott (80 négyzetméteres kisboltos limittel és rendesen kidolgozott kivételi szabályokkal működő) osztrák törvénnyel. Addig is, amíg ez megtörténik, az elemzést a törvényjavaslat első preambulumbekezdésével zárjuk:

„a kereskedelem a nemzetgazdaság meghatározó ága, amely ugyanakkor mindenkor ésszerű keretek között kell, hogy működjék”.

Ezzel nem is tudnánk jobban egyetérteni.