Bezárás
alkotmányjog

A dohányellátó és a plázacár, avagy a tolerált korrupció

A miniszterelnök és a kormány lendületesen hülyézi a nálunk valamivel nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező ország diplomáciáját. Állítólag nem értik, honnan veszi az USA a bátorságot az „ellenzéki vádaskodásokból ismert” általános korrupciós gyanút tartalmazó papírfecni küldözgetéséhez, miközben nálunk a korrupcióellenes küzdelemben zéró tolerancia van. Úgy tűnik, valamelyik fél nem érti a korrupció szó jelentését. Pedig két, az amerikai non-paperhez hasonlóan a napokban előkerült törvénymódosítás, az új plázastoptörvény és a trafiktörvény továbbfejlesztése segítségével elég könnyű ám elmagyarázni, hogy miről is van szó.

A korrupció mindenekelőtt egészen biztosan mindenki szerint jelent egy sor bűncselekményt: elsősorban a vesztegetést (pénz vagy más vagyoni előny ide, jogellenes előny oda), a befolyás vásárlását és a befolyással üzérkedést (ugyanez, de az előnyt csak ígérik, jellemzően nem létező kapcsolatokra hivatkozva). Emellett a korrupcióhoz lehet még sorolni (bár a magyar Btk. nem ezt teszi) a hivatali visszaélést, amikor a politikus vagy a hivatalnok úgy követ el szándékos jogsértést, hogy ezzel valakinek előnyt vagy hátrányt okoz, ezért azonban nem fizetik le.

A büntetőjogi korrupció ellen könnyű úgy zéró toleranciát hirdetni, ha egy kormányzatnak négy év után egyáltalán nincsenek még vádemelési szakban sem korrupciós ügyei. Az ehhez szükséges trükk azonban egy profin működtetett rendszerben a világon mindenhol az, hogy a pénz már régen nem oda megy, ahol azt az előnnyel össze lehetne kötni. Hanem jön érte a táskás ember, a kötelezően igénybe vett tanácsadó vagy alvállalkozó, esetleg elég megfelelő helyen megfelelő összegért valamilyen szolgáltatást igénybe venni. A hivatali visszaélést pedig az elmúlt négy év (komoly 2010 előtti gyökerekkel rendelkező) gazdasági jogalkotása úgy kerüli meg, hogy vagy eleve jogszabályba foglalja a valakinek kedvező vagy valakit ellehetetlenítő döntést, vagy teljesen szabad mérlegelést ad a jogalkalmazónak. Mindkét megoldás eredménye az, hogy a büntetőjogi korrupcióhoz szükséges jogellenesség eleve nem állhat fenn, de legalábbis lehetetlen azt a tárgyalóteremben bizonyítani.

Ezért, ha az ember korrupcióról, illetve a korrupció elleni fellépés elégtelenségéről hall, akkor hasznosabb ezt annak általános, amúgy az antikorrupciós nemzetközi egyezmények alkalmazása során is elfogadott értelmében használni: az állami korrupció eszerint visszaélés a közhatalommal a magánérdek szolgálatában. Az apró, de nem elhanyagolható különbség a büntetőjogi tényállásokhoz képest az, hogy az is korrupciónak számít, amikor a jogalkotó vagy a jogalkalmazó a közérdek helyett magánérdeket, általában egy-egy konkrét személy vagy szervezet érdekét szolgálja, de közvetlenül nem fizet érte senki. Ezt az egyszerűsítést természetesen azért lehet elvégezni, mert az állammal való bizniszben sincsen ingyen ebéd: a politikus vagy a közhivatalnok nem hülye, ahol van magánérdeket szolgáló visszaélés, ott valamilyen ágon a vagyoni előny is becsorog majd vagy becsorgott valamikor korábban a rendszerbe.

Ennek megfelelően a korrupció elleni küzdelemnek két szintje van: az egyik a bűncselekmények felderítése (amit ilyen feltárási mutatóval mi Magyarországon nem mondanánk hatékonynak, hacsak nem hisszük azt, hogy a hivatalban lévő kormány a világon először elérte a korrupciómentes állami működés szintjét), a másik viszont annak a megakadályozása, hogy a közhatalmi döntések magánérdekeket szolgáljanak. Utóbbiban viszont nálunk nagyon egyértelműen kilóg a lóláb.

Aki írt már ki valakire közbeszerzést, annak nem okoz gondot azt se, hogy a személyre szabott feltételeket jogszabályba írja. A forgalomarányos sávos különadóknál a felső sávot már rutinszerűen tudják úgy mozgatni a fontos törvények megírói, hogy az mindig a megszerezni kívánt piac célkeresztben lévő piacvezetőinek legyen rossz, és a helyzetbe hozni kívánt baráti cégeknek legyen jó. Itt viszont még legalább azzal a populista érveléssel lehet védeni a szabályozást (nem túl meggyőzően, különösen az olyan húzásoknál, mint az RTL 50%-ra emelt büntetőkulcsa), hogy itt a piacvezető oligopolisták kiemelkedő nyereségének az eladóztatásáról van szó.

Ezért választottuk a személyre szabásra példaként inkább a tegnap benyújtott, új, a kiskereskedelmi forgalmazás után a nagykereskedelmi ellátást is monopóliumba húzó trafikszabályozást. Eszerint ugyanis az a cég kaphatja majd a dohányellátási koncessziót, amely megbízható dohánykereskedő társaságnak minősül, azaz többek közt

a) 2005 óta nem büntették meg egy adott jogsértésért 20 millió forintnál nagyobb összegre,

b) 2005 óta nem volt félmillió forintnál nagyobb, kilencven napon túl lejárt köztartozása, illetve azóta egyik bankszámláján sem volt ennél nagyobb adóhatósági inkasszó, illetve nem indult ellene ennél nagyobb összegű végrehajtási eljárás, és

c) legalább 15 éve dohány-nagykereskedelemmel foglalkozik.

Külön-külön is érdekes feltételek, nem mintha működést, köztartozás- és bírságmentességet ne lehetne semleges feltételként is előírni, de éppen 15 évet, éppen félmillió, illetve 20 millió forintot nyilvánvalóan csak akkor ír valaki egy tervezetbe, hogyha a tollát az ideák mellett a piacismeret is vezeti. Három ilyen feltétel együttes célzásánál viszont valószínűleg az is elegánsabb lenne, hogyha a feltételek kezdőbetűi adnák ki azt, hogy Continental.

Még a személyre szabásnál is klasszikusabb megoldás a magánérdekek kiszolgálására az, amikor a jogalkalmazó kap korlátlan mérlegelési lehetőséget. Ilyet nem lenne szokás adni egy jogállamban, különösen akkor, amikor komoly pénzekről van szó.

Kevéssé meglepő módon persze erre is találunk az elmúlt napok törvényjavaslataiban tankönyvi példát: a plázastop meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatban sikerült a 400 m2-nél nagyobb kereskedelmi építmények engedélyezésére szakhatóságként országos illetékességgel kijelölni a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjét, ami azt jelenti, hogy Lentitől Záhonyig egész Magyarországon csak akkor épülhet pláza, hogyha ahhoz – az országgyűlési képviselői mandátumról nyár végén lemondó, korábbi posztjára visszatért – Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott hozzájárul.

Pedig egyelőre másban, mint a néhány hónappal ezelőtt még Kósa Lajos debreceni polgármester lehetséges utódaként emlegetett politikus személyes bölcsességében és megvesztegethetetlenségében nem nagyon bízhatunk, hiszen a törvény a mérlegelési szempontokról csak ennyit mond:

„A Kormányhivatal a szakhatósági hozzájárulás iránti kérelem elbírálása során a kereskedelmi építményekre vonatkozó különös környezetvédelmi, közlekedési és településfejlesztési követelményeket megállapító kormányrendelet figyelembe vételével az (1) bekezdésben meghatározott kereskedelmi építménynek a létesítés helye szerinti településre és vonzáskörzetére gyakorolt környezeti, közlekedési és településrendezési hatásaival összefüggő szakkérdésben foglal állást abban a tekintetben, hogy a kereskedelmi létesítmény nem okoz-e olyan hátrányos következményeket, amelyek aránytalanul meghaladják a kereskedelmi építmény létesítésétől várható előnyöket.”

A szabály lényegében szabad mérlegelést jelent. Mondanánk, hogy a részletes feltételeket meghatározó kormányrendelet, illetve az ügyeket előkészítő minisztériumközi szakértői bizottság – melynek ugyan az álláspontjától Rácz majd szabadon eltérhet – majd jogállami mederbe tereli az eljárást. Ám ismerjük a hatályos, igencsak szűkszavú, a szakmai szempontokat néhány sorban elintéző kormányrendeletet, illetve láttuk és elemeztük is az engedélyezési gyakorlatot. (Az elmúlt évekre vonatkozó összefoglaló adatokról itt lehet olvasni.) Ennek alapján sajnos igen valószínűtlen, hogy megváltozna, hogy pofára adják ki a plázastop alóli mentesítéseket, illetve most már szakhatósági hozzájárulásokat.

Természetesen hívhatnunk mi Magyarországon korrupciónak vagy zeró toleranciának akármit. Ettől azonban a magánérdekből még nem lesz közérdek, a jóbarátok helyzetbe hozásából pedig nem lesz kormányzás.