Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Mit üzen a 10 órás napi munkaidő a kormányzás állapotáról?

A Magyar Nemzet cikke szerint a Lázár János érkezése óta alkalmazott, “a Miniszterelnökségen dolgozók által elfogadott” két órával hosszított napi munkaidő bevezetését más minisztériumok és háttérintézmények is fontolgatják. Lázár szerint a Miniszterelnökség esetében, ami “nem csalábarát munkahely”, a tizenkétórázás is normális. Lehet-e ennek értelme, illetve van-e ésszerű magyarázata?

A hosszított munkanap ma – igen tág határok között, a sajtóban megjelent beszámolók egy részével ellentétben – teljesen jogszerű, a kormánytisztviselők, azaz a minisztériumok, illetve a miniszter által irányított államigazgatási szervek alkalmazottainak napi munkaideje akár 12 óra is lehet, bár még így is bele kell férnie a heti 48 órás keretbe. Ez utóbbi korlát persze azon nem segít, hogy a reggel 7.30 és este 17.30 közötti munkavégzés a munkábajárás idejével megnövelve azt jelenti, hogy az így foglalkoztatott köztisztviselő a család fenntartásával járó terheket – többek közt az iskolai, óvodai, bölcsődei nyitvatartás hasonló rugalmasságának hiányában – nem tud vállalni. Ettől persze még mondhatjuk, hogy egy nagyobb ügyvédi irodában vagy egy piaci alapon működő magáncégnél még ennél is lényegesen többet dolgoznak, de egyrészt a kulcspozícióban levőkön kívül ott is csak azok, akik a folyamatos működéshez elengedhetetlenek, másrészt lényegesen komolyabb javadalmazásért.

A kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy a közszolgálatban (ami alkotmányos jogként nyitott képességeihez mérten minden magyar állampolgár számára) lehet-e bármely szakterületen olyan munkarendet kialakítani, amely kizár egy csoportot (jelen esetben például jó eséllyel elsősorban a gyermeket vállaló nőket) a résztvételből?

A szokásos, demagógiától sem mentes közszféra-magánszféra szembeállítás egyik fontos eleme, hogy a minisztériumokban kiesik az ember kezéből négykor a munka, onnantól mindenki az órát bűvöli, illetve hogy pénteken ebéd után már nem lehet semmit elintézni. Ez persze valójában nincs mindenhol így (ráadásul a teljes kép része, hogy a túlmunkáért nem fizetnek), ahol meg így van, ott ez rossz munkaszervezést jelez.

Viszont az, hogy a Miniszterelnökség minden munkavállalóját legalább napi 10 órában foglalkoztatja, szintén rossz munkaszervezést jelez. A szűk politikai stáb és a vezetők tekintetében ugyan nyilván elkerülhetetlen a jelentős túlmunka, de az, hogy az utolsó ügyintéző is bent üljön késő délután, kényelmi szempontokon kívül semmi nem indokolja, és nem véletlen, hogy addig is el működtek ezek a területek, amíg eddig ezt nem rendelték el. Emellett az egy éve még kevesebb, mint kétszáz fős kancellária számos szakpolitikai terület, most majd éppen az uniós koordináció maga alá gyűrésével már messze nem kizárólag a kormanyzati működés politikai és jogi vezérléséért felelős agytröszt, hanem minisztériumként nézve sem kicsi.

Igy szerintünk ez az irány arra utal, hogy a kormányzás négy év után sem tudta kezelni a politikusok és az apparátus közötti összhang és megértés hiányát. Az egész napos fizikai jelenléthez hasonló formai szabályok gyakran akkor kerülnek egy szervezet irányítása során előtérbe, hogyha a vezetés a munka tartalmi alapú értékelésére nem alkalmas vagy arra nem hajlandó. Kizárt, hogy egy kis odafigyeléssel ne lehetett volna olyan megoldást találni, ami nem kényszerít választani munka és család között.

 

Megosztás