Bezárás
alkotmányjog

Jogrendszergondozás – ahogyan az EMMI csinálja

Az emberminisztérium sajtóosztályának pár napja nyilvánosságot kapott, azonnal klasszikussá vált, “Szótár – Az ágazati kommunikáció ajánlott és nem használható elemei” című alkotása ugyan szerintünk is vicces, de se meglepő, se felháborító nincs a létében: bizony, amikor egy kormány kommunikál vagy szakmai anyagot készít, akkor a tandíjtól a szegénységig sok szó lehet, amit jobb inkább kerülni. Az ügy kapcsán azonban előjött, hogy a tárca – a miniszter “nevezzük úgy a dolgokat, ahogy gondolkodunk róluk” elve alapján – büszke rá, hogy a jogszabályokban is átírták a terhest várandósra és a terhességet váradósságra. Hát, mi a helyükben erre olyan nagyon büszkék nem lennénk. Hogy lássuk, hogy miért nem, ahhoz egy rövid, de annál fájdalmasabb utazást kell tennünk a magyar jogrendszer mélyrétegeibe.

Az, hogy a terhesség helyett mondjunk inkább várandósságot, Balog miniszterrel együtt sokak szívügye, és még csak harcos abortuszellenzőnek sem kell lenni hozzá, hogy szívesebben használjuk az utóbbit (esetleg számos szinonímáját az áldott állapottól a viselősön át a másállapotosig). Ugyanakkor viszont a jogrendszer meg olyan, hogy nem engedhetjük meg neki azt a luxust, hogy választékosan fejezze ki magát: a belső koherencia csak azzal biztosítható, ha ugyanarra a tartalomra mindenhol sikerül ugyanazt a fogalmat alkalmazni.

Márpedig a terhesség és a várandósság tekintetében 2011 óta nem sikerül, nagyon nem. A családok védelméről szóló törvény ugyanis három éve terminológiát váltott, de a többi törvény egy ideig egyáltalán nem követte. Aztán a váltás elérte a terhességi-gyermekágyi segélyt (2015. január 1-je óta csecsemőgondozási díj), így tavaly több hullámban kicserélték egy újabb rakat törvényben a terhest várandósra. Viszont valamiért a terhesség-várandósság csere nem ment olyan simán, mint a melléknevek cseréje, úgyhogy tele vannak a törvények olyan szabályokkak, mint hogy “a várandós nő a terhesség megállapításától kezdve” mentes a honvédelmi munkakötelezettség alól. Más jogszabályokat viszont egyáltalán nem ért el a mozgalom: a szakmunkásszerződést például a terhesség ideje alatt nem lehet felmondani, míg mondjuk a munkaviszonyt a várandósság alatt.

Nem nehéz kitalálni, hogy a legnehezebb feladatot az abortuszszabályozás okozta az EMMI-nek, de ez aligha mentség a megoldás elképesztő eredményére. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény ugyanis jelenleg az alapelvi rendelkezések közt felváltva használja a “gyermeket váró nő” és – az elmúlt évek módosítására bekerült – “várandós anya” kifejezést. Ezután jönnek a törvény érdemi rendelkezései, ahol érthető okból maradt a terhességmegszakítás, illetve ezzel összefüggésben a terhesség fogalom, de máshoz se nyúlt a törvényalkotó. Úgyhogy innentől címzettként bejön a szocialista egészségügyi jogból ittmaradt “állapotos nő”, de itt szerepelnek terhesgondozásra vonatkozó szabályok is. Majd méltó lezárásként a törvény felhatalmazást – saját főszövegével ellenétesen – már a várandósgondozás miniszteri rendeletben való szabályozására ad, és tavaly ennek alapján meg is jelent a várandósgondozásról szóló miniszteri rendelet. Úgy, hogy száz törvényi említésből körülbelűl kilencvenöt továbbra is a terhesgondozás fogalmat hasznája. Ezt tervezni sem lehetett volna szebbre.

Nagy a küzdelem egyébként a nyelvpolitikai küzdőtéren, akár fogadásokat is lehet kötni arra, hogy lesz-e egy pillanatra mindenhol várandósság azelőtt, hogy Balog miniszter úr elkezd úgy gondolkodni a várandóságról, hogy az mégis inkább áldott állapot. Bár a kereső valamivel több hatályos találatot ad ki a régi terminológiára, de ebben benne vannak a kifuttatás alatt álló TGYÁS-os szabályok, úgyhogy ténylegesen nagyjából kétharmaddal vezet jelenleg a várandósság. Azt viszont még megtippelni se lehet, hogy ebből a rengeteg következetlen, éppen ezért iszonyú veszélyes átvezetésből akad-e majd olyan, mint amilyenből a bő tíz évvel ezelőtti kismamaperekhez hasonló következmények származtak (a történetet lásd alább). Amikor ugyanis legutóbb teljesen, az ellátásokra is kiterjedően átírták a családtámogatási rendszerben a szóhasználatot, akkor a jogalkotói fércmunkából utóbb több tízmilliárdos, teljesen értelmetlen költségvetési kiadás keletkezett.

A “kismamaperek”
Az olvasói visszajelzések alapján esett le, hogy ez bizony olyan régen volt, hogy már érdemes elmesélni történetként.
1999-ben fogadták el a ma is hatályos családtámogatási törvényt, az 2000. január 1-jén hatályba is lépett, de a szociális tárca határtalan bölcsességében nem helyeztette hatályon kívül a Kormánnyal az egyik régi végrehajtási rendeletet, ami egy 1979-es minisztertanácsi rendelet volt amúgy.
A kismamaperek néven elhíresült eljárások úgy kezdődtek, hogy egy élelmes dunántúli ügyvédnő, Radovics Csilla elkezte vinni azoknak az anyáknak az ügyeit, akik az új ellátás mellé visszamenőlegesen követelték az azonos célú korábbi ellátást is (a gyes mellé járó jövedelempótlék címén havi 6700 forintokat). Az állam képviseletében végig azzal érvelt mindenki, hogy valójában nem is hatályos az MT rendelet, mert felülszabályozták (ez kb. az “én így szállok le a bicikliről” szintje), de azért 2002-ben győzött a józan ész. és csak sikerült hatályon kívül helyezni a rendeletet, úgyhogy szerencsére “csak” kétévnyi ellátásról volt szó,
Amikor az ellentétes tartalmú megyei bírósági ítéletek után a Legfelsőbb Bíróságon nyertek a kismamák, akkor Radovics még ráment a jackpotra a kamatokért az Alkotmánybíróságon, de az AB ebben azért már nem volt partner. A történet vége az lett, hogy az amúgy is “pénzszórás a nép közé” üzemmódban működő, de ebben az ügyben az újabb perek elhárítása érdekében már kényszerhelyzetben lévő Medgyessy-kormány szépen kifizetett minden nőnek utólag havi 6700 forintot, hogyha 2000 és 2002 között voltak gyesen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom