A rendkívüli állapotok szabályozása (hál’ istennek) ritkán vált ki érdeklődést a közvéleményben: az árvizek idején menetrendszerűen kihirdetett veszélyhelyzetek kivételével a rendszerváltás óta nem került sor minősített időszak bevezetésére. A sajtóhírek szerint ez a helyzet megváltozhat, ha a kormánytöbbség a Jobbik támogatásával (vagy éppen a Jobbik témájának elfoglalása érdekében) a menekültek növekvő száma miatt a Magyar Honvédség alkalmazását rendelné el, mert erre csak szükségállapot bevezetése mellett van lehetőség. Ez azonban puszta politikai kommunikáció lenne: a kormányzat menekültügyben tanúsított tehetetlenkedésének újabb felvonása.

Az Alaptörvény nagyon szigorú feltételeket határoz meg arra, hogy a Magyar Honvédség mikor alkalmazható az ország területén. Jogtörténeti okai vannak ennek: 1989-ben az ellenzék egyik félelme az volt, hogy a ’81-es lengyelországi szükségállapothoz hasonlóan a kommunista állampárt ilyen eszközökkel akarja majd megvédeni széteső hatalmát. Ezt a kicsit paranoid alapállást lényegét tekintve az Alaptörvény is átvette. Ennek megfelelően nagyon szigorú tartalmi és eljárási feltételeket szab az új alkotmány is ahhoz, hogy a honvédek belföldön harci vagy védelmi feladatokra igénybe vehetőek legyenek. (Az árvízek idején szokásos homokzsák-pakolás nem minősül „alkalmazásnak”, mert olyankor nem harci/védelmi jellegű feladatot végeznek a katonák.)

Eljárási szempontból az Alaptörvény igen differenciált szabályrendszert tartalmaz, pontosan meghatározva, hogy mikor kell kétharmados parlamenti döntés, mikor a Honvédelmi Tanács, mikor a köztársasági elnök és mikor a Kormány határozata a honvédség bevetéséhez. Emellett azonban tartalmi feltételeket is szab az alkotmány a Honvédség belföldi alkalmazásához: arra csak kihirdetett rendkívüli állapotban, szükséghelyzetben, ún. váratlan támadás esetén, illetve az Európai Unió vagy a NATO döntése alapján kerülhet sor. Téves az a jogi álláspont, amely szerint kétharmados többséggel a parlament bármikor elrendelheti a honvédség belföldi alkalmazását, mivel az Alaptörvény 47. cikk (2) bekezdése csak hatásköri-eljárási, de nem tartalmi szabály. Világosan kiderül ez az Alaptörvény 50. cikk (1) bekezdéséből is, amely még szükségállapot idején is csak korlátozottan, a rendőrség alkalmazásának elégtelensége esetén teszi lehetővé a katonák belföldi alkalmazását, ami nyilvánvalóan értelmetlen lenne, ha egyébként kétharmados többséggel bármikor lehetne dönteni a Honvédség bevetésről. Az alábbi táblázat foglalja össze, hogy mikor, mely szerv és mely alaptörvényi rendelkezés alapján jogosult döntést hozni a Magyar Honvédség belföldi alkalmazásáról.

 

mikor?		ki?	mi alapján?
rendkívüli állapot	hadiállapot kinyilvánítása	Honvédelmi Tanács	AT 49. cikk (3) bekezdés a) pont
	idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye
szükségállapot	a törvényes rend megdöntésére irányuló fegyveres cselekmények	a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmada, az Országgyűlés akadályoztatása esetén a köztársasági elnök	AT 47. cikk (2) bekezdés és 50. cikk (2) bekezdés
	a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények
	az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekmények
váratlan támadás	külső fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése	Kormány	AT 52. cikk (1) bekezdés
EU- vagy NATO-döntés	EUSzerződés vagy a NATO Alapokmány szerint	Kormány	AT 47. cikk (3) bekezdés

 

A táblázatból (illetve hát az annak forrásául szolgáló Alaptörvényből) egyértelműen kiderül: a hatályos alkotmányos szabályok szerint a menedékkérők vagy akár a határsértők számának növekedése önmagában nem szolgálhat a Honvédség alkalmazásának okául, így azt a parlament még kétharmados döntéssel sem rendelheti el. Erre csak akkor nyílna meg a lehetőség, ha a migránsok fegyveresen vagy felfegyverkezve, az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, súlyos erőszakos cselekményeket követnének el, és erre tekintettel az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök szükségállapotot hirdetne ki. Ezeknek a feltételeknek egyszerre kell fennállniuk, vagyis körülbelül arra lenne szükség, hogy kőbaltás menekülthordák törjenek-zúzzanak Szeged belvárosában, ez pedig azért még a legszervilisebb politológusok fantáziáját is meghaladta, eddig legalábbis.

A Honvédség bevetésének ötlete persze ettől függetlenül sem több, mint a politikai kommunikáció izzadtságszagú erőlködése. A menekülők számának növekedését nem fogja megállítani az, ha párszáz egyenruhás katona is cirkálni fog a határzár mögött. A Honvédség éppúgy nem alkalmas a migránsok távol tartására, mint ahogy a magyar állam területén épített/épülő kerítés sem az, hiszen ha a határzár túloldalát eléri a menedékkérő, akkor már a magyar törvények, a Magyarország által önként vállalt nemzetközi kötelezettségek és az európai uniós szabályok alapján le kell folytatni a menekültügyi eljárást. Ezen nem változtat az sem, ha rendőrök helyett katonák nyitják ki számukra a kerítés ajtaját.

Vélhetően most ébredt rá a kormányzat, hogy a határzár megépítése nemhogy nem enyhít Magyarország menekültügyi terhein, hanem egyenesen súlyosbítja azt. Korábban a zöldhatáron át érkező menedékkérők jelentős része a magyar hatóságokkal való találkozás nélkül tudott áthaladni végcélja (Németország, Skandinávia stb.) felé, ezért nem is került be a nyilvántartásba mint elsőként Magyarországon az Unió területére lépett személy, így még elméletileg sem lehetett visszaküldeni a célországából hozzánk. A kerítés megépítése annyit ért el, hogy garantáltan bekerül a menekülő a dublini nyilvántartásba, így később akárhol is bukkanna fel Európában, jogilag visszaküldhető lesz Magyarországra. A jogalkotó pedig hiába minősíti (bármit is gondoljunk róla) Szerbiát biztonságos harmadik országnak, ha szomszédunk nem hajlandó visszavenni a tőle érkezett menedékkérőket, akkor a menekültügyi eljárást folytatni kell, a legrosszabb esetben pedig a vissza nem vettek számára oltalmazotti státuszt és humanitárius tartózkodási engedélyt ad Magyarország.

Minden bizonnyal ez vezet oda, hogy lázas ötletelés kezdődött a kormányzópártok tájékán: miként tarthatják fenn annak a látszatát, hogy ők bizony távol akarják tartani az emberáradatot Magyarországtól, miközben hatását tekintve kifejezetten csalogatják őket. Ebbe a sorba illeszkedik az a nyilatkozat, hogy a kerítés túloldala voltaképpen nem is Magyarország, vagy az a javaslat is, hogy a határzár megrongálását bűncselekménnyé kell nyilvánítani – hiszen hol bírná el a magyar börtönrendszer a sok új fogvatartottat, akiknek az ilyen „elhelyezése” ráadásul elképesztően drága lenne.

A Honvédség bevetése pontosan ugyanilyen értelmetlen látszattevékenység, ami a probléma megoldásághoz egy centiméternyit sem visz közelebb, azonban komoly veszéllyel jár: ha most a kormánypártok az Alaptörvény megsértésével, jogellenesen rendelik el a katonák bevetését, ez olyan belpolitikai precedensként szolgálhat a későbbiekre, amit egyetlen polgártársunknak sem kívánunk.