Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Erdősi Lászlóné és kora

A demokrácia nem attól demokrácia, hogy lehet-e benne népszavazni a boltok vasárnapi nyitva tartásáról. Sőt, egy jogállam még csak nem is attól jogállam, hogy lehet-e benne bármiről népszavazni. Egy viszont biztos: egy demokratikus jogállam működésében semmi, de semmi nem dőlhet el úgy, ahogy ma próbált eldőlni, hogy Erdősi Lászlóné népszavazási kérdése megelőzi-e Nyakó Istvánét.

Gulyás Gergely azt követően, hogy az ismeretlen és a kormányhoz vagy a kormánypártokhoz NYILVÁN semmilyen formában nem kötődő decens nyugdíjas-verőember különítmény összehangolt akciója sikerrel látszott járni, azt nyilatkozta: “most a benyújtásnál kaotikus a helyzet, korábban a megtartásnál is lehetett volna. Ha engem kérdeznek, akkor a két állapotból még mindig valamivel jobb a jelenlegi”. A törvényalkotásért felelős országgyűlési alelnök azt is mondta, hogy “a mostani helyzet sem optimális, és várják a jobb javaslatokat”.

Jobb javaslatokkal tele van a padlás.

Már az ügyfélkapus benyújtás lehetőségének megnyitása is, minden más szabály változatlansága mellett csodákat tenne, így a XXI. század elején. Még csak ki se kellene zárni a papíralapú benyújtást, egyszerűen csak a moratórium lejárta utáni néhány órában kellene elektronikus útra korlátozni a kezdeményezések benyújtását. Persze ehhez végre egyértelművé kéne tenni, mikor is jár le a párhuzamossági moratórium, hiszen korábban már a Kúria is kimondta, hogy nem felel meg az egyértelműség és az előreláthatóság jogállami követelményeinek a jelenlegi szabályhiány. Annak se lenne akadálya, hogy a jogerő időpontját a kúriai informatikus feltöltési szokásaitól függetleníteni lehessen, ha például a párhuzamossági moratórium egy előrelátható időpontban, mondjuk másnap délben járna le.

A legegyszerűbb megoldás persze az lenne, ha a kormánypártok megfogadnák, amit az NVI vezetője, Pálffy Ilona hónapokkal ezelőtt javasolt: ne a kezdeményezés benyújtásának időpillanata számítson az elsőségnél, hanem hogy ki adja le előbb a kétszázezer aláírást – így egyébként a kamubenyújtókat maga a rendszer szűrné ki, hiszen abszurd kérdésekre a strómanok nem fognak jelentős erőforrásokat megmozgatva aláírásokat gyűjteni. A kormánypártok persze akkor a fülük botját sem mozdították a tőlük egyébként nem túlságosan távol álló, volt helyettes államtitkáruk szavaira. Nehéz nem azzal magyarázni mindezt, amit a mai nap eseményei is sejtetni engednek: vagyis hogy ténylegesen a kormánypártokhoz kötődő emberek akadályozzák hol civilizáltabbnak tűnő jogászkodással, hol a szovjet utódállamokat idéző nyílt erőszakkal a népszavazási kezdeményezéseket.

Ha minket kérdezne valaki, akkor a jelenlegi helyzet sokkal rosszabb, mint eddig bármi, amit a magyar közjog a népszavazással csinált, ideértve a nyílt vagy látens pártpolitikai nyomásra született alkotmánybírósági döntéseket és az összes eddigi kamukezdeményezőt és kamukifogásolót is. Bárki gondolta úgy, hogy jó ötlet úgy intézni az újabb blokkoló népszavazási kérdés leadását, ahogy a féllegális pénzbehajtást szokás, bárki adta a mappákat, nyomtatta a beadványokat és fizette a néninek a tegnapi fodrászt, tudnia kellett, hogy ezt nyilvánosan nem lehet majd megvédeni.

Hogy ennek ellenére az történt ma, ami történt, az azt jelenti, hogy valakiknek megérte egy voltaképpen kiemelkedő politikai jelentőséggel nem rendelkező kérdés apropóján egy ölés lépést tenni a weimarizálódás irányába. Mert senkinek ne legyen illúziója: ha az erőszak a politikai viták megoldásában csak egyszer is úgy tud ilyen szinten  szerephez jutni, hogy nem történik utána semmi, az a valamikor bizonyosan eljövendő, feszültebb pillanatokra nézve semmi jót nem ígér az országnak. Ehhez képest gratulálunk mindenkinek, aki relativizálni próbálja az NVI előterében történteket.

Megosztás