A magyar állam, amint a piacon versenyez – furcsa ezt róla két piacátrendező törvényjavaslat között elképzelni. Ám ettől még az MVM-nek, a Magyar Postának és a többi, versenypiacon is tevékenykedő állami vállalatnak tényleg valós problémája, hogy anélkül teljesítsék a nyilvánossággal kapcsolatos, az általuk költött közpénz, ellátott közfeladat, kezelt közvagyon miatt támasztott elvárásokat, hogy ezzel piaci hátrányba kerülnének. A feladat azonban a hatályos törvények keretei közt is megoldható: a költségvetési salátába bújtatott újabb nyilvánosságkorlátozó törvényjavaslat – amelynek most már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is nekiment – így nem megteremti az egyensúlyt, hanem felszámolja azt. Még az eddigi próbálkozásokhoz mérten is elég durván. 

Lázár János a múltheti Kormányinfón azzal alapozta meg a törvénymódosítást, hogy

a magyar állam piaci tevékenységet is folytat, hatalmas állami vagyon jött létre, amit részben piaci viszonyok között működteti az állam. Az a kérdés ilyenkor, hogy az államot megilleti a piacon az a piaci titok védelme, mint más piaci szereplőket. Amikor a Magyar Posta liberalizált piacon, akkor ahogy egy bankot vagy csomagküldő szolgálatot megilleti az üzleti titok védelme, akkor a Postát is megilleti ez. Ez igaz minden piaci feltételek között működő állami vállalathoz.

Mindezekben Lázár Jánosnak részben igaza van. csak azt felejtette el megemlíteni, hogy ez jelenleg is pontosan így van. Nem az a helyzet ugyanis, hogy ma minden nyilvános lenne, ami egy köztulajdonban álló cég gazdálkodásával kapcsolatos, hanem – ahogy az alábbi, minden kapcsolódó szabályt szövegszerűen tartalmazó táblázatból is kiderül – az, hogy a főszabály a nyilvánosság, de ha az adat kiadásával összefüggő aránytalan sérelmet tud az adatkezelő bizonyítani, akkor mégsem köteles teljesíteni az adatkérést.

A táblázat kattintásra olvashatóvá nő:

Az Infotörvény hatályos szabálya alapján mára kiszámítható, és messze nem csak a nyilvánosság szempontját figyelembe vevő bírói gyakorlat alakult ki. Mi is vesztettünk például a Magyar Postával szemben pert, amikor Helyi Théma-ügyben hírlapterjesztési szerződéssel kapcsolatos árazásra vonatkozó adatot akartunk tőlük kapni, minthogy ez versenypiacon nyújtott szolgáltatás volt, ami közpénzköltéshez / a közvagyon felhasználásához sem közvetlenül kapcsolódott. Amiért az érintett adatkezelőknek ez nem elég, az az, hogy egyrészt olyan adatokat sem akarnak nyilvánosságra hozni, ahol aránytalan érdeksérelem fel sem merül, másrészt nem akarnak bíróság előtt bizonyítani, pedig ezt szabadon megtehetnék, hiszen az adatperekben mód van zárt – azaz csak a bíró által megismerhető, de az adatok kérő felperesnek át nem adott dokumentumokkal, például a vitatott szerződések, előterjesztések csatolásával történő – bizonyításra. Így aztán számos ügynek az a vége, hogy az alperes nem bizonyít, a bíró ennek eredményeként akkor is az adat kiadására kötelezi az alperest, ha amúgy hatékony bizonyítással ezt legalább részben elkerülhette volna, majd a következő képen már azt látjuk, hogy a céges menedzsment panaszkodik a minisztériumban, hogy a túlságosan széles nyilvánossági szabályokat kell megnyesni, hogy rendesen tudjanak működni. Azt persze elfelejtik megemlíteni, hogy mi vezetett oda, hogy elveszítsék a pert.

Mindehhez képest a köztulajdonban álló cégek tulajdonosai jogait hiába gyakorolja az MNV, egy miniszter vagy az önkormányzat, végső tulajdonosai azért mégiscsak az adófizetők, így azt állítani, hogy ugyanúgy teljes a gazdálkodási adataik tekintetében a bizalmas magánszférájuk, mint egy magáncégnek, elég erős. Márpedig az üvegzsebszabályok kiüresítése tényleg oda vezet, hogy a közvagyon részét képező, gyakran kormányzati megrendeléseket teljesítő vagy politikai szívességeket tevő köztulajdonú cégek ügyeihez nem maradna köze az említett adófizetőknek.

Ha már szóba került a posta, akkor érdemes összefüggéseibe helyezni Lázár János másik, kormányinfón elhangzott érvét is:

Az Alkotmánybíróság arra mondott igent a Posta ügyében, hogy a bíróságnak kell állást foglalnia arról, hogy az állami cégnek ki kell-e adni az adatot, ha azt kikéri a cégtől egy újságíró, de dönthet úgy, hogy az üzleti titoknak minősül. A kormány áll az alkotmányos kontroll elé, de a Posta ügyében már a kormány javára döntött az AB, így arra számítanak, hogy ez így lenne, ha megint hozzájuk kerülne a kérdés.

Ha a Kormány tényleg azt olvasta volna ki az egyértelműen nyilvánosságpárti MNB-törvényes és postatörvényes AB döntésekből, hogy annak alapján a költségvetési salátába rakott módosítások is rendben lesznek, akkor vagy nem értette meg az AB döntést vagy abban bíznak, hogy éppen most törik majd meg az eddigi AB gyakorlat. Ugyanis ha azon túl is lépünk, hogy az AB a Postatörvény módosításának átengedésekor nem is vizsgált mást, csak a visszamenőleges hatályt, még mindig egyértelmű marad, hogy az újabb kormányzati javaslatok nem hogy nem az alkotmányossági vizsgálatot túlélt szabályokat követik, hanem összességében még az AB által egyhangúlag kiütött jegybanki alapítványos megoldást is überelve adnak részben automatikus, részben gumiszabályokon alapuló – bármilyen érdeksérelem veszélyével is letudható – feltételeken alapuló nyilvánosságkorlátozást.

Ha nem korrigál az Országgyűlés – ahogy a hasonlóan durván indult javaslatok egy részénél, legutóbb pont a postai cégek esetében amúgy már megtette -, akkor ez a gyakorlatban oda vezet, hogy az energetikai területen semmilyen releváns gazdálkodási információ nem ismerhető majd meg, minden más állami és önkormányzati cégnél pedig lényegében az adatkezelők lelkiismeretére lesz bízva, hogy mit hoznak nyilvánosságra.